Nem tudnak az MNB után eredni a bankok, mert elfogynak a hitelfelvevők

A lakáshitel kamatok emelkedése messze lemaradt a jegybanki kamatemeléstől, de még a referenciakamatnak számító bankközi kamatokétól is – derül ki a money.hu kamatindexéből. A bankok aligha tudják teljesen negligálni a piaci folyamatokat, ám egyre erősebb korlátot jelent a fizetőképes kereslet beszűkülése is. Ezt bizonyítja, hogy miközben az MNB drasztikusan emelte az alapkamatot, a banki top-ajánlatokban június végéhez képest csökkent a kamatszint.

Nem tudnak az MNB után eredni a bankok, mert elfogynak a hitelfelvevők

Elszakadtak a hitelkamatok a jegybanki kamattól

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) drasztikus, 200 bázispontos kamatemelése után végképp elszakadt a a jegybanki alapkamat mértéke a lakás hitelkamatoktól - ezt mutatja money.hu kamatindexe. (Lásd a mellékelt ábrát.) Miközben tavaly októbertől - amikor a jegybank ütemet váltott a kamatemelésekben - az irányadó kamat közel hatszorosára, 1,65 százalékról 9,75 százalékra emelkedett, addig a top adósoknak kínált lakáshitel kamat 10 éves kamatperiódus esetén kevesebb mint 90, a 20 évig még fix törlesztés esetén pedig alig több, mint 50 százalékkal emelkedett.

A top kamatok emelkedésének mértéke a referenciakamatokhoz képest is alacsonyabb. A 10 évre fixált kamatozású hitelek esetében referenciának számító tízéves bankközi kamat (BIRS) október óta 140 százalékot erősödött, miközben a 20 éves bírsz mutató több mint kétszeresére drágult. Ez azt jelenti, hogy a legjobb adósok ma már 2 százalékkal a referenciakamat alatt juthatnak hitelhez.

Még a top-adósoknak szóló hitelnél is olcsóbb lehet a kölcsön kamata

Októberben a legjobb adósok 3,54 százalékos kamaton vehettek fel 20 millió forintos kölcsönt 20 évre, most 6,6 százalék a legjobb ajánlat, amit most az MKB Bank ajánl. A végig fix hitelek legjobb kamata ugyanilyen hitel és futamidő esetén 4,7 százalékról 6,85 százalékra nőtt – utóbbit most az UniCredit Bank kínálja. A money.hu szakértői ezzel kapcsolatban arra hívják fel a figyelmet, hogy ezek a standard ajánlatok, a bankok által kínált kamatkedvezményekkel akár még ezek a top-kamatok is csökkenthetőek.

Ezt mutatja, hogy az MNB adatai szerint májusban 10 évre fixált piaci kamatozású lakáshitelt átlagosan 5,82 százalékos kamat mellett folyósítottak ügyfeleiknek a bankok. Miközben a money.hu adatsora szerint a legjobb adósoknak szóló standard banki ajánlat akkor 6,74 százalék volt. A kamatakciók és az egyedi banki engedmények igénybevételével tehát az ügyfelek a tanácsadók segítségével havonta minimum 6-7 százalékot, 10 ezer forintot tudtak megspórolni egy 20 milliós hitel esetében a törlesztőrészletben.

Jegybanki alapkamat fel – top-ajánlat kamata le

A money.hu szakértői szerint természetesen a jegybanki alapkamat komoly mértékű drágulását a pénzpiaci kamatok is le fogják követni, és afelől sem lehet kétség, hogy a kamat emelkedés megmozdítja majd a lakáshitel kamatokat is.

Ugyanakkor a banki verseny is egyre erősebb azon ügyfelekért, akik ilyen kamatszint és törlesztőrészlet mellett még tudnak és akarnak hitelt felvenni. Ezt mindennél jobban mutatja, hogy a legjobb stadard ajánlatok kamat szintje június végénhez képest a tízéves hiteleknél 20 a 20 évre fix törlesztést kínáló konstrukciók esetében pedig 15 bázisponttal csökkent az ajánlati listán. Ez egy 20 milliós, 10 évre fixált kamatot jelentő hitel esetében félmillió forintot meghaladó törlesztőrészlet spórolást jelent a futamidő egészét tekintve.

Aki emel, visszafogottan lép

A kamatok emelkedése várhatóan július közepén, augusztus elején vesz majd újabb lendületet, ám a mértékek bizonyosan elmaradnak majd a jegybanki emelések mértékétől. Ezt bizonyítja a K&H Bank is, ahol július 18-án, hétfőtől emelkednek a lakáshitel kamatok. A legkomolyabban, 120 bázisponttal az 5 évre fixált kölcsönök kamatszintje emelkedik, a 10 éves kamatperiódusú és 10 éves futamidejű hitelek kamata 65 bázisponttal drágul. Sokkal csekélyebb, 00,25 százalékpontos emeléssel megússzák a 15 évre fix kamattal hitelt felvenni akaró ügyfelek, míg a 20 évre fix törlesztőrészletet kínáló kölcsönök esetében mindössze 20 bázispont lesz az emelés hétfőtől. Így a standard kamat 10 évre 7,94, 15 évre 8,14, míg 20 évre 8,29 százalék lesz a banknál.

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás: