Nyakra-főre gyümölcsfákat ültetnek a magyarok

Az 1970-es, 1980-as években óriási divatja volt a zártkerti telkeknek. A Kádár-korszakban ugyanis az egyszerű kisembereknek autóhoz sem volt könnyű hozzájutniuk, a lakásfelújítások is korlátok között mozogtak, a menekülőút pedig egy önálló telek felé vezetett. Több millió ember találta meg itt a saját világát, generációk nőttek fel ebben a szemléletben.

Megyeri Szabolcs kertészmérnök történelmi kitekintésében arról beszélt, ennek vetett véget a rendszerváltás, az 1990-es évek végére pedig már az számított – csúnya szóval élve – bolondnak, aki telken termesztett bármit is, hiszen mindent meg lehetett venni a szupermarketekben.

„A 2008-as válság után a kertészetek is nehéz helyzetbe kerültek, visszaesett a fogyasztás. Ezzel párhuzamosan kezdett népszerű lenni a környezetünk védelme, egyre több vállalkozás “zöldült be”. Ma már egy magára valamit is adó vállalkozás a környezettudatosságot tartja szem előtt szinte kötelező elemként. Erre tett rá egy lapáttal a 2020 elején berobbant világjárvány, és az életmódunk gyökeresen megváltozott” – mutatott rá a szakértő.

Kifejtette, a vásárlók rádöbbentek, az ellátóláncok sérülékenyek, ezért egyre többen kezdtek el a kiskertek felé fordulni.

A smaragdtuja már a múlté

Megyeri Szabolcs arról beszélt, napjainkban a gyümölcskorszak váltja fel a tujakorszakot. Az ezredfordulón sok kertészeti termelő még abból élt, hogy örökzöldeket, többek közt smaragdtuját forgalmazott, amiből akár tízezres nagyságrendben is lehetett értékesíteni évente. Csakhogy ez a mediterrán növény nem marad meg a kertekben és ma már minimális a kereslet iránta.

Annál inkább van a gyümölcsfák iránt, tette hozzá. Mint mondta, egy-két évtizeddel ezelőtt még a bodzát, az áfonyát, a somot vagy a kivit senkinek nem lehetett eladni, ma viszont már úgy veszik, mintha nem lenne holnap. Szerinte ezzel elindult egy rég nem látott pozitív folyamat a kertészeti kultúrában is.

„A lakosság döntő része olyan ingatlanban él, amihez tartozik egy nagy, akár két-háromezer négyzetméteres telek is. Ezek közül viszont alig látni olyat, amit megműveltek, de ebben már most előrelépés tapasztalható. A pandémia, az ukrajnai háború és az infláció miatt ugyan pánikfélelem nincs az emberekben, de megrendült a fennálló világrendben való bizalmuk. De mit tudunk ellene tenni? A legmegnyugtatóbb válasz sokak szerint az, ha elindulunk az öngondoskodás felé” – magyarázta.

Egy diófával beültetett kert is lehet a magyar kultúra része

A gyümölcstermesztés felkészülést igényel, jelentős energiabefektetéssel jár, de Megyeri Szabolcs szerint mindenkinek a szíve joga eldönteni, hogy mire fordítja a szabadidejét. Mint mondta, kis lépésekben is el lehet kezdeni a kertészkedést, és ahogy tanul bele az ember, úgy válik az egyre élvezetesebbé.

„Az embernek a biztonságérzetét is tudja növelni, ha azt fogyasztja, amit maga termelt meg. Vegyszermentesen talán otthonunkban sem tudunk permetezni, de azt tudjuk, hogy amit termesztünk, azt mikor és milyen permet érte. Megéri, főleg akkor, ha a gyermekeinknek is olyan ételeket tudunk az asztalra tenni, aminek tisztában vagyunk a származásával” – mondta a kertészmérnök.

Megyeri Szabolcs úgy érzi, az elkövetkező tíz évben beköszönthet a high tech Kádár-korszak, amikor a középosztálybeliek a budapesti lakásukból elektromos autóval le tudnak utazni majd a vidéki telkükre, ahol kertészkedhetnek és eltölthetnek pár napot.

Végszóként közölte, kulturális kérdést kreálnunk abból, milyen kávét iszunk, milyen darabot láttunk a színházban, milyen stílusban kommunikálunk, de ide tartozik az is, milyen a kertünk. Hiszi, hogy egy szerény költségvetésű kert is lehet ápolt és hasznos, és ha egy udvar „csak” diófákkal van beültetve, az is részét képezheti a magyar kultúrának.