Nem módosította az alapkamatot a cseh jegybank

Nem módosította az eddigi 7 százalékos alapkamatot a cseh jegybanktanács - közölte Petra Krmelová, a pénzintézet szóvivője csütörtökön Prágában. Az alapkamat tavaly június óta ezen a szinten van.

Nem módosította az alapkamatot a cseh jegybank

A jegybanktanács csütörtöki ülésén ugyanakkor úgy döntött, hogy befejezi a pénzpiacon a cseh korona árfolyamának stabilitása érdekében folytatott beavatkozásait. A beavatkozások tavaly májusban kezdődtek. Részleteket erről nem közöltek. A jegybank csak annyit jelentett be: amennyiben a jövőben nagyobb mértékben és váratlanul megrendülne a korona árfolyama, természetesen meghozza a megfelelő intézkedéseket. Másfelől a jegybank bejelentette, hogy felújítja a devizatartalékok eladásának programját.

A 7 százalékos alapkamat további fenntartása megfelelt a pénzpiac és az elemzők várakozásainak. A továbbra is aránylag magas infláció - júniusban 9,7 százalék - miatt általános a vélemény, hogy a mostani alapkamat indokolt. A jövőbeni lépéseket illetően azonban a vélemények eltérőek.

A cseh alapkamat 1999 óta most van a legmagasabb szinten, miután korábban hétszer egymás után emelték azt, legutóbb tavaly júniusban, 1,25 százalékponttal.

A lombard- és a diszkont-kamat nem változott, az előbbi 8 százalékon, az utóbbi pedig 6 százalékon maradt.

A jegybank döntését követően gyengült a korona az euróhoz képest.     A jegybank új gazdasági előrejelzése alapján a cseh gazdaság az idén 0,1 százalékkal bővül, míg a korábbi prognózisban 0,5 százalékos növekedés szerepelt. Az idei inflációt 11 százalékra várják, a korábban jelzett 11,2 százalék helyett. 


Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben

Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
2026. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
2026. 08. 15. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjasok 53%-nak nélkülöznie kell

Legalábbis erre számít a középkorú magyarok több mint fele - 53 százalékuk - elképzelhetőnek tartja, hogy nyugdíjas korában nélkülöznie kell majd.
2026. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Aki Kádár-kockában lakik, az most örülhet ennek a döntésnek

Az egyik legelterjedtebb hazai épülettípus, a Kádár-kocka energetikai korszerűsítésére indul mintaprojekt Magyarországon a VELUX Cégcsoport kezdeményezésére, számos szakmai partner, köztük a Panasonic részvételével.
2026. 08. 15. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! A nyugdíjak így emelkednek 2027-ben

Napok óta egyre több találgatás jelenik meg arról, mekkora nyugdíjemelés érkezhet 2027 januárjában. Egyes előrejelzések 3–4 százalékos növekedést valószínűsítenek, más számítások ennél magasabb értéket sem zárnak ki.
2026. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Tovább csökken az olaj ára a megugró amerikai készletek miatt

Az olajárak csütörtökön tovább csökkentek, folytatva az előző napi gyengülést. A piacot elsősorban az amerikai nyersolajkészletek váratlan megugrása, a Hormuzi-szoros körüli geopolitikai feszültségek enyhülése, valamint a globális kereslet lassulásával kapcsolatos aggodalmak befolyásolják. A Magyarországon is jelen lévő XTB globális befektetési platform elemzése szerint a geopolitikai kockázati felár mérséklődése, a határidős piacokon a hosszú pozíciók leépülése és az erős amerikai dollár együttesen tovább növelték az eladói nyomást az olajpiacon. Ennek eredményeként a Brent jegyzése 88 dollár, a WTI-é pedig 82 dollár alá süllyedt hordónként.
2026. 08. 15. 00:05
Megosztás:

Új koncepciójú Geely értékesítési pontot nyitott a Schiller Autó

Innovatív koncepciójú értékesítési pontot nyitott a Schiller Autó Család a kínai Geely márka forgalmazására pénteken Budapesten, a Pólus Centerben található MediaMarkt áruházban.
2026. 08. 14. 23:00
Megosztás: