Nagyszabású ünnepi rendezvények kísérik III. Károly király májusi koronázását

Világsztárokat felvonultató nagyszabású háromnapos ünnepi rendezvénysorozat kíséri a brit uralkodó, III. Károly király májusi koronázását. A részleteket vasárnap ismertette a Buckingham-palota.

Nagyszabású ünnepi rendezvények kísérik III. Károly király májusi koronázását

Az udvar már korábban bejelentette, hogy III. Károly koronázása május 6-án, szombaton lesz a londoni Westminster-apátságban. A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázó temploma. Itt koronázták meg 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját is.

II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó. A májusi koronázáson III. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázzák. A brit monarchikus szokásjog alapján ugyanis a mindenkori király feleségét a "Queen Consort", vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese cím és külön királynői korona illeti meg, és ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint a királyt.

A Buckingham-palota által vasárnap ismertetett részletek szerint a koronázási ünnepségek első mozzanataként május 6-án, szombaton délelőtt a király és hitvese díszes menet (The King's Procession) élén a palotából a Westminster-apátságba hajtat. A ceremónia után egy még nagyobb létszámú díszfelvonulást (The Coronation Procession) vezetve a királyi házaspár visszatér a Buckingham-palotába.

Ezután III. Károly és felesége, valamint a királyi család tagjai megjelennek a palota híres erkélyén és üdvözlik a tiszteletükre összegyűlt tömeget. Ez lesz III. Károly király első ceremoniális megjelenése uralkodóként a Buckingham-palota teraszán, amelyre a királyi család tagjai rendszerint történelmi jelentőségű események alkalmából lépnek ki. Itt köszöntötte csaknem nyolc évtizeddel ezelőtt, a II. világháború európai hadszínterein aratott szövetséges győzelem napján az ünneplő milliókat Károly nagyapja, VI. György király és Winston Churchill miniszterelnök.

Az udvar vasárnapi tájékoztatása szerint III. Károly koronázásának másnapján, május 7-én, vasárnap nagyszabású koronázási koncertet tartanak a legnagyobb és legősibb brit királyi rezidencián, a London nyugati határában emelkedő windsori kastélyban. A rendezvényen, amelyet a BBC brit közszolgálati médiatársaság rendez, állít színpadra és közvetít, a legnagyobb világsztárok lépnek majd fel, bár a Buckingham-palota egyelőre nem fedte fel a résztvevők pontos névsorát.

A több ezer fős közönséget a BBC által szervezett országos sorshúzáson választják ki, a szerencsés nyertesek mindegyike két ingyenes jegyet kap a windsori koronázási megakoncertre. A világhírű szupersztárok mellett fellépnek a zenei rendezvényen különböző szakmai és társadalmi közösségek amatőr zenei együttesei és kórusai is. A szereplők között lesznek mások mellett olyan kórusok, amelyeket Nagy-Britannia által befogadott menekültek alapítottak, de fellépnek az állami egészségügyi szolgálat (NHS), valamint a LMBT-közösség tagjaiból verbuválódott énekegyüttesek is.

A nagyszabású rendezvények központi elemei közé tartoznak majd a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek szintén a koronázás másnapjára, várhatóan többmilliós részvétellel. Május 8-ra, hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett, és ez a nap a Buckingham-palota ismertetése szerint a jótékonykodásé, a helyi közösségek érdekében vállalt önkéntes jószolgálati tevékenységeké lesz, The Big Help Out címmel.

III. Károly király életének 75. évében jár, és így az angol-brit monarchia évezredes történetében ő lesz a legidősebb uralkodó, akit megkoronáznak.

Édesanyja hatalmas pompával kísért koronázási szertartása három órát tartott, a ceremóniára csaknem 9 ezren voltak hivatalosak. Az udvar már jelezte, hogy III. Károly májusi koronázási ceremóniája rövidebb, külsőségeiben szerényebb lesz és sokkal kevesebb meghívott vendég előtt tartják.


Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás: