Növekvő infláció: felértékelődik a juttatások szerepe 2022-ben

A hazai munkaadók túlnyomó többsége béremeléssel igyekszik ellensúlyozni a magas inflációt, de 10 cégből négynél fontolgatják a béren kívüli juttatások bővítését is – derül ki az Edenred friss online felméréséből, amely szerint a cégvezetők csaknem háromnegyede tisztában van azzal, hogy jelentősen csökken a dolgozók reáljövedelme. A hazai piacon 29 éve jelen lévő vállalattal idén májusban 100 cég- és HR-vezető osztotta meg tapasztalatait arról, hogy a rendkívüli élelmiszerinfláció mellett a vállalatok hogyan látják munkavállalóik anyagi helyzetét.

Növekvő infláció: felértékelődik a juttatások szerepe 2022-ben

Szinte minden munkaadó – a válaszadók 94%-a – tisztában van az infláció jelentette kihívással, vagyis azzal, hogy a munkavállalók a bőrükön érzik az árak emelkedését. 71%-uk szerint a dolgozók reáljövedelme jelentősen csökken, és lényegében ugyanennyien (70%) vélik úgy, hogy az alacsonyabb jövedelműeket jobban sújtja az infláció.

100-ból 94 vezető arról számolt be, hogy az infláció hatásainak ellensúlyozása érdekében az idei év első négy hónapjában már emeltek bért. A megkérdezett vezetők csaknem kétharmada (64%) szerint ugyanakkor az eddig biztosított béremelés csak részben ellensúlyozza az élelmiszerárak drágulását, míg 32% szerint nem beszélhetünk jelentős kompenzációról. A válaszadók túlnyomó többsége (93%) érzi úgy, hogy további bérfejlesztésre lenne szükség.

A kérdéshez a nagyvállalatok és a kis- és közepes vállalkozások vezetői is hasonlóan viszonyulnak. Ugyanakkor a válaszadók 35%-a úgy látja, bármennyire is szükséges lenne, idén nem tudja fejleszteni a béreket. 11%-uk csak az év végén tud adni, míg a vezetők 15%-nak van konkrét béremelési terve a következő 1-3 hónapra. Ők további 5-10%-os bérfejlesztést terveznek.

Jelentős eltérések mutatkoznak ugyanakkor a béremelés mértékét illetően. Az év eddigi részében bért emelő társaságok csaknem kétharmada (66%) 5-10% közötti mértékben növelte a fizetéseket, míg a vállalkozások 18%-a 11 és 15% között emelt. A cégek 8%-nál öt százalék alatti bérfejlesztés történt, és ugyanennyi szervezetnél meghaladta a 15%-ot.             

Mi a helyzet a juttatásokkal?

Az Edenred kutatása során rákérdeztek arra is, hogy a munkaadók körében mennyire elterjedtek a béren kívüli juttatások. Háromnegyedük él a lehetőséggel – az 500 főnél több embert foglalkoztató cégek 92%, a kkv-k csaknem 70%-a kínál valamilyen béren kívüli juttatást. A cégek kétharmada (66%) minden dolgozójára gondol e téren is.

A felmérés alapján látszik az is, hogy a vállalkozások jellemzően nem a cafetéria emelésével igyekeztek kompenzálni a növekvő infláció hatásait. Dacára annak, hogy ezekkel a megoldásokkal kedvezőbb adózási feltételek mellett növelhető a dolgozók jövedelme, valamint annak felhasználása rugalmasabb is annak köszönhetően, hogy a SZÉP kártya idén februártól nemcsak szállásra és szabadidős tevékenységre, valamint melegkonyhás szolgáltatásokra használható fel, hanem élelmiszervásárlására is. Az idén biztosított béren kívüli juttatások mértéke a legtöbb cégnél – a megkérdezettek 67%-nál – megegyezik a tavalyival.

Míg a cégek túlnyomó többsége emelte a fizetéseket, alig több mint negyedük növelte a juttatások összegét, és csupán 3% az, aki idén vezette be a cafetériát. Ugyanakkor ebben a kérdésben paradigmaváltás körvonalazódik: a cégek 39%-a már mérlegeli, hogy béren kívüli juttatás formájában segítse munkavállalói helyzetét. Ez pedig arra enged következtetni, hogy egyre többen ismerik fel: ilyen módon kedvezőbb költségek mellett tudják támogatni dolgozóikat. A béren kívüli juttatások ideális megoldást jelenthetnek azon cégek számára is, amelyek tervezik, de még nem döntöttek béremelésről. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a kkv-k 70%-a már eddig is élt a béren kívüli juttatások lehetőségével.

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás: