Novemberben is hozta a 90 milliárd forint feletti szintet a személyi hitelek piaca

Tavaly novemberben is hozta a 90 milliárd forint feletti szintet a személyi hitelek piaca – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által ma reggel publikált adatokból. Bár a tavalyi évet nézve a novemberi eredmény nem számít különösebben kiemelkedőnek, ugyanakkor év/év alapon még így is jelentős, 30%-ot meghaladó bővülésről beszélhetünk. Ami pedig 2025 első tizenegy hónapját illeti – a novemberi eredménnyel személyihitel-piacnak sikerült meghaladnia az 1 000 milliárd forintos kihelyezést – írja közleményében a Bank360.

Novemberben is hozta a 90 milliárd forint feletti szintet a személyi hitelek piaca

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) frissen publikált adatai szerint 2025 novemberében 95,7 milliárd forintot tett ki az újonnan kötött személyihitel-szerződések szerződéses összege. Bár ez az eredmény a tavalyi év január-novemberi időszakán belül csupán az ötödik legjobbnak számít, ugyanakkor a 2024. novemberi 73,16 milliárd forintot még így is 30,8%-kal múlta felül. A tavalyi év január-novemberi időszakában egyébként havonta átlagosan 93,76 milliárd forint személyi hitel került kihelyezésre, amit a most tárgyalt novemberi eredmény 2,1%-kal múlt felül.

A novemberi eredmény ismeretében már biztosan kijelenthető, hogy a személyi hitelek piaca 2025-ben átlépte az 1 000 milliárd forintos kihelyezést – a tavalyi év első tizenegy hónapjában 1 031,34 milliárd forintot tett ki az újonnan kötött személyi hitelek szerződéses összege. Összehasonlításképpen, 2024. január-novemberben 754,82 milliárd forint került kihelyezésre, amit a tavalyi eredmény 36,6%-kal múlt felül. A 2024-es év egészében pedig 818,99 milliárd forint volt a személyihitel-piac eredménye – ezt a tavalyi évnek már a január-novemberi eredménye is 25,9%-kal tudta meghaladni.

A szerződések összege mellett azok száma is meghaladta a 2024. novemberi eredményt – a 2025. novemberi 28 716 darab szerződés 12,6%-kal múlta felül az egy évvel korábbi 25 503-as szerződésszámot. A tavalyi év első tizenegy hónapjában összesen 324 777 darab személyihitel-szerződés köttetett, míg 2024 azonos időszakában 283 224 darab, ami így 14,6%-os bővülést jelent év/év alapon. A 2024-es év egészében 304 624 személyihitel-szerződés született, amit tehát a tavalyi évben már novemberben sikerült meghaladni (+6,6%).

A megkötött szerződések összegén és számán felül azok átlagos hitelösszege is jócskán meghaladta a 2024. novemberi szintet. A szerződések összege és száma alapján azt mondhatjuk, hogy tavaly novemberben 3 332 763 forint volt az újonnan kötött személy kölcsönök átlagos hitelösszege, ami 16,2%-kal haladta meg a 2024. novemberi 2 868 681 forintot. A 2024-es év január-novemberében pedig az átlagos hitelösszeg 2 665 104 forint volt, amit még nagyobb mértékben, 19,2%-kal múlt felül a tavalyi év január-novemberében mért 3 175 527 forintos átlagos hitelösszeg.

Továbbra is stagnált a babaváró

A babaváró hitel új szerződéseinek összege 20,39 milliárd forint volt novemberben, amely a tavalyi évben átlagosnak mondható eredménynek számít. Igaz, a 2025-ös év egyébként eddigi legjobbjának számító, októberi 22,8 milliárd forintos eredményéhez képest ez 10,6%-os csökkenést jelent, ugyanakkor a 2025. január-novemberben mért 19,1 milliárd forintos havi átlagösszeget sikerült meghaladnia (+6,8%). A tavaly novemberi eredmény egyébként év/év alapon is enyhe csökkenést mutat – a 2024. novemberi 20,82 milliárd forinthoz képest 2,1%-os a csökkenés mértéke.

A tavalyi év január-novemberi időszakában összesen 210,15 milliárd forint babaváró hitel került kihelyezésre, ami 8,5%-kal maradt el a 2024 azonos időszakában kihelyezett 229,72 milliárd forinttól. A szerződésszám 1 863 volt tavaly novemberben, ami ugyancsak elmaradt a 2024. novemberi 1 907 darabtól (-2,3%). A tavalyi év január-novemberi időszakát nézve pedig 19 258 babaváró hitelszerződés köttetett, ami 8,8%-kal maradt el a 2024. január-novemberben megkötött 21 114-es szerződésszámtól.

Az év legrosszabb eredménye a munkáshitelnél

A munkáshitel a tavalyi év – és egyúttal minden idők – legrosszabb eredményét produkálta novemberben. Az egy évvel ezelőtt indult konstrukció esetében eddig a tavaly januári 9,41 milliárd forintos eredmény számított a leggyengébbnek, ám a novemberi 8,55 milliárd forintos kihelyezés még ettől is elmaradt 9,1%-kal. Lényegében ugyanez mondható el a szerződések számával kapcsolatban is – a novemberben megkötött 2 181 darab szerződés a tavalyi év január-novemberi időszakának leggyengébb eredményének számít, közvetlenül a januári 2 426 darabot követően.

A 2025-ös év első tizenegy hónapjában egyébként 41 116 darab munkáshitel-szerződés született, a legtöbb februárban (7 401 darab). A január-novemberben kihelyezett hitelösszeg 159,29 milliárd forintot tett ki. Az új szerződések szerződéses összege nem meglepő módon ugyancsak februárban érte el a legnagyobb eredményét, 28,57 milliárd forintot – ehhez képest a novemberi eredmény mintegy 70,1%-kal alacsonyabb.

Több mint 500 ellenőrzés garantálta az ünnepi élelmiszerbiztonságot

Két hónapon át tartó, átfogó téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést végeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), valamint a kormány- és járási hivatalok szakemberei. A 2025. november 3-tól egészen szilveszterig zajló, országos ellenőrzés-sorozat középpontjában a hagyományosan ünnepekkor fogyasztott élelmiszerek, például a friss sertéshús, a savanyú káposzta, a bejgli és a forralt bor álltak, de az élőhalak tartását is vizsgálták a felügyelők. A legtöbb ellenőrzött létesítmény működése megfelelt az előírásoknak, és a termékekkel is alig akadt probléma. A több mint 500 vizsgálat kevesebb mint 5%-ában indult eljárás.
2026. 01. 20. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 20. 09:00
Megosztás:

Megszűnik a Budapesti Javítóintézet

A belügyminiszter 2026. március 14. határnappal jogutód nélkül megszünteti a – 12 éves kortól – letartóztatásba helyezett fiatalkorú fiúkat őrző Budapesti Javítóintézetet.
2026. 01. 20. 08:30
Megosztás:

Európai parlamenti vita a Mercosur-megállapodásról

Az Európai Bizottság és annak vezetője, Ursula von der Leyen ellen a Mercosur-megállapodás miatt benyújtott bizalmatlansági indítványról vitázott az Európai Parlament hétfőn Strasbourgban.
2026. 01. 20. 08:00
Megosztás:

A fizikai mesterséges intelligencia új korszakot nyit a robotikában

A fizikai mesterséges intelligencia (physical AI) új korszakot nyit a robotikában: az előreprogramozott, merev működésű gépeket egyre inkább olyan alkalmazkodó, tanuló rendszerek váltják fel, amelyek képesek komplex, változó és kiszámíthatatlan környezetben is biztonságosan működni a Deloitte Tech Trends 2026 kutatás legfrissebb elemzése szerint.
2026. 01. 20. 07:30
Megosztás:

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tagjai a tőkeemeléshez rendelkezésre bocsátott részvényeket csaknem maradéktalanul lejegyezték - közölte hétfőn a közép- és kelet-európai gazdaságok átalakításának finanszírozására 1991-ben alakult londoni pénzintézet.
2026. 01. 20. 07:00
Megosztás:

Bitcoin esik, a kriptopiac korrigál: veszélybe került az aranykereszt?

A Bitcoin múlt heti rövid fellélegzése – amely során az árfolyam átlépte a 97 000 dolláros szintet – gyorsan kifulladni látszik. A BTC jelenleg 93 192 dollár körül forog, gyakorlatilag lenullázva azt a lendületet, amely sok kereskedőt egy trendforduló reményével töltött el.
2026. 01. 20. 06:00
Megosztás:

A francia kormány mégis megkerüli a parlamentet a költségvetés elfogadásához

Sébastien Lecornu francia miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy a költségvetés elfogadásához korábbi ígérete ellenére érvényesíteni kívánja az alkotmány azon cikkét, amely lehetővé teszi törvények elfogadását a képviselők szavazata nélkül.
2026. 01. 20. 05:30
Megosztás:

Digitális szülőség - könyvújdonság a gyermekkor kihívásairól a digitális világban

Az online megosztás és a szülői nevelés öszvérkifejezésével, a sharentinggel, korunk egyik legelterjedtebb, ugyanakkor legellentmondásosabb jelenségével is részletesen foglalkozik a Gondolat Kiadó Médiatudományi könyvek-sorozatában megjelent Digitális szülőség című kötet. A Lendvai Gergely Ferenc médiajogász, valamint Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke által szerkesztett hiánypótló mű számos nézőpontból vizsgálja a digitalizált gyermekkorból adódó lehetőségeket, kihívásokat és konfliktushelyzeteket - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
2026. 01. 20. 05:00
Megosztás:

Új akcióterv a vaddisznóállomány szabályozásáról

A sertéstartás biztonsága, valamint a vaddisznópopuláció és a környezet védelme érdekében kiemelt fontosságú az afrikai sertéspestis (ASP) járvány megelőzése, ellenőrzése és felszámolása. Magyarország az Európai Bizottság rendelete alapján új, 2026–2031 közötti időszakra vonatkozó ASP Akciótervet dolgozott ki. Az új terv részletesen szabályozza a vaddisznóállomány kezelését, a fenntartható állománysűrűség biztosítását, a vadászatra jogosultak felelősségét, valamint az ASP terjedésének megelőzésére és felszámolására irányuló szakmai intézkedéseket.
2026. 01. 20. 04:30
Megosztás:

Melyik autó most a menő? 920 ezer használt autó cserélt gazdát 2025-ben

Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, 920 200 személygépkocsi cserélt gazdát 2024-ben. Ez az érték 1,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi rekordot: 2024-ben 906 900 volt a belföldi átírások száma. Ezzel a használt személyautók hazai piacának forgalma egy évtized alatt közel 70 százalékkal emelkedett.
2026. 01. 20. 04:00
Megosztás:

Solana és a Base robbantotta fel a stablecoin-piacot: 3,82 milliárd dolláros növekedés egy hét alatt

Új lendületet kapott a kriptovaluta-piac: mindössze néhány nap leforgása alatt több milliárd dollárral nőtt a stablecoinok összértéke. A háttérben két blokklánc, a Solana és a Base áll, miközben az intézményi befektetők aktivitása és a likviditási mozgások is új trendeket vetítenek előre a kriptopiacon.
2026. 01. 20. 03:00
Megosztás:

Horvát kormányfő: ésszerű megoldás kell a Grönland körüli vitában

Ésszerű megoldást kell találni Washington és az Európai Unió (EU) között a Grönland körül kialakult vitában, és nem szabad ott feszültséget kelteni, ahol arra nincs szükség - jelentette ki hétfőn Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök.
2026. 01. 20. 02:30
Megosztás:

Az IMF minimálisan javított idei globális növekedési előrejelzésén

A tavaly októberben vártnál 0,2 százalékponttal gyorsabban, 3,3 százalékkal nőhet az idén a globális gazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn kiadott prognózisa szerint. A jövő évre vonatkozó 3,2 százalékos GDP-növekedési várakozás nem változott. Tavaly a globális gazdaság 3,3 százalékkal nőtt.
2026. 01. 20. 02:00
Megosztás:

Online petíció indult az élelmiszer-biztonság és magyar gazdák védelmében

Online petíció indult az élelmiszer-biztonság, a magyar föld és magyar gazdák védelmében - mondták hétfői sajtótájékoztatójukon Budapesten a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) vezetői.
2026. 01. 20. 01:30
Megosztás:

MÁV-csoport: 13 százalékot meghaladó keresetnövekedés az idén

A kiegészítő bérfejlesztéssel a MÁV-csoport dolgozóinak alapbére 9,6 százalékkal nő, az összes emelést és juttatást beleszámolva 13 százalékkal kereshetnek többet az idén – közölte a társaság az MTI-vel azt követően, hogy hétfőn megállapodtak a munkavállalói érdekképviseletek, a cégcsoport, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és Közlekedés Minisztérium (ÉKM) vezetői.
2026. 01. 20. 01:00
Megosztás:

Kezdődik az új Mercedes-Benz GLB sorozatgyártása a kecskeméti gyárban

A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban megkezdődött az új elektromos GLB sorozatgyártása. A magyarországi üzem rugalmas európai MMA-gyártási hálózatban működik együtt a délnémet rastatti gyárral. Az új EQ technológiájú GLB (az EQB után) már a második teljesen elektromos Entry modell, amely a kecskeméti telephelyen készül – ezt követi majd az év folyamán a modern belső égésű motorral szerelt 48 V-os hibrid GLB. A modellnek mind a teljesen elektromos, mind a csúcstechnológiás hibrid hajtású változata ugyanazon a gyártósoron készül majd, rugalmas gyártásszervezéssel.
2026. 01. 20. 00:30
Megosztás:

Etiópia új gazdasági fejezete: állami Bitcoin-bányászat zöld energiával

Etiópia új irányt vesz a kriptovaluta-iparban: a kormány saját hatáskörben, állami szinten kíván belépni a Bitcoin-bányászat világába. A cél nem pusztán a profit – az ország zöld energiából teremtene digitális vagyont, miközben hosszú távú gazdasági és pénzügyi stratégiájának új alappillérét fekteti le.
2026. 01. 19. 23:30
Megosztás:

A világ dollármilliárdosainak vagyona nőtt tavaly

A világ dollármilliárdosainak vagyona 16 százalékkal nőtt tavaly, háromszor gyorsabban az elmúlt öt év átlagánál - derült ki az Oxfam jótékonysági szervezet hétfőn közzétett tanulmányából, amelyet a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) előtt hoztak nyilvánoságra.
2026. 01. 19. 23:00
Megosztás:

A Bitcoin ralija összeomlott 97 000 dollárnál, ahogy a finanszírozási ráta megtorpant, a kisbefektetők kimaradtak – Miért a Digitap ($TAP) a legjobb kriptovaluta, amit ma érdemes megvenni

A Bitcoin ralija erős ellenállásba ütközött 97 000 dollárnál, és az elutasítás egyértelmű jele annak, hogy a vevők nem hajlandók ezen a szinten tovább vásárolni. Az árfolyam közel 97 900 dollárnál tetőzött, majd visszaesett 95 500 dollár környékére, így a kitörési próbálkozás visszahúzódássá alakult.
2026. 01. 19. 22:00
Megosztás: