Óriási vízmennyiség tűnik el az elavult megoldások miatt

Bár Magyarországon a közüzemi vízellátás szinte a teljes lakosság számára elérhető, az elöregedett hálózatok és a modern technológiák hiánya rengeteg kockázatot rejt, óriási a vízveszteség, és sok helyen rohamosan romlik a vízminőség. A hazai vízvezetékrendszer felújítási ciklusa átlagosan 271 év, de akad olyan szakasz, amelynek teljes cseréje a jelenlegi ütemben 25 ezer évig tartana, miközben a vezetékek átlagos élettartama alig 60-100 év! Számítások szerint évente mintegy 19-21,5 milliárd forintnyi közpénz tűnik el az elfolyó vagy el nem számlázható víz miatt.

Az ivóvíz 60 százaléka is eltűnhet

A víziközmű-hálózatok a létfontosságú infrastruktúra részét képezik, így az állapotuk közvetlenül hat a lakosság ellátásbiztonságára. Magyarországon a lefedettség a legutóbbi adatok szerint 99,7%-os. A Magyar Víziközmű Szövetség adatai szerint ugyanakkor a becsült hálózati veszteség 2024-ben 138,8 millió m3-t ért el, az átlagos értékesítési veszteség számításaik szerint 24,5%-os volt. A Víz Koalíció civil hálózat 2020-as adatokon alapuló tanulmányából az is kiderül, hogy a hálózati veszteségek mértéke egyes rendszerekben a 60%-ot is meghaladja.

A szakértő szerint a megoldás az ágazati paradigmaváltásban, a megújítás során a legújabb szabványok alkalmazásában és a digitálisan nyomon követhető, szélesebb spektrumot alkalmazó, modern kivitelezési megoldásokban rejlik. Az ECORPS Kft. tulajdonos- ügyvezetője a MAVÍZ adataira hivatkozva úgy számol, hogy évente mintegy 19-21,5 milliárd forintnyi közpénz tűnik el az elfolyó vagy el nem számlázható víz miatt. Ez a veszteség évről évre állandó, tehát nem egyszeri tétel, hanem tartósan fennálló gazdasági kár. Az ebből adódó megtakarítás fedezhetné akár több tucat kisebb hálózat teljes korszerűsítését évente.

„Tiszteletre méltó a hazai vízművek szakmai munkája a kiváló minőségű ivóvíz előállításában, ám ez az érték csak addig fenntartható, amíg a víz a minőségéhez méltó csőhálózaton jut el a fogyasztókhoz” – fogalmazott Illés Gábor. „A leromlott állapotú régi vezetékek és azok nem homogén kötései (pl. gumigyűrűs vagy kócos-cementes) a nyomásingadozások, szivárgások és csőtörések révén nemcsak szennyeződéseket engedhetnek be a hálózatba, hanem értékes ivóvizet is veszítenek az anyag- és kötéshibák miatt” – fejtette ki a szakértő.

Technológiai fordulópont. Lejtő vagy emelkedő?

Illés Gábor szerint a megoldás a technológia ma is elérhető modernizációjában rejlik.

„Az elavult, úgynevezett KPE-gyakorlat (1984–2005 között érvényes szabvány) helyett a PE100 polietilén hegesztett csőrendszerek, valamint a hozzájuk szervesen kapcsolódó újabb biztonsági követelményrendszerek bevezetése lenne kulcsfontosságú. A szakma rövid időn belül elérhetné a kor elvárásainak megfelelő legmagasabb színvonalat. Viszont, ha a megrendelők a legtöbb területen nem lépnek túl a ’80-as évekből megmaradt szokásokon, a rendszer kiépítése alacsony hatásfokú, minősége pedig gyenge marad” – hangsúlyozta a szakértő.

Az ECORPS Kft. tulajdonos-ügyvezetője kiemelte, hogy a korszerű követelmények szerinti hegesztéssel létrejött csőrendszer a legidőtállóbb pontja lehet a hálózatoknak, hiszen a kötések mentén is homogén, tartósan szivárgásmentes működést eredményez. A kivitelezés tárgyi szükségleteire (csőanyag, eszközök), a személyzet és a technológiák alkalmasságára, továbbá a varratok ellenőrzésére vonatkozó szabványok ismerete és betartatása alapvető követelmény kellene, hogy legyen, hiszen ezek hiányában a megvalósulás műszaki és jogi szempontból is kockázatos. Hozzátette, hogy a korszerű technológiák nemcsak a kötések minőségét javítják, hanem a folyamat ellenőrzését is forradalmasítják.

„Ugyanakkor sajnos az a tapasztalatom, hogy még az elterjedtebb automatizált technológiák esetében is előfordul, hogy a munkák hiányosan rögzített adatokkal kerülnek átadásra. Pedig a nyomon követhetőség nem csupán szakmai igény, hanem gazdasági érdek is, hiszen segít beazonosítani és kizárni a silány munkát, rövidíti az átadási időt, felesleges javítási költségeket takarít meg, és üzembiztonsági, valamint jogi szempontból is kedvezőbb helyzetet teremt.”

A szakértő követendő példaként említette a földgázipart, amely a ’80-as, ’90-es években hasonló helyzetből indult, mégis óriási munkával és tudatos szabályalkotással rövid időn belül biztonságosan üzemelő, korszerű hálózatot hozott létre – pedig akkor szabványok, anyagok és eszközök tekintetében jóval korlátozottabb feltételek álltak rendelkezésre.

Valamint sikeresek ezen a területen egyes államilag támogatott mezőgazdasági öntözőrendszerek is, amelyek alapos és kiforrott minőségbiztosítási rendszere könnyen átültethető.

Edukációval a hatékonyságért

„Négygyermekes családapaként és cégvezetőként is az a célom, hogy az ECORPS Kft. szakértelmével maradandó értéket teremtsünk – olyan rendszereket, amelyek még unokáink számára is biztonságos és problémamentes ellátást biztosítanak, hogy büszkén és hálával gondolhassanak ránk” – fogalmazott Illés Gábor.

Kiemelte, hogy a víziközmű-szolgáltatóknak nyitniuk kell a minőségi szint korszerűsítésére.

„Szakmai együttműködések is rendelkezésre állnak ezen célok megvalósításához. Az MHtE (Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés) több évtizede segíti naprakész követelményrendszerével a hazai földgázipar hálózatfejlesztési programjait. 2025-ben újjáalakul a Műanyaghegesztési Szakbizottság, ahol a szakma leghitelesebb szereplői összehangolt programot dolgoznak ki a felhasználói oldal ellenőrzési és képzési fejlesztésére. Az ECORPS Kft. is bekapcsolódik ebbe a munkába: a vállalat kidolgozott egy 32 pontos ellenőrző listát a műanyagcső-hegesztés területére. Ennek a jelenleg ingyenesen elérhető segédletnek már az ismerete és következetes alkalmazása is komoly előrelépést jelentene a minőségbiztosításban, garantálva a rendszerek hosszú élettartamát és veszteségmentes működését.”

A magyarországi ivóvízhálózatok műszaki állapota tehát komoly kihívás elé állítja az ágazatot. A munka hatékonyságát ugyanakkor jelentősen növelhetik azok a modern, forrásigény nélküli minőségjobbító megoldások, amelyek már ma is rendelkezésre állnak. A szakma döntése, hogy egységesen bevezeti ezeket, vagy továbbra is széttagoltan, eltérő gyakorlat szerint működik, vállalva annak kockázatát, hogy a felzárkózás lehetősége beláthatatlanná válik.