Muszáj lépni, ha meg akarjuk őrizni a természet sokszínűségét

Napjainkra a szárazföldi természetes élőhelyek 75 százaléka az emberi tevékenység következtében átalakult, az édesvízi élőhelyek több, mint 85 százaléka eltűnt, ez a riasztó mérleg pedig a biológiai sokszínűség csökkenésén is látszik. A fenntarthatóságot és a biodiverzitást is kiemelten kezelő, hatékonyabb fellépés érdekében együttműködési megállapodást kötött a K&H és a WWF Magyarország. A támogatáshoz a K&H ügyfelei is hozzájárulnak majd, hiszen 2023. szeptember közepétől az év végéig minden Kate-tel, a K&H digitális pénzügyi asszisztensével történő interakció után a bank 100 forintot különít el saját bevételeiből az élőhely-rehabilitációs célok megvalósítására.

Muszáj lépni, ha meg akarjuk őrizni a természet sokszínűségét

A K&H hagyományteremtő szándékkal tavaly indította útjára azt a kezdeményezését, amely szeptembert a fenntarthatóság ügyének szenteli. Ennek jegyében tavaly épületeiben lekapcsolta a díszfényeket, ezzel azóta 288 000 kWh-ot takarított meg teljes hálózatában, amely 120 átlagos háztartás éves fogyasztásának felel meg, egyben csökkentette a fényszennyezést is. Idén pedig a természetvédelem egyik leghitelesebb szervezetével, a Magyarországon több mint három évtizedes múlttal rendelkező WWF Magyarországgal kötött együttműködési megállapodást. A partnerség keretében a biodiverzitás kap kiemelt szerepet.

Az együttműködésről szóló megállapodást a mai napon Guy Libot, a K&H vezérigazgatója és Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója írta alá.

Guy Libot, a K&H vezérigazgatója az együttműködés kapcsán kijelentette „Az emberek általában a környezet védelmével és megóvásával társítják a fenntarthatóságot és sokan érzik is mindennapi életükben a környezeti problémák negatív hatásait. A pénzintézeteknek jelentős szerepe van a fenntarthatóságra való átállásban, hiszen saját működésükön kívül a lakosság és a vállalatok számára nyújtott hitelekkel és befektetési lehetőségekkel is előre mozdíthatják az alacsony karbonkibocsátású gazdaságot. Ennek megfelelően stratégiánk szerves részét képezik a fenntarthatósági és különösen az éghajlati célkitűzések. A K&H a károsanyag-kibocsátás tényleges csökkentése érdekében 2030-ra 80 százalékkal fogja vissza szén-dioxid-kibocsátását a 2015-ös szinthez képest, valamint kizárólag zöld áramot használ épületeiben. Mindenkinek, a kormányoknak, a cégeknek, a magánembereknek is tenniük kell azért, hogy visszafordíthatók legyenek a bolygónkat érintő kedvezőtlen folyamatok, ezért is működünk együtt örömmel a WWF Magyarországgal”.

Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója hozzátette: „A 21. század nagy kihívása, hogy mit kezdünk a globális felmelegedéssel és a természeti rendszerek pusztulásával. Mindkét krízist mi, emberek hoztuk létre és mindkettő kapcsán vannak eszközeink, amelyekkel javítani tudunk a helyzeten. Meg kell értenünk, hogy az erdők, a vadvirágos rétek, az árterek és a többi természetes élőhely az ökológiai védőhálót jelenti számunkra. A növények és állatok közösségei árnyékolnak, tisztítják az ivóvizet, védik a talajt, szűrik a levegőt, megfogják és tárolják az esőt, beporozzák a gyümölcsfáinkat és még hosszan sorolhatnánk. Van lehetőség rá, hogy helyreállítsuk a leromlott élőhelyeket, ebben pedig felelőssége és lehetősége van az üzleti szektornak, mely a nagy környezethasználók egyike. A WWF Magyarország üdvözöl és segít minden biodiverzitásvédelmi kezdeményezést, ami hozzájárul a Kárpát-medence természetes környezetének javításához.”

Az Európai Unió célul tűzte ki, hogy konkrét kötelezettségvállalások és intézkedések révén 2030-ra helyreállítsuk a romlásnak indult ökoszisztémákat. Az uniós célok között szerepel például, hogy a folyómedreket, az árterületeket és lápokat legalább 25 000 km-nyi szakaszon a természetes áramlási viszonyok helyreállításával rehabilitálni kell, vagy hogy 2030-ra az Unió szárazföldi és tengeri területeinek legalább 20%-án olyan intézkedéseket kell végezni, melyek hatására a javul a természeti területek, továbbá a városi zöldfelületek és művelés alatt álló földek állapota.

A K&H számos intézkedéssel, programmal járul hozzá a fenntarthatósághoz és a biodiverzitáshoz. Tavaly indította útjára a K&H hűsítő ligetek kezdeményezést, amelynek keretében fák és bokrok ültetésével növelték a zöld növényzetet 100 iskola udvarán. Összesen 555 fát és 1110 cserjét ültettek el 2023 májusáig.

A WWF Magyarországgal most aláírt együttműködési megállapodás alapján a program a városokon kívül folytatódik, és természetes élőhelyek rekonstrukcióját fogja támogatni. A támogatáshoz a K&H ügyfeleire is szükség van: 2023. szeptember 15. és december 31. között minden, a K&H mobilbankjában elérhető Kate-tel, a digitális pénzügyi asszisztenssel történő kapcsolatba lépés után a bank saját bevételeiből 100 forintot különít el az élőhely-rehabilitációs célok megvalósítására. A kh.hu.n elhelyezett számlálón keresztül pedig nyomon követhető lesz, hogy éppen hol tart a gyűjtés.

2023. szeptember 4. Együttműködési megállapodást kötött a K&H és a WWF Magyarország. A támogatáshoz a K&H ügyfelei is hozzájárulnak majd, hiszen 2023. szeptember közepétől az év végéig minden Kate-tel, a K&H digitális pénzügyi asszisztensével történő interakció után a bank 100 forintot különít el saját bevételeiből az élőhely-rehabilitációs célok megvalósítására. A képen Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója és Guy Libot, a K&H vezérigazgatója a dokumentum aláírását követően.

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás: