Nemzetiségi önkormányzatokkal egyeztetett a népszámlálásról a KSH

Az országos nemzetiségi önkormányzatok képviselőivel egyeztetett az őszi népszámlálásról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A népszámlálás nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó kérdései azért különösen fontosak, mert az ezekre érkező válaszokból származó adatok képezik a jogalapját a nemzetiségi önkormányzatok megalakításának, a nemzetiségi nyelvhasználatnak, valamint nagymértékben segítik a nemzetiségi önkormányzatok munkáját.

A KSH közös szakmai fórumot tartott a tizenhárom országos nemzetiségi önkormányzat vezetőjével, valamint az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala és a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága képviselőivel az idén október 1. és november 28. között zajló népszámlálás kapcsán. A résztvevők az egyeztetés során véglegesítették a népszámlálás nemzetiséggel kapcsolatos kérdéseit, valamint áttekintették a lebonyolítás részleteit.

Kovács Marcell, a KSH népszámlálási projektvezetője a fórumon elmondta, hogy a népszámlálási kérdőívet magyarul és angolul lehet kitölteni, de a segédletet összesen 19 nyelven, köztük 14 nemzetiségi nyelven, így bolgárul, görögül, horvátul, lengyelül, németül, örményül, románul, ruszinul, szerbül, szlovákul, szlovénül, ukránul, valamint a roma közösség tagjai számára beás és lovári nyelven állították össze. A nemzetiségi nyelvek mellett angolul, arabul, kínaiul, oroszul és vietnámiul is elérhető lesz a kérdőív segédlete. A népszámlálás projektvezetője kiemelte: a KSH arra kér mindenkit, hogy válaszoljanak a nemzetiségi hovatartozásra vonatkozó kérdésekre, hiszen az ezekből kinyerhető adatok képezik a jogalapját a nemzetiségi önkormányzatok megalakításának és a nemzetiségi nyelvhasználatnak, de a válaszok nagymértékben segítik a nemzetiségi önkormányzatok munkáját is. Kovács Marcell rámutatott, a népszámlálás az egyedüli adatforrás társadalmunk nemzetiségi összetételének megismeréséhez.

Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke úgy fogalmazott: „A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata arra biztat és kér mindenkit, akinek fontos a németséghez való tartozása, hogy ezt a népszámlálás során vallja meg! A népszámlálás eredményei hosszú távra meghatározzák oktatásunk jövőjét, településeink fejlődését, a nemzetiségi önkormányzatok létrejöttét, valamint a civil szervezetek támogatottságát. Évszázadok óta gazdagítjuk hazánk kultúráját, szorgalmas munkával járultunk és járulunk hozzá az ország fejlődéséhez, összekötő kapocs vagyunk hazánk és a németül beszélők között világszerte. Legyünk büszkék nyelvi és kulturális örökségünkre, vállaljuk és valljuk meg a népszámlálás során is, hogy magyarországi németek vagyunk!”

Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke hangsúlyozta: „Bár a nemzetiségi hovatartozásra, nyelvi kötődésre vonatkozó kérdésekre nem kötelező válaszolni, az Országos Roma Önkormányzat elnökeként arra biztatok mindenkit, akinek fontos a roma identitása, a roma közösséghez való tartozása, hogy ezt a népszámlálás során vallja meg!”

Kozma György, a Magyaroroszági Románok Országos Önkormányzatának elnöke kiemelte: „2022 októberében egy közösségünket érintő, kiemelkedő jelentőségű esemény lesz, amely hosszú időre meghatározhatja a hazai románság jövőjét. Fontos, hogy a népszámlás során valamennyien vállaljuk fel a románsághoz való tartozásunkat, ahogy azt elődjeink is tették. Ezért arra kérem Önöket, hogy legyünk bátrak és büszkék arra, hogy ehhez a nagyszerű román közösséghez tartozunk. Őrizzük meg együtt közös kincseinket, nyelvünket, táncainkat, hagyományainkat. Fennmaradásunk és intézményeink fejlődésének záloga, hogy minél többen vállaljuk identitásunkat, hogy gyermekeink és unokáink is élvezni tudják majd kultúránkat, értékeinket. Önnek egy kis lépés, a magyarországi románságnak egy biztos jövő!”

Dr. Horváth Endre, az Országos Szlovák Önkormányzat alelnöke szerint „Nemzetiségünk életében a népszámlálásnak kulcsfontosságú szerepe van. A népszámlálás során lehetőség van kettős identitás megvallására a kérdőív nemzetiségi kötődésre vonatkozó 12. pontjában. A két, nemzetiséget érintő kérdésre adott válasz nagyon fontos, mert ezen múlik önkormányzataink sorsa. Múltunk az alap, melyre a jelenben építjük jövőnket. Örökségünk érték, kultúránk gazdag, és ha vállaljuk szlovák kötődésünket, a jövőnk is biztosítva lesz. Ha Önnek is számít, hogy megmaradjon közösségünk, vállalja szlovák származását!”

A KSH által szervezett szakmai egyeztetésen részt vett országos nemzetiségi önkormányzatok és kormányzati szervezetek: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, Bolgár Országos Önkormányzat, Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata, Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, Magyarországi Románok Országos Önkormányzata, Miniszterelnökség, Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság, Országos Horvát Önkormányzat, Országos Lengyel Önkormányzat, Országos Örmény Önkormányzat, Országos Roma Önkormányzat, Országos Ruszin Önkormányzat, Országos Szlovák Önkormányzat, Országos Szlovén Önkormányzat, Szerb Országos Önkormányzat, Ukrán Országos Önkormányzat


Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás: