Nagy Márton: nyolc területen már megfigyelhető fordulat a gazdaságban

A gazdaságban már nyolc területen megfigyelhető fordulat: a foglakoztatás, a fogyasztás, az autópiac, az építőipar, a hitelezés és a lakáspiac mellet a turizmusban, ahol a tavalyi számok és az idei januári adatok is rekordnak számítanak, valamint a reálbérek alakulásában, itt a tavalyi 9 százalék után idén 5 százalékos emelkedés lesz - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évnyitó 2025 rendezvényén szombaton Budapesten.

Nagy Márton kiemelte, a magyar gazdaságban rövid távon a legnagyobb kihívás az infláció, mert "sosem nyugszik, jön vissza".

Rámutatott, hogy januárban az infláció 5,5 százalék, az élelmiszerinfláció pedig 6 százalék volt, ráadásul utóbbi további emelkedését mérték februárban. Ezért az élelmiszerinflációval foglalkozni kell - mondta.

Nagy Márton közölte, 

a kormány a helyzet kezelésére egy három lépésből álló akciótervet jelentett be: önkéntes árkorlátozás, haszonkulcs korlátozása, és a hatósági árak visszavezetése, amely a legerősebb lépés és még messze van.

A kiskereskedelmi boltokkal folytatott pénteki tárgyalásról elmondta, hogy a hat nagy lánc közül kettő adott értékelhető vállalást, ami az élelmiszerárak leszorításának irányába mutat.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az árnövelőkkel szemben fel kell lépni.

Nagy Márton közölte, azzal is foglalkozniuk kell, hogy áfa-visszatérítést adjanak azoknak a csoportoknak, akiket a legjobban érint az élelmiszerinfláció.

Rámutatott, hogy a nyugdíjasok esetén már bejelentették: a zöldségnél, gyümölcsnél, tejtermékeknél havi 10-15 ezer forintos visszatérítést készek bevezetni az év második felétől.

Nagy Márton a fogyasztói áraknál a korábbi években tapasztalt változásról elmondta, hogy vissza tudták adni a lakosságnak azt, amit az infláció idáig elvett, ugyanis számításaik szerint a bérek növekedése 8,7 százalékponttal haladta meg az infláció mértékét.

A bérek kapcsán a tárcavezető kitért a mostani hároméves bérmegállapodásra is, amelynek köszönhetően a minimálbér idén 9 százalékkal nőtt, jövőre és az azt követő évben pedig 13, illetve 14 százalékkal emelkedik.

A miniszter megjegyezte, hogy csupán a minimálbért tekintve Magyarország az unióban a 21. helyen áll. A garantált bérminimummal együtt számolva az effektív minimálbér alapján azonban az ország már a 18. helyet foglalja el. Az 1000 eurós minimálbér elérésével pedig Magyarország az unió középmezőnyében lesz.

Hozzátette, a minimálbér emelkedése azért is fontos, mert növeli a vállalkozások termelékenységét, egyebek mellett azáltal, hogy csökkenti a fluktuációt.

A termelékenység javítása pedig azért lényeges kérdés, mert a magyar nagyvállalatok és a kkv-k munkatermelékenysége között több mint kétszeres a különbség, ami az egyik legnagyobb az unióban.

Nagy Márton kitért a Századvég által készített felmérésre - ebben 1500 vállalatot kérdeztek meg idén január és február között -, és az eredmények alapján megállapította, hogy a termelékenység javítása szempontjából az informatikai fejlesztéseket tartják a legfontosabbnak a megkérdezett cégek. Ezért a kormánynak is erre kell fókuszálni - jelentette ki a miniszter.

Hozzátette, a Demján Sándor Program 1+1 beruházásösztönző elemére körülbelül 1900 vállalat pályázott sikeresen, akiknek a részéről 140 milliárd forint körüli igény fogalmazódott meg. Az érintett cégek leginkább a technológiai hatékonyságot növelő új eszközök beszerzésére pályáztak.

Felhívta a figyelmet a Demján Sándor Program másik elemére is, ez a Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja. A miniszter elmondta, hogy 9000 vállalkozás nyújtotta be pályázatát honlap létrehozására, 8,5 milliárd forint összegben.

A Századvég felmérésére alapozva szólt arról is, hogy a vállalatok többsége szerint a stabil árszínvonal és a megrendelések növekedése javítaná leginkább a helyzetüket. Ezért a miniszter kiemelte, a termelékenység-ugrást a hitelezéssel segítik.

Egyúttal az eseményen jelen lévő vállalkozók számára azt mondta, "ez a kormány mindig is ott állt önök mögött"a Széchenyi Kártya hiteleivel. Jelenleg a kis- és középvállalatok hiteleinek fele ilyen támogatott hitelekből áll.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Széchenyi Kártya volumene jelenleg körülbelül 5000 milliárd forint, a költségvetés pedig évente 320 milliárd forintot fizet ki, hogy a kedvezményes hitelek rendelkezésre álljanak.

Közölte, a tavaly bejelentett Demján Sándor Program, a kkv-k fejlesztése, a bérek felzárkóztatása és a lakhatás kérdése idén új lépésekkel bővült: a 100 gyár építése, az adócsökkentő politika folytatása és az infláció elleni program. A kormány ebben a keretrendszerben szeretné, ha repülőrajtot venne a gazdaság.

A miniszter a Magyarországon ismét megjelenő ragadós száj- és körömfájás betegségről azt mondta, ennek a vírusnak a kibontakozásával foglalkozni kell, hiszen rendkívüli hatással lehet a sertéshús- és a tejárakra is. A költségvetésben lesz pénz a termelők kártalanítására - szögezte le a miniszter, hozzátéve, hogy ezt a betegséget meg kell állítani.

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás: