NATO: A világ Oroszországot és Fehéroroszországot is felelősségre fogja vonni tetteikért

A világ Oroszországot és Fehéroroszországot is felelősségre fogja vonni tetteikért. Felszólítjuk az összes államot, hogy fenntartás nélkül ítéljék el az Ukrajna elleni lelkiismeretlen támadást. Senkit sem szabad becsapni az orosz kormány hazugságáradatával - hívták fel a figyelmet közös nyilatkozatukban a NATO-tagállamok vezetői pénteken.

NATO: A világ Oroszországot és Fehéroroszországot is felelősségre fogja vonni tetteikért

A brüsszeli székhelyű szervezet tagországainak vezetői pénteken rendkívüli tanácskozást tartottak Moszkva Ukrajna elleni hadműveletével kapcsolatban, és közösen aláírt nyilatkozatukban hangsúlyozták szolidaritásukat Ukrajna demokratikusan megválasztott elnökével, parlamentjével és kormányával, valamint "a bátor ukrán néppel, amely most hazáját védi".

"Vlagyimir Putyin orosz elnök támadása Ukrajna ellen szörnyű stratégiai hiba, amelyért Oroszország súlyos árat fog fizetni éveken keresztül, mind gazdasági, mind politikai értelemben" - emelték ki.

A tagállami vezetők abban is megállapodtak, hogy további jelentős védelmi erőt telepítenek a szövetség keleti régióiba, hogy "erős és hiteles védelmet biztosítsunk a szövetség egész területén, most és a jövőben is". A szövetség intézkedései, mint hangsúlyozták, "megelőző jellegűek, arányosak, és azok is maradnak".

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a rendkívüli ülést követő sajtótájékoztatóján elmondta: a szövetség beveti harcképes válaszcsapatait, szárazföldi, légi és tengeri gyorsreagálású erőket, és továbbra is küld fegyvereket, valamint légvédelmi eszközöket Ukrajnába. Mint mondta: több ezer katonáról van szó, akiket "a NATO most először vet be a kollektív védelemmel összefüggésben".

A szervezet vezetője a tagállamok nevében felszólította Moszkvát, hogy "hagyja abba ezt az értelmetlen háborút". Hozzátette: "azzal az új valósággal kell szembenéznünk, hogy Oroszország nyíltan megkérdőjelezi az európai biztonsági rendet.

Jelentősen drágult a gyümölcs Szerbiában

Szerbiában tavaly 68,2 százalékkal emelkedett a gyümölcs ára az előző évhez képest - közölte az ország statisztikai hivatala.
2026. 02. 23. 20:00
Megosztás:

Márciusban indul az idei lakásbiztosítási kampány

Március 1-jén kezdődik az idei lakásbiztosítási kampányban az egy hónapig tartó felmondási időszak, amely lehetőséget ad a lakásbiztosítások felülvizsgálatára, aktualizálására - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak

A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és digitális ügyfélszolgálati rendszereinek elérhetőségét, mivel a légitársaság ütemezett karbantartást hajt végre - közölte a Wizz Air hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 19:00
Megosztás:

Új országigazgató a JYSK Magyarország élén

2026. március 1-jétől új országigazgató irányítja a JYSK magyarországi működését: Szűcs Tamás veszi át a pozíciót Szimeiszter Sándortól, aki regionális vezetői szerepkörben folytatja munkáját a vállalatnál, több ország működéséért felelve.
2026. 02. 23. 18:00
Megosztás:

Az okospénz a Bittensor (TAO) tokent vásárolja – A blokklánc már most árulkodik

A kriptopiacon gyakran a hangos bejelentések viszik a prímet, de az igazán jelentős tőke sokszor csendben mozog. A legfrissebb elemzések szerint a Bittensor (TAO) esetében éppen ez történik: az intézményi befektetők látványos PR nélkül, on-chain adatokkal igazolható módon építenek pozíciót. A kérdés már nem az, hogy történik-e felhalmozás – hanem az, hogy mit jelent ez az árfolyam jövőjére nézve.
2026. 02. 23. 17:30
Megosztás:

SPB: a kötvénypiacokon 2026-ban elsősorban dolláros és eurós papírokba érdemes fektetni - van, amelyik 20%-os hozampotenciált is kínál

2026-ban továbbra is erős volatilitás várható a tőkepiacokon, ezért a kötvénypiacokon érdemes lehet olyan vállalati kötvényeket vagy állampapírokat választani, melyek befektetésre ajánlott hitelminősítéssel és jó likviditással rendelkeznek. Továbbra is előnyben részesítjük azokat a hosszú lejáratú vállalati kötvényeket, amelyek kibocsátói várhatóan egy esetleges recessziós környezetben is fenntarthatóan és profitábilisan működnek - mondja Beschenbacher Kornél, az SPB Befektetési Zrt. privátbanki igazgató helyettese, aki szerint a kötvénypiacokon az idei évben – a korábbiakhoz hasonlóan – elsősorban az amerikai dollárban és euróban denominált papírokba érdemes fektetni. A kötvények esetében nem feltétlenül kell a lejáratig való tartásban gondolkodni, azonban több olyan eszköz is azonosítható, amelynek lejáratig való tartása kifizetődőbb lehet - hangsúlyozza a szakember.
2026. 02. 23. 17:00
Megosztás:

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre vonatkozóan bruttó 500 000 forint összegű eredményrészesedés kifizetéséről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár munkavállalói számára. Az egyszeri juttatás kifizetésére a márciusi munkabérrel együtt, április elején kerül sor.
2026. 02. 23. 16:30
Megosztás:

Cáparoham volt most vasárnap az RTL-en: ilyen befektetésre a 9 évad alatt még nem volt példa

A Cápák között befektetői igazi aranyhalra találtak vasárnap az RTL-en – a Jójegy nevű edukációs startupra négyen is ráharaptak. A vállalkozásért kisebb küzdelem, úgymond cáparoham is kialakult, végül olyan formában történt a befektetés, amire a magyar üzleti show-műsor 9 évada alatt még soha nem volt példa.
2026. 02. 23. 16:00
Megosztás:

2026 a tudatos építkezés éve lehet a kékgalléros szektorban

A 2025-ös év a fizikai munkaerőpiacon nem a látványos bővülésről, hanem a stabilitás megőrzéséről szólt. Az új belépők kiválasztásánál egyre inkább a tényleges kompetenciák és a gyakorlati tapasztalat került előtérbe, miközben elsősorban a meglévő állomány megtartására koncentráltak a cégek a WHC Csoport tavalyi éves elemzése alapján. A szakértők szerint 2026 egyik legfontosabb kifejezése a tudatos humántőke-menedzsment lesz a fizikai munkaerőpiacon.
2026. 02. 23. 15:30
Megosztás:

Az okostelefon az elmúlt 20 év legnagyobb hatású innovációja

A Bosch kutatásában résztvevők szerint az okostelefon az elmúlt két évtized legjelentősebb innovációja. Az innováció egy összetett ökoszisztéma eredménye, ahol az oktatás, a kutatás és az ipar szinergiájára van szükség. A felmérés rámutat, Magyarország az innovációkban a gyártásra fókuszál, míg globálisan az IT és a telekommunikáció hangsúlyos.
2026. 02. 23. 15:00
Megosztás:

Rugalmasság a pénztárcádban - De milyen áron?

A pénzügyi rugalmasság nem egyszerűen annyit jelent, hogy van némi félretett pénzünk: elsősorban arról szól, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni a változó körülményekhez anélkül, hogy felborulna a mindennapi életünk egyensúlya. Ide tartozik az is, hogy ismerjük és értjük a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségeket, és tudatosan választunk közülük.
2026. 02. 23. 14:48
Megosztás:

Jelentősen csökkent az infláció, kamatcsökkentési ciklus indulhat, miközben szárnyal az arany

Megjelent az MBH Bank Bónusz Podcast legújabb epizódja, amely két nagy jelentőségű témát, a közelgő jegybanki kamatdöntést, valamint az aranypiac látványos emelkedését járja körül az MBH Bank vezető szakértőinek segítségével.
2026. 02. 23. 14:30
Megosztás:

Feltöltő kártyás mobilt használsz? Nézd meg jól, mert jobban járhatsz előfizetőssel

A feltöltőkártyás ügyfelek 22 százalékának mobilköltése eléri azt a szintet, amelynél már érdemes lehet egy kényelmesebb, havidíjas előfizetésre váltani – világít rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzése. A tanulmány rámutat arra is, hogy a feltöltőkártyát használók még ma is viszonylag széles körben rendelkeznek hagyományos mobilkészülékkel.
2026. 02. 23. 14:00
Megosztás:

Saját tulajdon, stabil működés, erősebb vidék – 3 milliárd forintos keretösszegű Szolgáltatóipar-fejlesztési Program indul

A magyar kkv-k megerősítése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2026 februárjában elindítja a 3 milliárd forintos keretösszegű Szolgáltatóipar-fejlesztési Programot (SZFP).
2026. 02. 23. 13:30
Megosztás:

Vitalik Buterin: az AI mentheti meg a DAO-kat? Új javaslat az Ethereum társalapítójától

Mesterséges intelligencia szavazna helyettünk a decentralizált szervezetekben? Vitalik Buterin szerint az AI-alapú személyes asszisztensek forradalmasíthatják a DAO-k (decentralizált autonóm szervezetek) működését, csökkentve az alacsony részvételt és a hatalmi koncentrációt. Az Ethereum társalapítója úgy véli: a jövő decentralizált irányítása nemcsak blokkláncra, hanem intelligens algoritmusokra is épülhet.
2026. 02. 23. 13:00
Megosztás:

0,3 százalékra lassult az OECD-országok gazdasági növekedése év végén

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak GDP-je 0,3 százalékkal nőtt átlagosan a tavalyi negyedik negyedévben, ami lassulás a harmadik negyedévi 0,4 százalékos bővüléshez képest - áll a párizsi székhelyű szervezet honlapján.
2026. 02. 23. 12:30
Megosztás:

Fontos határidő közeleg: hétvégéig rendezni kell a köteleződíjat!

Március 1-je nem csupán a lakásbiztosítási kampány kezdetét jelenti, de sokakat érintő szigorú határidő a gépjármű-tulajdonosok számára is: annak a mintegy 70 ezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2026. 02. 23. 12:00
Megosztás:

Arany, fegyverek és kripto: így fest jelenleg Arthur Hayes portfóliója

Kemény eszközök, geopolitikai feszültségek és kriptovaluták egy csomagban. Arthur Hayes legfrissebb portfólió-megosztása ismét rávilágít arra, hogy a korábbi BitMEX-vezér továbbra is a makrogazdasági viharokra készül. A befektetési mixben egyszerre kap helyet a fizikai arany, a nyersanyag-kitermelés, a hadiipar és a vezető digitális eszközök – köztük a Bitcoin és a Hyperliquid ökoszisztéma tokenje, a HYPE.
2026. 02. 23. 11:00
Megosztás:

A magyarok egyre több pénzt „felejtenek” a folyószámláikon: közel 13 000 milliárd forint duzzad a lakossági számlákon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) február 18-án közzétett legfrissebb statisztikái szerint a magyar háztartások folyószámlabetét-állománya 2025 negyedik negyedévében elérte a 12 ezer 940 milliárd forintot. A money.hu friss elemzése rávilágít, hogy a lakosság jelentős része számottevő pénztől eshet el azzal, hogy kamatozás nélküli folyószámlán hagyja el nem költött megtakarítását.
2026. 02. 23. 10:30
Megosztás:

NAV: A kockázatelemzés és mesterséges intelligencia támogatta kiválasztásra épülnek a 2026-os ellenőrzések

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2026-ban tovább növeli a kockázatelemzésen alapuló, célzott ellenőrzések arányát. A csalárd adózók gyors kiszűrését mesterséges intelligencia alapú elemzési modellek is segítik - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke az MTI-t a hivatal most publikált 2026-os ellenőrzési terve kapcsán.
2026. 02. 23. 10:00
Megosztás: