Nem várható jelentős változás a munkaerőpiaci kereslet és kínálat dinamikájában, leginkább majd a bérfejlesztések mozgósíthatják a munkavállalói oldalt

A 2023 eleje óta tapasztalt élénk munkavállalói aktivitás 2024 utolsó negyedévére mérséklődött, 5% alatti növekedés volt a meghirdetett állásokra leadott pályázatok számában az előző év utolsó három hónapjában mérthez képest. Volt vármegye, ahol azonban továbbra is magas volt a munkakeresés intenzitása, a legnagyobb arányban Fejér, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – derült ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.

Nem várható jelentős változás a munkaerőpiaci kereslet és kínálat dinamikájában, leginkább majd a bérfejlesztések mozgósíthatják a munkavállalói oldalt

Elkészítette 2024 utolsó negyedévére vonatkozó munkaerőpiaci elemzését a Profession.hu. A vizsgált időszakban az egy évvel korábbihoz hasonló munkakeresői aktivitást mértek Magyarország leglátogatottabb állásportáljánál: 4,84%-kal több munkavállalói jelentkezés történt, mint 2023 utolsó három hónapja alatt.

Öt vármegye kivételével az ország egész területén több pályázatot adtak le a felhasználók a portálon keresztül elérhető álláshelyek betöltésére, mint tavaly ilyenkor, a legnagyobb arányban Fejér (+33,7%), Bács-Kiskun (+24%), valamint Borsod-Abaúj-Zemplén (+18,3%) vármegyékben. Ezzel szemben csökkenést mértek Békés (-16,6%), Szabolcs-Szatmár-Bereg (-12%), Hajdú-Bihar (-4,2%), Nógrád (-3,6%) és Heves (-1%) vármegyékben.

A munkakeresők jelentkezései a legnagyobb mértékben az üzleti támogató központok (+34,9%) kategóriában meghirdetett pozícióknál gyarapodtak ebben az időszakban a tavalyihoz képest, amelyet a jog, jogi tanácsadás (+22,9%) és az építőipar, ingatlan (+20,4%) követ. Egy év alatt azonban csökkent a munkavállalói érdeklődés az ügyfélszolgálat, vevőszolgálat (-7,6%), az IT programozás, fejlesztés (-5,4%) és az IT üzemeltetés, telekommunikáció (-3,8%) kategóriákban elérhető lehetőségek iránt.

Nógrád vármegyében lassult le leginkább a munkaerő toborzása

2024 utolsó negyedében a vármegyék többségében a meghirdetett állások száma alulmúlta az előző év azonos időszakában aktivált hirdetésekét, ami országos átlagban 0,3%-os csökkenést jelent.

„2025 első felében nem várható jelentős átrendeződés a munkaerőpiacon a kereslet-kínálat dinamikákat illetően. Az év végi felmérésünk rámutat arra, hogy a megkérdezett munkaadók közül kicsit kevesebben gondolkodnak leépítésben, mint 2024-ben (13%-ról 11%-ra csökkent az arányuk) és 35%-ról 40%-ra nőtt azok aránya, akik változatlan foglalkoztatotti létszámmal fordulnak rá az idei évre. Ezek a prognózisok nem vetítenek előre jelentős trendfordulást, de figyelembe véve a feszes makrogazdasági körülményeket, ennek a mérsékelt optimizmusnak is lehet örülni” – mondta Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

„Ugyan az elmúlt két évet jellemző inflációs nyomás már mérséklődni látszik, a cégek ennek ellenére is hasonló bérfejlesztési tervekkel számolnak, mint amit 2024-ben megvalósítottak. Ez alapján elmondható, hogy idén minden második cég tervez béremeléssel, amelynek átlagos mértéke 9,5%” – tette hozzá a szakember. 

„Munkaadóként nagyon fontos odafigyelni a jelölt oldali bérigényekre és a foglalkoztatói tervekre, mert a bér továbbra is az a faktor, amely az egyik leghatékonyabban tudja megmozgatni a munkavállalói oldalt. Az idei évtől a Profession.hu egyes termékeihez ingyenesen biztosítja a Job report nevű szolgáltatást, amely részletes képet ad a munkaadóknak az egyes pozíciók keresleti/kínálati trendjeiről és a jellemző bérekről” – magyarázta Tüzes Imre.

A munkaerőigényt szakmai területenként vizsgálva látható, hogy a bank, biztosítás, bróker, a vendéglátás és a jogi kategóriák volumene nőtt a legnagyobb arányban, míg a mérnök, az IT programozás és a gyártás, termelés esetében csökkent.

Nógrád vármegyében jelentősen lelassult a munkaerőfelvétel, ahol 30,1%-kal kevesebb betöltésre váró pozíciót hirdettek meg a vizsgált időszakban. A térségben leginkább a fizikai, segéd, betanított munka (-66,7%), valamint a szakmunka (-46,4%), illetve a gyártás és termelés (-35%) területén kínált lehetőségek szűkültek be év-év összehasonlításban. Nógrádot Heves vármegye követi hirdetésszám csökkenésben (-22,7%), majd Vas (-14,1%), Komárom-Esztergom (-13,2%), Győr-Moson-Sopron (-12,4%) és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye (-11,8%).

Somogy vármegyében több emberre volt szükség, leginkább a szállítás, beszerzés, logisztika terén

A munkaerőigény Somogy vármegyében erősödött leginkább (+12,7%), ahol a szállítás, beszerzés, logisztika, a HR és munkaügy, a mérnöki területek, valamint az értékesítés és kereskedelem kategóriákban kerestek több embert az előző év végéhez képest. Az adminisztráció, asszisztens és irodai munka, a vendéglátás, hotel, idegenforgalom, illetve a gyártás, termelés terén pedig csökkent a toborzás intenzitása a térségben.

A feladott hirdetések számában a második legnagyobb gyarapodás 11,6%-kal Hajdú-Bihar vármegyében történt, ahol a gyártás, termelés, az IT programozás, fejlesztés és a bank, biztosítás, bróker számított a top három területnek, a leginkább csökkenőnek pedig a mezőgazdaság, környezet, az IT üzemeltetés, telekommunikáció és a szállítás, beszerzés, logisztika.

A fővárosban szintén több volt az új munkalehetőség a tavalyi év utolsó három hónapjához képest (+2,5%). Elsősorban (az egy évvel korábbi állapothoz hasonlóan) a vendéglátás, hotel, idegenforgalom hirdetésszáma gyarapodott meg az előző év azonos időszakában aktiváltakhoz képest (+44,5%), valamint a cégvezetés, menedzsment (+38,8%) és a jogi (+37,2%) pozíciókra pályázók lehetőségei bővültek. Közel 20%-kall kevesebb nyitott állás volt viszont a mérnökök számára Budapesten, illetve az IT programozás, fejlesztés kategória hirdetései is csökkentek (-12%).


A BIS szerint a stabilcoinok feldarabolhatják a globális pénzügyi rendszert

A Nemzetközi Fizetések Bankja arra figyelmeztetett, hogy a már mintegy 316 milliárd dolláros stabilcoinpiac gyors növekedése gyengítheti az országok monetáris szuverenitását, visszaszoríthatja a banki hitelezést, és egyre töredezettebbé teheti a globális pénzügyi rendszert.
2026. 06. 29. 07:10
Megosztás:

A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás: