Orosz közreműködéssel épül egy iráni vasútvonal

A Rast és Asztara iráni város közötti 170 kilométeres vasúti szakasz közös megépítéséről szóló megállapodást írt alá szerdán Teheránban Vitalij Szaveljev orosz közlekedési, valamint Merdad Bazrpás iráni út- és városfejlesztési miniszter.

Orosz közreműködéssel épül egy iráni vasútvonal

Az eseményen részt vett Ebrahim Raíszi iráni és  -videokapcsolaton keresztül - Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint az Iránban munkalátogatáson tartózkodó Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes.

A TASZSZ orosz hírügynökség által ismertetett egyezmény szerint Moszkva és Teherán közösen fogja finanszírozni a tervezést, az építkezést, valamint az áruk és szolgáltatások szállítását. A vasútvonal az észak-déli nemzetközi közlekedési folyosó szárazföldi szakaszainak összekötésével növeli majd a transzkaszpi útvonal költséghatékonyságát.

Szergej Pavlov, az RZSD orosz vasúttársaság első helyettes vezetője márciusban arról számolt be, hogy az építkezés becsült költsége 1,6 milliárd dollár. Az iráni tervek szerint a Rast és Asztara közötti, kétféle, 1435 és 1520 milliméteres nyomtávú vasút megépítése négy évet vehet igénybe, ám Pavlov nem zárta ki a határidő lerövidítését.

A Rast-Asztara Iránon belüli vonal várhatóan Moszkva és Teherán, az iráni Asztara és az azonos elnevezésű azerbajdzsáni város közötti szakasz pedig Moszkva, Teherán és Baku részvételével épül majd meg. Novak kedden Bazrpással együtt részt vett a Szentpétervártól az indiai Mumbai kikötőjéig tartó, 7,2 ezer kilométer hosszúságú észak-déli nemzetközi közlekedési folyosó munkacsoportjának ülésén, amelyen megvitatták Rast-Asztara szakasz építését is.

Vlagyimir Putyin korábban azt hangoztatta, hogy ez a projekt nemcsak Oroszország és Irán, hanem a világkereskedelem valamennyi résztvevője számára érdekes, mert logisztikai szempontból "jelentős kiegészítése a Szuezi-csatornának és a Fekete-tengeri szorosoknak".

Új irányt keresnek a borászatok a Kis-Balatonnál a fiatalok elérésére

A Balaton térségében a hagyományos bortermelés egyre kevésbé biztosítja a fennmaradást a fogyasztási szokások változása és az amerikai szőlőkabóca pusztítása miatt.
2026. 04. 27. 08:00
Megosztás:

Elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó

A terveknek megfelelően elutazik amerikai látogatására a brit uralkodó - közölte vasárnap este a Buckingham-palota.
2026. 04. 27. 07:00
Megosztás:

A Balaton-parti állami ingatlanok tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt Balatonalmádiban

A Balaton-parti állami ingatlanok, köztük a Balatonalmádi Postás Üdülő tervezett privatizációja ellen tartottak demonstrációt vasárnap Balatonalmádiban civil szervezetek.
2026. 04. 27. 05:00
Megosztás:

Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják - írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian.
2026. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Új kihívó a Bitcoin ETF-piacon: lenyomhatja a Morgan Stanley a BlackRockot?

A BlackRock évekig egyeduralkodó volt a spot Bitcoin ETF-ek piacán az IBIT alapjával, amely több tízmilliárd dollárt vonzott be és közel 50%-os piaci részesedést épített ki. Most azonban megjelent egy komoly kihívó: a Morgan Stanley által indított MSBT, amely már az indulás után gyorsan több százmillió dollárnyi tőkét gyűjtött.
2026. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Ennyi pénzből él egy átlagos nyugdíjas Ausztriában

Sokakat foglalkoztat a kérdés: vajon mennyivel él jobban egy osztrák nyugdíjas, mint egy magyar? A különbség első ránézésre megdöbbentő lehet, de a számok mögött több tényező is rejtőzik.
2026. 04. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Németországban és a német nyugdíj

Hány évesen mehetnek nyugdíjba Németországban – és miért tolódik egyre későbbre ez a határ? Az alábbi elemzés feltárja a nyugdíjkorhatár mögött álló kemény gazdasági és demográfiai realitásokat, valamint azt is, milyen változások várhatók a következő években. Egy biztos: a rendszer jövője sokkal összetettebb, mint egyetlen szám.
2026. 04. 27. 01:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta befektetés - 45% nyereség egy hét alatt

Altcoin-robbanás a piacon: ez a 10 kriptó tarolta le az elmúlt hetet. Az elmúlt napokban ismét felpezsdült a kriptovaluta-piac, és több kisebb-nagyobb projekt is látványos raliba kezdett.
2026. 04. 26. 23:00
Megosztás:

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke sem veszi át parlamenti mandátumát

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. 04. 26. 22:00
Megosztás:

3 ígéretes kripto befektetés, amelyekre most érdemes figyelni

Ahogy a kriptovaluta-piac ismét erőre kap, a befektetők figyelme egyre inkább a valódi értéket kínáló altcoinokra irányul. A spekuláció helyét fokozatosan átveszi a fundamentális megközelítés, ahol a használhatóság (utility), a skálázhatóság (scalability) és a hosszú távú növekedési potenciál kerül előtérbe. Ebben a környezetben három projekt különösen kiemelkedik: Binance Coin, Cardano és Polkadot.
2026. 04. 26. 21:00
Megosztás:

Telitalálat a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 20:00
Megosztás:

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz

Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2026. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás: