Nagy összegű pályázat indul az élelmiszeripar technológiai beszállítóinak

Nyolcmilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak az élelmiszeripari ágazat technológiai beszállítói, a támogatási kérelmek március 11-31. között adhatók be - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Nagy összegű pályázat indul az élelmiszeripar technológiai beszállítóinak

György László elmondta: a vissza nem térítendő támogatás minimum 20 millió, maximum 3 milliárd forint, a támogatás mértéke a fejlesztés 35-50 százaléka lehet, a pályázat az ország teljes területén tud forrást nyújtani. Az Élelmiszeripari technológiai beszállító-fejlesztési program keretében az élelmiszeripar szereplőinek egyebek mellett precíziós eszközöket, gépeket, automatizált gyártósorokat, klímabarát és költséghatékony öntözési, gyomirtási megoldásokat, technológiákat szállító vállalkozások juthatnak támogatáshoz - ismertette az államtitkár.
    
Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: Magyarország rendkívüli adottságokkal rendelkezik, hogy az élelmiszertermelés szempontjából önellátóvá, vagy inkább élelmiszer-exportáló országgá váljon. A magyar mezőgazdaság mintegy 20 millió ember ellátására képes, ugyanakkor a jelenlegi technológiai színvonal mellett nem lehet a jövő kihívásainak megfelelni - fogalmazott.
    
György László rámutatott, hogy a Föld népessége folyamatosan nő, és ezzel együtt az energia, a víz, valamint az élelmiszerek iránti igény is. Előrejelzések szerint 2030-ra 50 százalékkal több energiára, 40 százalékkal több vízre és 35 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség. Mint mondta, eközben az élelmiszerárak folyamatos emelkedésére lehet számítani. A technológia ugyanakkor robbanásszerűen fejlődik, és a kormány célja az, hogy a magyar vállalkozások az élvonalbeli technológiákat az elsők között tudják használni, így a hazai agrárium és az élelmiszeripar szereplői az évtized nyerteseivé váljanak - fejtette ki.
    
Az államtitkár jelezte, hogy Magyarország a régióban elsőként indít fejlesztési programot az agráriumot és az élelmiszeripart kiszolgáló technológiai beszállítók számára. Kitért arra is, hogy a magyar vállalkozások hatékonyan használják fel a támogatásokat, ezt mutatja szerinte, hogy 2010-2019 között a magyar vállalkozások termelékenysége 3,5-ször gyorsabban nőtt, mint az uniós átlag. Az Élelmiszeripari technológiai beszállító-fejlesztési program összegzi a három kulcsszót, amelyek mentén a magyar gazdaság jövőjét tervezi a kormány; egyszerre magyar, high-tech és zöld - hangsúlyozta György László.
    
Nagy István agrárminiszter kiemelte: az elmúlt egy évben kihelyezett forrásokon túl további 1400 milliárd forintnyi fejlesztési forrás juttatását tervezik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára, ami mintegy 2800 milliárd forint értékű beruházást jelent majd az ágazatban.
    
Az Agrárminisztérium kiemelt területnek tekinti a mezőgazdaság modernizációját, a legkorszerűbb digitális technológiák alkalmazásának támogatását, illetve a precíziós gazdálkodásra történő áttérés ösztönzését - mondta a miniszter. Rámutatott, hogy az agrárium fejlesztésére tervezett jelentős források nagy keresletet generálnak majd a technológiai beszállítóknál, ezért rendkívül fontos a hazai gyártó cégek termelékenységének és kapacitásainak fejlesztése, mert ezen a területen is önellátóvá kell válnia a magyar gazdaságnak.
   
 A miniszter különösen fontosnak nevezte, hogy a pályázat lehetővé teszi a mezőgazdaság számára kulcskérdésnek minősülő szerves trágya feldolgozásának támogatását is. Mint mondta, a szerves trágyák kedvező hatása régóta ismert, ugyanakkor az intenzív gazdálkodás viszonyai között a szervestrágyázás szerepe jelentősen csökkent. A tárca kitüntetett figyelmet fordít a műtrágya minél nagyobb kiváltására, valamint ezzel összefüggésben a mezőgazdaságban keletkező szerves trágya környezettudatos feldolgozására és továbbhasznosítására - fejtette ki Nagy István, hozzátéve, hogy a műtrágya-ellátás nehézségeire és veszélyeire is választ kell adni.


Átadták az Egis Gyógyszergyár új központi disztribúciós raktárát Fóton

Átadták az Egis Gyógyszergyár Zrt. új központi disztribúciós raktárát Fóton hétfőn.
2026. 10. 13. 05:00
Megosztás:

Válságra készül Hollandia: a lakosság jelentős része már megtette az első lépéseket

A holland lakosság több mint 40 százaléka tett lépéseket az elmúlt egy évben annak érdekében, hogy felkészüljön az olyan válsághelyzetekre, mint a háború, a terrortámadások, a kibertámadások és a természeti katasztrófák - derült ki az Ipsos I&O közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felméréséből.
2026. 10. 13. 04:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a Rubikon Text Kft.

Mesterséges intelligenciával (MI) támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a sárospataki székhelyű Rubikon Text Kft., a beruházáshoz 162,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a vállalat az MTI-vel.
2026. 10. 13. 03:30
Megosztás:

Gyorsabb lett a Solana, mégis 62 százalékot bukott, aki a csúcson vásárolt – a Bitcoin befektetői sokkal jobban jártak

Aki 2025. január 19-én, a Solana történelmi, 293 dolláros csúcsán vásárolt a kriptovalutából, mostanra befektetése értékének mintegy 62 százalékát elveszítette. Ugyanezen a napon a Bitcoint vásárlók vesztesége jóval kisebb, körülbelül 20 százalék. Mindez annak ellenére történt, hogy a Solana továbbra is a kriptopiac egyik leggyorsabb blokklánca.
2026. 10. 13. 02:45
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások

Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni folyósítás feltételei. A 2026-ban életbe lépett változások miatt a korábbi tájékoztatók egy része már nem alkalmazható minden ügyre.
2026. 10. 13. 02:00
Megosztás:

Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás: