A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A háztartásokban gyakran előfordul, hogy a hűtőben vagy a kamrában lejárt, sérült vagy elfeledett termékek maradnak. Ezek nemcsak feleslegesen foglalják a helyet, hanem akár egészségügyi kockázatot is jelenthetnek. A Nébih ezért azt javasolja, hogy nagytakarításkor először mindig válogassuk át az élelmiszereket: a sérült csomagolású, minőségileg kifogásolható termékeket selejtezzük.

A szelektálás során fontos ismerni a lejárati idők közötti különbséget. A fogyaszthatósági idő olyan gyorsan romló termékekre vonatkozik, amelyek esetében a lejárat után az elfogyasztás egészségügyi kockázatot jelent. A lejárt fogyaszthatósági idejű termékektől abban az esetben is meg kell válnunk, ha látszólag még semmi bajuk. A minőségmegőrzési idő ezzel szemben a tartósabb termékekre jellemző: a lejárat után bizonyos esetekben – ha az élelmiszer bontatlan, sérülésmentes és megfelelő körülmények között tárolták – még fogyasztható lehet, bár a minősége fokozatosan csökkenhet. A lejárt minőségmegőrzési idejű termékek felhasználási határidejével kapcsolatosan segítségünkre lehet a Maradék nélkül program lejárati útmutatója.

A hűtőszekrény takarítását javasolt olyankor végezni, amikor viszonylag kevés élelmiszert tárolunk benne. A hűtőszekrény és a kamra takarítását mindig az élelmiszerek kipakolásával kezdjük. A hűtőtakarítás idejére az élelmiszereket érdemes jégakkuval ellátott hűtőtáskában tárolni.

Áramtalanítást követően hagyjuk leolvadni a berendezést, amennyiben eljegesedést tapasztalunk. Ezt követően fentről lefelé haladva alaposan mossuk át a hűtő polcait, a fiókokat és rekeszeket langyos, mosogatószeres, vagy konyhai használatra alkalmas fertőtlenítőszeres vízzel. Kerüljük az erős vegyszerek használatát, amelyek károsíthatják a felületeket és az élelmiszerre kerülve az egészségünket is. A tisztítás után minden elemet alaposan mossuk át tiszta vízzel, szárítsunk meg, majd kapcsoljuk vissza a hűtőberendezést. Amikor az elérte a kellő hőmérsékletet (javasoltan 0-5°C-ot) rendezzük vissza az élelmiszereket, figyelve a nyers és készételek elkülönítésére.

Kövessük a FEFO elvet, vagyis a hamarabb lejáró termékeket helyezzük a polcok elejére, a későbbi lejáratúakat ezek mögé. A kamrában és a hűtőszekrényben is kialakíthatunk egy külön részt a közeli lejáratú élelmiszereknek, hogy lássuk, mit kell sürgősen felhasználni. Az átlátható rendszerezés megkönnyíti a készletek nyomon követését, és segít elkerülni a felesleges vásárlást. A mindennap használt alapanyagokat tartsuk könnyen hozzáférhető helyen, a ritkábban használtakat pedig a hátsó polcokon. Az átlátszó tárolóedények és a feliratozott dobozok tovább növelik az áttekinthetőséget, hiszen így egyszerűbben követhető a rendelkezésre álló mennyiség.

Visszapakoláskor arra is figyeljünk, hogy egy-egy élelmiszer a hűtőszekrény melyik részébe kerül. Az alsó polcon található a leghidegebb zóna, ide kerüljenek a nyers húsok és halak, mindig jól zárt csomagolásban, hogy ne szennyezze a többi ételt. A középső polcokon helyezhetők el a tejtermékek, valamint a felvágottak. A felső polcokon tárolhatók a bedobozolt készételek. A hűtő alsó részében található rekeszek – a magasabb páratartalom miatt – ideálisak a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek. Az ajtó polcain érdemes a kevésbé romlandó élelmiszereket, például üveges szószokat, lekvárokat és italokat elhelyezni, mivel itt a hőmérséklet magasabb lehet. Fontos, hogy a nyers és mosatlan élelmiszereket soha ne tegyük a készételek fölé vagy mellé, valamint ne helyezzünk csomagolatlan élelmiszert közvetlenül a polcokra.

A hűtő és a kamra rendszeres átnézése nemcsak élelmiszerbiztonsági szempontból fontos, de a háztartási élelmiszerpazarlás megelőzésének is hatékony eszköze. Éppen ezért legjobb, ha hetente átnézzük a hűtő és fagyasztó tartalmát, valamint legalább havonta egyszer alaposan kitakarítjuk a hűtőszekrényt.

További hasznos információ elérhető a https://nebihoktatas.hu/, valamint a https://maradeknelkul.hu/ oldalon.

Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, továbbította a Helló Sajtó! Üzleti Sajtószolgálat.


Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás: