Nem véletlenül ez a legjobb kriptó - 10 milliónál a Bitcoin Minetrix

Egy lépéssel közelebb került a Bitcoin Minetrix előértékesítése a listázáshoz, miután elérte a BTCMTX-ből származó bevétel a 10 millió dollárt. A mérföldkő teljesítéséhez csupán 3 hónapra volt szükség, így elmondható, hogy a BTCMTX az elmúlt időszak egyik legsikeresebb gyűjtése.

Nem véletlenül ez a legjobb kriptó - 10 milliónál a Bitcoin Minetrix

Mindezt elsősorban a forradalmai Stake-to-Mine protokoll bevezetésének köszönheti a csapat. Ez az egyszerű, mégis korszakalkotó megoldás lehetővé teszi, hogy hétköznapi felhasználók is magas BTC bányászati jutalmakhoz jussanak hozzá.

Régen láthattunk ekkora sikereket a szektorban

Ahogy azt már a hasonlóan sikeres projekteknél megszokhattuk, előreláthatólag a BTCMTX eladásának üteme is gyorsulni fog. Éppen ezért elképzelhető, hogy a 17 millió dolláros célösszeg már akár március magasságában teljesül is.

Mostanáig a gyűjtés számos befektetőt vonzott be, akik között szép számmal találhatunk népszerű YouTube influenszerek is. Ilyen például Michael Wrubel is, aki szerint a Bitcoin Minetrix képes lehet a korai befektetők számára akár 1000 százaléknál is magasabb hozamot produkálni.

bitcoin

Jól mutatja a projekt körüli izgatottságot, hogy mostanra a Bitcoin Minetrix Telegram és Twitter csatornákhoz több mint 33,000 befektető csatlakozott.

Ilyen háttérrel pedig valóban jó eséllyel lehet képes ez a páratlan kezdeményezés a sikerre.

A készítők előzetes tervei szerint először márciusban, de legkésőbb április első heteiben válik majd elérhetővé a BTCMTX több kriptotőzsdén is. Az időzítés egyáltalán nem véletlen, hiszen a csapat még a következő bitcoinfelezés előtt piacra akarja dobni a projektet.

A következő felezés április utolsó napjaira várható, és ekkor csökken majd le a bányászattal megszerezhető BTC jutalom a felére. Mivel az előző 3 felezés során a digitális arany értéke a sokszorosára emelkedett, sokan arra számítanak, hogy a mostani esemény sem lesz kivétel.

Érdekel a Bitcoin Minetrix

Az ökoszisztéma gerincét a Stake-to-Mine protokoll alkotja 

Szemben a legtöbb előértékesítéssel, a BTCMTX a kezdetektől fogva rendelkezni fog felhasználási móddal. 

Az ERC-20 BTCMTX tokenek segítségével két különböző módon is lehetőség lesz állandó profithoz jutni.

Egyrészt a lekötést követően állandó BTCMTX-ben részesülhetünk majd, másrészt BTC jutalmakat is kapni fogunk.

Utóbbihoz azt követően juthatunk majd hozzá, hogy a lekötés után kapott forgalomba nem hozható krediteket elégetjük. Miután ezzel végeztünk felhőalapú számítási teljesítményt fogunk kapni. Mindezek lezárásaként a sikeresen kibányászott BTC arányos részét kapjuk majd meg.

Ahogy az látható a folyamat során minimális technikai hozzáértésre van szükség, továbbá a bekerülési költség is alacsony. Így a mostanra erősen centralizálttá vált bányászati szektorban a lakossági játékosok ismét labdába rúghatnak.

Ugyan a BTC jutalmak mértékét előre nehéz lenne megmondani a stakeléssel kapcsolatban más a helyzet. Írásunk idején a BTCMTX lekötésével éves szinten közel 70 százalékos profitra számíthatsz.

Vagyis miközben folyamatosan érkezik majd a számlára a BTCMTX, időnként az meg lesz spékelve még némi BTC-vel is.

Sőt, a teljes folyamatot akár a listázáskor elérhetővé váló alkalmazáson keresztül is ellenőrizni tudod majd. Ráadásul az iOS-re és Androidra fejlesztett app segítségével a kreditek égetését, továbbá a BTC felvételét is el tudod majd végezni.

bitcoin

BTCMTX vásárlás itt

A felezés után a BTCMTX értéke a sokszorosára nőhet

Köszönhetően a bemutatott tulajdonságainak, 2024 egyik legjobban várt kriptója a Bitcoin Minetrix. 

Pontosan ezért tartják úgy sokan, hogy a szektor jelenlegi hangulata és az áprilisi bikafutam kapcsán ezzel a projekttel lehet elérni a legmagasabb hozamot.

Ráadásul a Bitcoin Minetrix fundamentális hatást gyakorolhat a jelenlegi bányászati szektorra. Mivel sokaknak a milliós kiadások nem jöhettek szóba a bitcoinbányászat kapcsán, ezért kénytelen-kelletlen, de lemondtak erről a bevételszerzésről.

Most azonban a Bitcoin Minetrix lehetőséget teremt széles rétegek számára, hogy ők is haza tudják vinni a BTC egy apró részét. Arról nem is beszélve, hogy ehhez nem szükséges csillagászati villanyszámlára készülni.

Amennyiben felkeltette az érdeklődésed a projekt, csatlakozni a magyar nyelven is elérhető weboldalon keresztül tudsz.

A vásárlás során használható ETH, USDT, illetve BNB és MATIC altcoinokat egyaránt. Amennyiben egyik kriptóval sem rendelkezel az sem jelenthet akadályt, hiszen így a fizetést bankkártyával is el fogod tudni végezni.

A BTCMTX tokenek azonban villámgyorsan fogynak, így nem érdemes túl sokat késlekedned.

Érdekel a Bitcoin Minetrix

Ezek is érdekelhetnek:

Gyenge lábakon tántorog a Shiba Inu, ezt vedd helyette

Itt a február, ezekből a kriptókból érdemes betárazni

A legjobb kripto 1 dollár alatt 2024-ben – A legolcsóbb kriptovaluta

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine.hu semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás: