OPUS TITÁSZ-ként folytatja működését a tiszántúli áramszolgáltató

Sikeresen lezárult az OPUS Energy Kft. és az E.ON Hungária Zrt. között az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (TITÁSZ) százszázalékos részvénycsomagjának megvásárlására irányuló tranzakció - közölte az OPUS kedden.

OPUS TITÁSZ-ként folytatja működését a tiszántúli áramszolgáltató

A közleményben azt írták, mint ismert, az OPUS GLOBAL Nyrt. és a Status Energy Kft. által ötven-ötven százalékban tulajdonolt OPUS Energy Kft. még ez év márciusában kötött adásvételi szerződést, a tranzakció zárására az eredeti ütemtervnek megfelelően augusztus 31-én került sor.
    
A tiszántúli áramhálózati vállalat 2021. szeptember 1-től OPUS TITÁSZ Zrt. néven, a tőzsdei társaság konszolidált leányvállalataként működik, tovább erősítve ezzel stratégiai fontosságú energetikai portfolióját - áll a közleményben.
    
Az adásvételi szerződés megkötése után öt hónap elteltével az E.ON csoportból kiválva folytat a társaság villamosenergiai elosztói engedélyes tevékenységet az ország észak-keleti régiójában (Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok megye és Békés megye jelentős része). Az ügymenet zökkenőmentes folytatása érdekében a szükséges fejlesztések megtörténtek, a tulajdonosváltással összefüggésben az OPUS TITÁSZ munkavállalóinak száma több mint 1150 főre nőtt - írták.
    
Kiemelt jelentőségű, hogy a TITÁSZ és korábban a TIGÁZ megvásárlásával Észak-Kelet-Magyarországon egy cégcsoport biztosítja a gázhálózati- és áramhálózati infrastruktúra üzemeltetését, így fókuszáltan valósítható meg az ügyféligények alapján testreszabott, fenntartható, megfizethető, integrált hálózati megoldások kialakítása - hangsúlyozták.
    
Dzsubák Attila Zsolt, az OPUS GLOBAL Nyrt. vezérigazgatója a TITÁSZ akvizíciójának zárása kapcsán a közleményben elmondta: "A két elosztóhálózat kiszámítható, stabil bevételt biztosítva, hozzájárul cégcsoportunk eredménytermelő képességéhez. Emellett kiemelt célunk, hogy jelentős piaci szereplőként friss látásmóddal, új értékeket hozzunk a magyar energetikai piac működésébe, és innovációs képességeink, erőforrásaink felhasználásával hozzájáruljunk a régióban található vállalkozások versenyképességéhez, az ügyfelek elégedettségéhez."
    
A tulajdonosváltozás következtében 2021. szeptember 1-jével nem csak a társaság cégneve változik, de megújul logója és arculata is. A villamosenergia-ellátás a megszokott módon továbbra is biztosított lesz, az ügyélfolyamatokban bekövetkező kisebb változásokról az OPUS TITÁSZ folyamatosan tájékoztatja ügyfeleit - írták.
    
Az OPUS TITÁSZ Zrt. Magyarország észak-keleti régiójában 18 728 négyzetkilométeren végez villamosenergia-elosztói engedélyes tevékenységet: 26 177 kilométer hosszúságú villamosenergia elosztó hálózatot üzemeltet, közel 400 településen, több mint 772 ezer otthonban és munkahelyen biztosítva ezzel a zavartalan villamosenergia ellátást. A társaság villamosenergia-elosztó hálózat vagyonának értéke meghaladja a 103 milliárd forintot. Az áramhálózattal összefüggésben a társaság évente 14 milliárd forint összeget fordít beruházásokra. 2020. évben a társaság árbevétele meghaladta az 57 milliárd forintot.

Tokenizáció a blokkláncon – A valós eszközök digitális forradalma

A blokklánc technológia egyik legígéretesebb és legátfogóbb alkalmazása a tokenizáció, amely lehetővé teszi a fizikai és virtuális eszközök digitális reprezentációját egy elosztott főkönyvi rendszerben. A tokenizáció nemcsak új befektetési lehetőségeket nyit meg, de alapvetően alakíthatja át a pénzügyi piacokat, az ingatlanpiacot, a műkincspiacot és még sok más iparágat.
2025. 08. 01. 14:00
Megosztás:

Az amerikai piacok mínuszban zártak a tech-óriások vegyes eredményei és vámnyomás közepette

A vártnak megfelelően többhavi csúcsra, 0,3%-kal nőtt júniusban havi összevetésben a Fed által legfontosabb inflációs mutatónak tartott core PCE és ennek a maginflációs változata az USA-ban, amint az árucikkek árában elkezdett megjelenni a vámok hatása.
2025. 08. 01. 13:00
Megosztás:

Vegyes a kép az európai piacokon: a DAX és az FTSE MIB esett, régiónkban csak a BUX emelkedett

Európában a nagygazdaságok EU-s módszertan szerinti inflációs adatai kismértékben, de közös irány nélkül tértek el a várttól. A francia infláció a várttal szemben nem csökkent, az olasz a vártnál kevésbé mérséklődött, német viszont a várakozásoknál is jobban, 1,8%-ra csökkent.
2025. 08. 01. 12:00
Megosztás:

Mi áll a háttérben? 630 millió dollár égett el egy nap alatt: beszakadt a kriptovaluta piac

A kriptopiac újabb intenzív eladási hullámon ment keresztül: több mint 630 millió dollár értékű tőkeáttételes pozíciót likvidáltak mindössze 24 óra alatt. Míg az altcoinok szenvedtek, a Bitcoin tartotta kulcsszintjét, és újra dominanciára tett szert. A megrázó számok mögött fontos piaci tanulságok és lehetőségek is húzódnak – ezeket elemezzük cikkünkben.
2025. 08. 01. 11:00
Megosztás:

Megbillent a lendület: 8%-ot esett az XRP az ellenállási szint után – Intézményi szereplők mozgolódása a háttérben

Az XRP ára hirtelen 8%-kal csökkent, miután rövid időre áttörte a 3 dolláros szintet, majd éles eladási hullámba került. A háttérben nagybefektetői mozgások, csökkenő tőzsdei készletek és egyre több intézményi érdeklődés rajzol ki egy összetettebb képet a kriptopiac egyik legfontosabb szereplőjéről. Mutatjuk a részleteket!
2025. 08. 01. 10:00
Megosztás:

Nagyot hajrázott a pénzügyi év végén a Microsoft

Az árbevétel a 76,4 milliárd dollár lett a várt 73,9 milliárddal szemben, a részvényenkénti nyereség pedig 3,65 dollár, meghaladva a tavalyi 2,95, valamint a várt 3,37 dollárt is.
2025. 08. 01. 08:00
Megosztás:

A megosztott Fed változatlanul hagyta a kamatokat

A Fed júliusi ülésén változatlan kamatszintet jelentett be, az irányadó ráta 4,25-4,50%-on maradt, immár az egymást követő ötödik kamatdöntő ülésen. A döntés nem volt egyhangú, sőt1993 óta először fordult elő, hogy több döntéshozó sem szavazta meg a döntést, két jegybankár 25 bázispontos kamatvágást szorgalmazott volna.
2025. 08. 01. 07:00
Megosztás:

Czomba Sándor: a kormány mindent megtesz az álláskeresők minél gyorsabb elhelyezkedése érdekében

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján idén júliusban 220.956 fő volt a regisztrált munkát keresők száma, ami tavalyhoz képest több mint 3 ezer fős, 2010-hez képest pedig mintegy 330 ezer fős csökkenést jelent.
2025. 08. 01. 06:00
Megosztás:

Gyenge teljesítményt jeleznek a kínai BMI-adatok

Kína hivatalos feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe júliusban 49,3-ra esett vissza a júniusi 49,7-es háromhavi csúcsról. Az adat elmaradt a várakozásoktól.
2025. 08. 01. 05:00
Megosztás:

Otthon Start: Mekkora jövedelemmel és hitelösszeggel igényelnék a magyarok?

Milyen jövedelemmel igényelnék a magyarok az új Otthon Start lakáshitelt? Milyen hitelösszeget vennének fel és milyen ingatlanra költenék azt? Kielemeztük a Bankmonitor Otthon Start hitelkalkulátorát használók adatait, mutatjuk a legérdekesebb számokat!
2025. 08. 01. 04:00
Megosztás:

Újabb vámügyi megállapodást jelentett be Trump

Donald Trump bejelentette, hogy „teljes és átfogó” kereskedelmi megállapodást kötött Dél-Koreával. Ennek keretében az ázsiai ország exportjára kivetett vámok mértéke 15%-ra csökken 25%-ról, amivel Trump a hónap elején fenyegetőzött.
2025. 08. 01. 03:00
Megosztás:

Törvényi változás! Bajban leszel, ha élettársként éltek, nem pedig házasságban!

Sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, milyen jogi szabályok érvényesek az élettársi kapcsolatban élőkre – holott becslések szerint jelenleg mintegy egymillió magyar választotta ezt az együttélési formát. A MOKK által korábban készíttetett felmérés szerint az érintettek csupán kis része ismeri a rájuk vonatkozó vagyonjogi rendelkezéseket. Cikkünkből most minden fontos információ kiderül!
2025. 08. 01. 02:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj - házastárs vagy élettárs után jár több pénz ?

A hozzátartozói nyugellátásokra, így az özvegyi nyugdíjra való jogosultság egyik alapfeltétele, hogy az elhunyt személy nyugdíjasként hunyt el, vagy a jogszabályban előírt mennyiségű szolgálati idővel rendelkezett – olvasható az ado.hu szakportál egyik blogcikkében.
2025. 08. 01. 01:00
Megosztás:

Csökkentette keresleti előrejelzését az ArcelorMittal

Az Arcelormittal második negyedéves árbevétele 2%-kal 15,9 milliárd dollárra csökkent, de felülmúlta a 15,7 milliárdos piaci konszenzust.
2025. 08. 01. 00:05
Megosztás:

Várakozások felett teljesített a Meta

A Meta a második negyedévben is tartolt, az árbevétel 47,52 milliárd dollár lett, ami 22%-os éves növekedést jelent, meghaladva a 44,83 milliárd dolláros becslést.
2025. 07. 31. 23:00
Megosztás:

Gyenge lett az OMV második negyedéve, a környezet nem volt támogató

Ma jelent meg az OMV második negyedéves gyorsjelentése, ami működési oldalról hozta a várakozást: az 1,031 milliárd eurós tisztított működési nyereség megfelelt a vártnak.
2025. 07. 31. 22:00
Megosztás:

A Revolut lesz a leendő Audi F1 Csapat névadó partnere

A leendő Audi F1 Csapat és a Revolut, a több mint 60 millió ügyféllel rendelkező globális vezető fintech-szolgáltató egyesíti erőit egy mérföldkőnek számító megállapodás keretében, amelynek értelmében a Revolut a 2026-os FIA Forma-1-es bajnoki szezontól kezdve a csapat névadó partnere lesz.
2025. 07. 31. 21:00
Megosztás:

Trump vámokat vezet be péntektől India ellen, ami emelte a nyersolaj árát

A kőolaj ára emelkedett a világpiacon, mivel péntektől Trump 25%-os vámot vezet be India ellen. Az amerikai elnök szerint az indiai finomítók orosz olajat dolgoznak fel, és az ország pedig orosz fegyvereket vásárol.
2025. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Forró augusztusban bíznak a sörgyártók

A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első félévben jelentősen csökkent hazai sörfogyasztás. Miközben a teljes sörpiac visszafogott dinamikát mutat, egyes termékkategóriák látványosan törnek előre, fokozatosan átalakítva a hazai sörtermelés szerkezetét.
2025. 07. 31. 19:00
Megosztás:

Otthon Start: A 3% csak a kezdet - ezen felül is sokat nyerhetünk a bankok versenyén

Az első lakásszerzőket célzó Otthon Start hitel szeptember 1-jén startol: 3%-os kedvezményes kamattal és maximum 50 millió forintos hitelösszeggel segíti a lakáshoz jutást. A money.hu szakértői arra számítanak, hogy akárcsak a CSOK Plusz esetében, a támogatott konstrukció indulásával párhuzamosan újra éles verseny alakulhat ki a bankok között, amelynek során számos kedvezményt kínálhatnak a pénzintézetek a jogszabályi kereteken túl is.
2025. 07. 31. 18:00
Megosztás: