Nyit Magyarország első zöld KFC étterme Debrecenben

Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrecenben megnyitott új étterme. A beruházás a környezeti fenntarthatósági szempontokat követve olyan zöld megoldások beemelésével épült fel, mint az esővíz hasznosítás, a hűtőgép hulladékhő újrafelhasználás, az automatikus légcserélés, a napenergia betáplálás, vagy a sütéskor keletkezett hő visszanyerése és fűtéshez való alkalmazása.

Nyit Magyarország első zöld KFC étterme Debrecenben

A többéves előkészítő munka után, magyar szakemberek közreműködésével és hazai ötletekkel továbbfejlesztett zöld technológiai innovációk felhasználásával felépített étterem tartalmazza mindazokat a környezettudatos megoldásokat, amelyek jelenleg elérhetőek, megvalósíthatóak a vendéglátásban.

A debreceni Kishegyesi úton megnyitott Drive Thru étteremben a sütők szagelszívói által beszívott meleg levegő egy hőcserélő berendezésen keresztül a fűtési rendszer hatékony felmelegítését fogja segíti, aminek köszönhetően a téli időszakban negyedével kevesebb energiát kell majd felhasználni a helység melegen tartásához, mint egy egyébként korszerű, hagyományos fűtési rendszerrel működő KFC-ben. Az ívóvíz pazarlást megelőzendő az esővíz összegyűjtésével a növényeket öntözik, míg a hűtőgépek kondenzátorrendszerén keresztül leadott hőt vízmelegítésre használják majd fel. Hasonlóképp zöld forrásból biztosítják az étterem belső világítását is, amit napelemek telepítésével oldottak meg, energiatakarékos módon. Mindezek mellett intelligens épület üzemeltetési rendszert is kiépítettek, ami automatikusan állítja be a légcserélő rendszerek teljesítményét és hasznosítja az elhasznált levegőt előfűtéséhez. Az intelligens rendszer 15 százalékos megtakarítást érhet el a jelenlegi KFC sztenderdhez mérten.

„Nem titkolt célunk, hogy a debreceni tapasztalatok alapján a legjobb hatásfokkal működő fejlesztéseket, lépésről – lépésre a többi éttermünkben is bevezetjük, illetve azokkal az újaknál már a tervezés során számolunk. Noha az innovációk szinte észrevétlenek a vendégeink számára, a pillanatnyi energiamegtakarítást ők is figyelemmel kísérhetik egy kihelyezett monitoron.” – hangsúlyozta az október 14-ei megnyitón a hazai KFC éttermeket üzemeltető AmRest Magyarország marketingvezetője, Juhász Nándor.

A szakember hozzátette, ahogy minden éttermükben, úgy a debreceniben is csak lebomló, papír alapú csomagoló anyagokat és fa evőeszközöket használnak, a Shake és fagyi poharak 50 százalékban újrahasznosított műanyagból készülnek, míg csomagolóanyagoknál szintén az újrafelhasznált papírt részesítik előnyben. Mindemellett az AmRest folyamatosan terjeszti ki éttermeire a Harvest programot, amelyet a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együtt futtatnak az élelmiszerpazarlás mérséklése érdekében. A programban a KFC már ebben az évben 26 tonna csirkét mentett meg a kidobástól és juttatott el rászorulókhoz az Élelmiszerbank partnerszervezetein keresztül.

A KFC ugyanakkor aktívan keresi a kapcsolatot a helyi közösséggel is. Ennek eredményeként a Future of Debrecen programon keresztül kapcsolódik be a városi Zöld Rendezvénykonténer létrehozásához, amelynek költségét 50 százalékban finanszírozza. A mobil rendezvényhelyszín energiaellátását napelemek biztosítják, a hozzátartozó zöld növényfal pedig a lokális légtisztításban fog segíteni.

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás: