Nagyobb sportesemények idején az internetes csalók is aktívabbak

Nemcsak a szurkolók, a kiberbűnözők is várják a nagy sporteseményeket, hiszen a futball Eb és az olimpia újabb csalási lehetőségeket nyit meg előttük: a informatikai biztonsági termékeket fejlesztő és forgalmazó ESET szakértői szerint mivel ezek a sportesemények világszerte több milliárd nézőt vonzanak, a csalók gyakran elhitetik az emberekkel, hogy jegyet nyertek az eseményre, vagy olyan weboldalakra irányítják őket, amelyekről kártékony programokat töltenek le az eszközeikre.

Nagyobb sportesemények idején az internetes csalók is aktívabbak

Az ESET közleménye több megtörtént eseten keresztül mutatja be a kíberbűnözők módszereit, amelyekkel nemcsak magánembereknek, hanem például sportkluboknak okoznak kárt.

Egy angol klub ügyvezető igazgatójának e-mail fiókjába egy átszámítva félmilliárd forintos játékosátigazolási tárgyalás idején jutottak be a bűnözők: a szervezet levelezését előzetesen feltörve, az abból megismert bizalmas adatokból, levélváltásokból célzott adathalász támadást indítottak, majd egy hamis bejelentkezési oldalra vezették az igazgatót, ahol tudtán kívül kiadta a bejelentkezési adatait. Ezután a bűnözők az ügyvezető nevében felvették a kapcsolatot a tárgyalás másik résztvevőjével, a másik európai klubbal, ezzel egyidejűleg pedig létrehoztak egy hamis email-fiókot, amin keresztül a valódi ügyvezetővel kommunikáltak a klub nevében.

A bűnözők ezután a valódi bankszámla adatokat a saját számlájukra cserélték. Az angol klub így majdnem 1 millió fontot veszített, de a bank az utolsó pillanatban közbelépett, és meghiúsította a bűnözők tervét. Egy másik tekintélyes olasz futballklub azonban nem volt ennyire szerencsés: egy átveréssel mintegy egymilliárd forint átigazolási díjat fizetett ki a csalók ellenőrzése alatt álló bankszámlára.

Egy újabb esetben a bűnözők váltságdíjat követeltek azért, hogy visszafejtsék egy szintén angol klub általuk titkosított adatait és helyreállítsák a hozzáférést a számítógépes rendszerekhez. A klubnak kiberbiztonsági szakértőkkel és bűnüldöző szervekkel együttműködve végül sikerült megállítania a támadást, és váltságdíj kifizetése nélkül helyreállították rendszereiket.

Közölték, az elmúlt években nemcsak futballklubokat, kosárlabda-csapatokat értek világszerte támadások, hanem a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA) is. A támadásokkal a személyes, érzékeny egészségügyi adatok mellett bankszámlaszámokat, belépési kódokat, játékosokról szóló információkat, útlevelek és személyi okmányok adatait, szerződések, titoktartási megállapodások és egyéb jogi dokumentumok adatait szerezték meg.

A tájékoztatás szerint az egyik magyar szövetség levelezését is feltörték a bűnözők, és megismerve az ottani szereplőket, kommunikációs szokásokat, mintázatokat, a megfelelő pillanatban magukat a nemzetközi bajnokság szervezőbizottsága képviselőjének kiadva egy hamis e-mailben egy "új" számlaszámra kérték átutalni a költségek egy részét, amivel több tízmillió forintos kárt okoztak.

Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint több példa mutatja, hogy nemcsak a nagy sportszervezetek lehetnek kiberbűnözők célpontjai: becsaptak már embereket hamis jegyekkel, nem létező nyereményekkel, és "ingyenes" játékosmezekkel is.

A közlemény idézi Csizmazia-Darab Istvánt, a Sicontact Kft. kiberbiztonsági szakértőjét, aki elmondta, ha a felhasználók nem akarnak csalás áldozatává válni, mindenképpen alkalmazzanak megfelelő védelmi megoldást az eszközeiken, és hallgassanak a józan észre. Ne kattintsanak e-mailekben vagy más kéretlen üzenetekben található linkekre vagy mellékletekre.

Hozzátette, ami túl jó ajánlatnak tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, az nagy valószínűséggel átverés: a 2022-es katari FIFA labdarúgó világbajnokság előtt például rengeteg hamis nyereményjegyet kínáló átverés jelent meg.

Megjegyzete, a valóságban csupán egyetlen közösségi bejegyzés kedvelésével vagy megosztásával nem lehet nagy értékű ajándékot nyerni, és a nyereményjátékok során soha nem kérnek pénzt előre a nyeremények átvételéért vagy kezelési költségként. A nemzetközi sportszervezetek vagy partnereik nem küldenek helyesírási hibáktól hemzsegő, gyanús linkeket tartalmazó üzeneteket, ezért, aki ilyet kap, legyen óvatos - közölte.

Kerozinpánik söpör végig az utazókon

A globális kerozinellátás megingása miatt nőtt a bizonytalanság az utazók körében, de a szakértők szerint a helyzet nem indokol pánikot.
2026. 05. 03. 18:00
Megosztás:

Ezek a legjobb kriptó befektetési nyereségek 1 hét alatt - melyik a legígéretesebb most?

A kriptopiac ezen a héten megint megmutatta, miért veszélyes és ellenállhatatlan egyszerre: néhány nap alatt elég volt egy narratíva, egy tokenégetés, egy AI-sztori vagy egy NFT-brand körüli újraéledő lelkesedés, és a kereskedők máris azt kérdezték egymástól, vajon melyik lehet a legjobb kriptovaluta befektetés a következő körben.
2026. 05. 03. 17:00
Megosztás:

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás: