Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Orbán Viktor hangsúlyozta, beérett a kormány és az iparkamara együttműködésének első látványosabb gyümölcse, egyben köszönetet mondott a kamarával korábban megkötött megállapodásért.
Ma az európai gazdaságról lényegében csak rossz híreket lehet hallani - emlékeztetett, hangsúlyozva, hogy romlik Európa versenyképessége, és nincs terv ennek javítására. Egy defenzív, szűkülő, "sündisznós testtartásos európai gazdaságpolitikát" látunk - értékelt.
Az energiaárak az egekben vannak, itt van az ukrán-orosz háború és azzal kapcsolatos gazdasági jellegű viták arról, hogy mennyi pénzt kell odaadni Ukrajnának, ezt honnan kell előteremteni, és ennek a pénznek nem lenne-e jobb helye inkább az európai gazdaságban - sorolta a problémákat.
Hangsúlyozta: ez nem jó egy olyan országnak, amely nemcsak megvédeni akarja, amit elért, hanem még fejlődni is akar.
A kormány gazdasági stratégiáját négy pontban összegezte: a saját otthonteremtéshez nyújtott 3 százalékos hitel, a vállalkozásoknak nyújtandó hasonló hitel, a családok adócsökkentése és emellett a vállalkozásokat célzó adócsökkentések.
Most a második pillérről beszéltünk: hogyan tudjuk a magyar vállalkozásokat olyan hitelhez juttatni, amelyet könnyen igénybe vehetnek, jelentős segítséget nyújt a számukra, nem bürokratizált, szabad felhasználású, a kamata fix, tehát a fölvétele nem jelent beláthatatlan kockázatot a vállalkozások számára, és eljuttatása a vállalkozókhoz egy kitaposott ösvényen keresztül történik, mert már van egy mechanizmus.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra. Ez elsősorban a kkv-knak nagy segítség, mivel rugalmasan igényelhető, szabadon felhasználható - mondta Orbán Viktor.
Kérdésre válaszolva a kormányfő a program költségvetési hatásairól azt mondta: a Széchenyi Kártya rendszer támogatására idén 250 milliárd forintot fordítanak az új hitelkonstrukcióval együtt, 2026-ban pedig 320 milliárdot, ezen belül mintegy 60 milliárd az, ami a fix 3 százalékos hitelre vonatkozik.
A program időzítésére vonatkozó kérdésre felidézte: az év elején repülőrajtról beszélt, arra számítva, hogy az új amerikai elnök Donald Trump gyors békét ér majd el, és ez megváltoztatja a gazdasági közeget. De miután nem járt sikerrel az amerikai elnök béketeremtési kísérlete, mindent újra kellett ütemezni - tette hozzá.
"Lett repülőrajt, csak nem január 1-től, hanem július 1-től" - mondta, felidézve, hogy ekkor vezették be a gyed és csed adómentességét és a családi adókedvezmény 50 százalékos növelését, valamint a vállalkozásoknak szánt támogatásokat, illetve októberre tolták el a nyugdíjasoknak kifizetendő utalványt.
Értékelése szerint a lépések átütemezése nem a kormány felelőssége, hanem a nemzetközi helyzet, a háború alakult úgy, hogy nem tudtak a most bejelentett programmal megindulni januárban.
Arra a kérdésre, hogy a kormány módosít-e a GDP-növekedés prognózisán, miután a Magyar Nemzeti Bank 0,6 százalékra rontotta az idei előrejelzést, a miniszterelnök azt mondta: nem tervezik, hogy módosítanak rajta, most már október van, "közel van a zárás".
Arról, hogy a 2026-os előrejelzést érdemes-e módosítani, azt mondta: gondolkodnak ezen, de nincs ilyen döntésük. Közölte: azt kérte a pénzügyminisztertől, hogy olyan gazdaságpolitikát csináljon, amely a költségvetésben vállalt legutóbb bejelentett 3,1 százalékos növekedést hozza.
"Tehát harcolunk a 3,1 százalékos növekedésért. Nem levenni akarjuk a lécet, hanem megtartani. Inkább többet edzünk, hogy magasabbat ugorhassunk" - fogalmazott.
A Tisza párt adóterveiről szóló kérdésre, a miniszterelnök azt mondta: nagy a zavar ebben az ügyben, aminek az az oka, hogy összecsúszott a politika és a szórakoztatóipar, nem tudni, mit kell komolyan venni és mit nem. Értékelése szerint nem lehet értelmesen beszélni ezekről a kérdésekről egy olyan helyzetben, amikor a Tisza nyilvánosan vállalt politikai stratégiájának lényege az, hogy nem mondják meg, mire készülnek a választás után, mert akkor elvesztenék a választást.
Ugyanakkor - folytatta - a magyar ellenzék hosszú idő óta mindig azt akarja, amit Brüsszel, Brüsszel pedig az egykulcsos adó kivezetését, a vállalkozásokat terhelő adók megemelését, a rezsicsökkentés átalakítását, a 13. havi nyugdíj megszüntetését várja el Magyarországtól.
"Nem abból indulok ki, hogy az egyik vagy másik magyar ellenzéki párt mit mond, abból indulok ki, hogy a gazdáik mit mondanak" - fogalmazott.
Kijelentette: Magyarországon ma Európa legjobban működő adórendszere létezik, a legalacsonyabb munkát terhelő adókkal, a vállalkozások számára Európa második legalacsonyabb adókulcsával. Kifejtette: a magyar gazdaság mély szerkezete egészen más, mint a nyugat-európai gazdaságoké, a magyar munkaalapú gazdaság, a nyugat-európai viszont segélyalapú gazdasággá átalakult jóléti társadalom.
Aláhúzta: adót legfeljebb csökkenteni szabad, emelni semmiképpen, mert azzal mindenki rosszul fog járni Magyarországon.
Arról, hogy a Tisza egyik politikusa beszélt az egészségügy, az iskolák, az agrárium, valamint a tömegközlekedési rendszer átalakításáról, Orbán Viktor azt mondta: be akarják zárni a kórházakat, kevesebb iskolát akarnak, át akarják adni az agrárpiacot az ukránoknak.
Úgy értékelt: "meg van rendülve az ellenfél, sportszerű ember ilyenkor már nem üt rá kettőt-hármat. Ezt elvitte a víz. Árad a Tisza, elvitte őket a víz. Nem kell őket sorozni".
Orbán Viktor miniszterelnököt a sajtótájékoztatón arról is kérdezték, hogy a Szőlő utcai javítóintézet ügye kapcsán várható-e törvénymódosítás. A kormányfő ennek kapcsán leszögezte: Magyarország az európai civilizációhoz tartozik, ezért büntetőtörvénykönyv-változtatást visszamenőleges hatállyal nem lehet csinálni.
Hozzátette: vannak most is jogszabályok, amelyeket mindenki ismerhet és amelyek bizonyos magatartásokhoz fűznek jogkövetkezményeket. A megtorlás szó sem lenne indokolatlan, de pontosabb a jogkövetkezmény - jegyezte meg.
Kiemelte azt is, hogy itt nem egyszerűen álhírbotrányról van szó. A kormány tagjai közül ugyanis kettőt is, akik közfelelősséget viselnek azért, hogy az ország biztonságos működését garantálják, megtámadták "a mi keresztény civilizációnkban a lehető legsúlyosabb vérváddal" - fogalmazott.
Emlékeztetett: azt mondták, hogy ez az ember pedofil és a kormány tagja. És egy ilyen kormányt "le kell takarítani", ha ez igaz, hiszen a kormány nem azért van, hogy menedéket adjon a legsúlyosabb bűncselekményeket elkövető embereknek, hanem azért, hogy biztosítsa az ország kiszámítható létfeltételeit - szögezte le.
Tehát egy ilyen vád, az rendkívül súlyos: nem csúnyát mondtak valakire, tehát nem azonos azzal, hogy időnként a politikában az egymással szemben álló felek, túlszaladva bizonyos határokon, helytelenül minősítik egymást - összegzett.
Felidézte: azt mondták, hogy "Zsolt bácsi pedofil", és csak egy Zsolt van a kormányban. Megvádolták a kormány több tagját, és ez bűncselekmény. "Ennek jogkövetkezményei vannak és lesznek is" - hangsúlyozta Orbán Viktor.