Mozgolódik a Solana, és vele együtt a mém érme piac is

A Solana ismét fellendülésbe kezdett, és ezúttal az ára közel 250 dollárig emelkedett. A fellendülés hatására a Solana rövid időre átvette a BNB-től az ötödik helyet a CoinMarketCap ranglistáján, viszont azóta kissé visszaesett az ára, és jelenleg a 6. helyet foglalja el, 127 milliárd dolláros piaci kapitalizációval.

Mozgolódik a Solana, és vele együtt a mém érme piac is

A SOL 20%-os ralija ellenére azonban sok lakossági kereskedő inkább a következő 100x-es token után kutat. A jelek szerint pedig a Wall Street Pepe lehet az egyik befutó, amely nemrég az Ethereum mellett a Solana blokkláncán is elérhetővé tette a tokenét, és kétláncos kompatibilitással készül a következő ralira.

Bár egyelőre bizonytalan milyen irányba indul a piac szeptember második felében, az intézményi és a lakossági kereskedők minden erejükkel azon dolgoznak, hogy megjósolják az elkövetkező napok ármozgásait. Az alábbiakban összefoglaltuk milyenek a Solana kilátásai az aktuális adatok alapján, és miért lehet a WEPE a következő bikafutam egyik legjobb befektetése.

Több tényező is alátámasztja a Solana pozitív kilátásait

A Solana múltheti ralija nem a véletlen műve, hiszen komoly tőkebeáramlás áll mögötte az intézményi befektetők jóvoltából. A Galaxy Digital például 306 millió dollárért vásárolt SOL-t, míg a Forward Industries 6.822.000 SOL-t vásárolt 232 dolláros átlagáron, körülbelül 1,6 milliárd dollárért. Az ilyen összegű vásárlások arra utalnak, hogy a nagybefektetők további áremelkedésre számítanak, ami a lakossági kereskedőket is vásárlásra ösztönzi.

Azonban a ralit nem csupán az intézményi és a lakossági befektetők spekulációja váltotta ki. A kereskedők rendkívül pozitívan pozitívan fogadták a Solana legújabb Alpenglow frissítését is, amelyet a hitelesítők 98%-a jóváhagyott. A frissítés hatalmas mérföldkő a Solana blokklánca számára, hiszen a tranzakció véglegesítést 12 másodpercről 150 milliszekundumra csökkenti, vagyis csaknem százszorosára növeli a tranzakciófeldolgozás sebességét. Ez rendkívül pozitív hatással lehet a Solana ökoszisztémájára, hiszen a tranzakciók feldolgozásának sebessége a Solana szinte minden alkalmazási területét érinti.

Solana mémcoinok

Az említettek ellenére a kereskedők emlékében még mindig friss a legutóbbi csúcsot követő esés, amely alatt a Solana ára egy hónap leforgása alatt több, mint 50%-ot csökkent. Bár a technikai mutatók egy közeledő kitörésre utalnak, a legtöbb kereskedő inkább egy határozott megerősítésre vár, mint például a 250 dolláros ellenállás áttörése.

A nagyobb nyereségek után kutató kereskedők számára viszont alternatívát kínálhatnak a Solana ökoszisztémája köré épült kisebb piaci kapitalizációval rendelkező tokenek, amelyek a Solana következő ralija alatt akár 100x-es emelkedést is elérhetnek. Ilyen például a Wall Street Pepe is, amelynek aktív kereskedőközössége egyetlen cél megvalósításán dolgozik. Ez a cél pedig nem más, mint a csillagászati nyereségek.

Szeretnék WEPE SOL tokeneket vásárolni

A Wall Street Pepe kiváló befektetés lehet a Solana következő ralijára

Bár a Solana mindenképp a legjobb kriptovaluta befektetések közé sorolható, főleg ha hosszú távra tervezünk, a WEPE rövid távon is hatalmas nyereségeket hozhat a token befektetőinek. A Wall Street Pepe bikás kilátásait több tényező is alátámasztja, amelyekről az alábbiakban fogunk kissé részletesebben beszámolni.

Az első és talán legfontosabb tényező a Solana blokklánca felé való terjeszkedés. A Wall Street Pepe csapata augusztusban a Solana blokkláncán is elérhetővé tette a WEPE tokeneket, így kereskedők milliói kaptak hozzáférést a WEPE SOL tokenekhez. A potenciális vásárlók száma tehát a többszörösére növekedett, miközben a WEPE kínálata továbbra is 200 milliárd token. A kínálat-kereslet törvénye szerint pedig a változatlan kínálat emelkedő kereslet esetén áremelkedéshez vezet, és ez a törvény alól a WEPE sem képez kivételt.

kriptovaluta vásárlás

A kétláncos kompatibilitás mellett a WEPE jövőbeli áremelkedésében fontos szerepet játszhat a Wall Street Pepe aktív kereskedőközössége is. A projekt csapat folyamatosan dolgozik a közösség bővítésén, amit többek között időszakos sorsolásokkal és WEPE airdropokkal igyekszik megvalósítani. A mém érmék világában pedig egy aktív közösség már félsikernek számít, hiszen a tokenbirtokosok organikus módon reklámozzák a projektet és óriási felhajtást tudnak teremteni a projekt körül a bikás időszakokban.

A Wall Street Pepe népszerűségét a jövőben tőzsdei listázások is növelhetik. A projekt hivatalos weboldala szerint a WEPE hamarosan újabb tőzsdéken is elérhetővé válik. Bár egyelőre nincs megerősítve, hogy melyik CEX-ekről vagy DEX-ekről van szó, az újabb listázások mindenképp növelni fogják a WEPE likviditását, ami szintén hozzájárulhat a token áremelkedéséhez.

Ne maradj le az olcsó WEPE SOL tokenekről!

Szeretnél csatlakozni a WEPE tokenbirtokosok privát csoportjába, és megtárgyalni más kereskedőkkel a stratégiáid és előrejelzéseid? Ha a válaszod igen, akkor látogasd meg a Wall Street Pepe hivatalos weboldalát még ma, és töltsd meg tárcád WEPE SOL tokenekkel.

Mivel nem előértékesítésről van szó, a tokenek ára nem emelkedik, és a tőzsdére kerülésig 0,001 dolláros áron lesznek elérhetők. Azonban figyelembe véve, hogy a projekt ütemterve szerint a harmadik negyedévre vannak tervezve a listázások, és csupán két hét van hátra szeptemberből, valószínűleg napok vagy hetek kérdése meddig lesznek elérhetők a tokenek kedvezményes áron. Ha tehát szeretnéd még a tőzsdére kerülés előtt bebiztosítani WEPE SOL tokeneid, akkor ne habozz, és vásárolj WEPE tokeneket még ma!

Szeretnék WEPE SOL tokeneket vásárolni

Ezek is érdekelhetnek:

Ezek a legnépszerűbb online kaszinó játékok

Parabolikus növekedés előtt a Bitcoin Hyper

A legjobb mém érmék, amelyeket 2025-ben érdemes megvenned

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kriptovaluta vásárlás kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás: