Orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket"

A brit védelmi miniszter szerint orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket" az Atlanti-óceán mélyén, Nagy-Britanniától északra a tenger alatti kábel- és csővezeték-hálózatok feltérképezésére.

Orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket"

John Healey a Downing Streeten tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: az akcióban egy Akula-osztályú támadó tengeralattjáró, valamint az orosz Mélytengeri Kutatások Igazgatóságának (GUGI) két speciális tengeralattjárója vett részt.

Healey felidézte, hogy a brit partok közelében tavaly észlelt, Jantar nevű orosz kémhajó is a GUGI kötelékébe tartozik, és az igazgatóság hajói "hibrid műveleteket" hajtanak végre Nagy-Britannia és több szövetséges ország kritikus fontosságú tengeralatti infrastrukturális hálózatainak környékén.

A miniszter megfogalmazása szerint ezeket a hajókat arra tervezték, hogy békeidőben felderítő tevékenységet folytassanak az infrastrukturális létesítmények körül, háborús időszakokban pedig szabotázsakciókat hajtsanak végre e hálózatok ellen.

John Healey a londoni miniszterelnöki hivatalban tartott tájékoztatóján elmondta: utasította a brit fegyveres erőket az orosz tengeralattjárók nyomon követésére, és bármiféle esetleges ellenséges tevékenység elhárítására.

A brit királyi haditengerészet egyik fregattja, illetve a királyi légierő (RAF) Boeing P-8 Poseidon típusú tengeri járőröző repülőgépei "napi 24 órában, heti hét nap" figyelték az orosz tengeralattjárók tevékenységét - mondta a brit védelmi miniszter.

Kijelentette: az Akula-osztályú orosz tengeralattjáró már visszatért Oroszországba, és a GUGI két tengeralattjárója is távozott északi irányban, bár ezek mozgását Nagy-Britannia továbbra is figyeli.

A több mint egy hónapig tartó művelet már befejeződött - mondta a brit védelmi miniszter.

Healey elmondta: a P-8 felderítő repülőgépek több mint 450 órát töltöttek a levegőben az orosz tengeralattjárók megfigyelésével, a műveletben részes brit fregatt pedig többezer tengeri mérföldet tett meg. Az akcióban ötszáz brit katona vett részt.

A miniszter kijelentette: a brit haditengerészeti és légi egységek "gondoskodtak róla", hogy az orosz tengeralattjárók észleljék a megfigyelésükre irányuló műveletet, így a titkosnak szánt orosz akció "nem volt annyira titkos", mint amennyire Vlagyimir Putyin orosz elnök szerette volna.

Healey hozzátette: azt üzeni Putyinnak, hogy Nagy-Britannia látja a brit vezetékek körüli orosz tevékenységet, és ha az orosz erők megpróbálják megrongálni ezeket a vezetékhálózatokat, annak súlyos következményei lesznek.

A miniszter hangsúlyozta: Nagy-Britannia szigetország, és a lakossági földgáz fele a tenger alatti vezetékeken érkezik, a nemzetközi távközlési és egyéb adatforgalom - beleértve naponta többezer milliárd font értékű globális kereskedelmi tranzakciót - a tenger mélyén húzódó kábelhálózaton zajlik.

Healey bejelentette: a növekvő fenyegetés miatt a brit kormány 100 millió fontot (csaknem 44 milliárd forintot) költ a tengeralattjárók felderítésére kialakított P-8 Poseidon tengeri járőröző repülőgépek továbbfejlesztésére.

Felidézte azt is, hogy London az Atlanti Bástya (Atlantic Bastion) nevű program keretében az Atlanti-óceán északi vizei alatti infrastruktúra védelmére alkalmas új, élenjáró technológiákkal szereli fel a királyi haditengerészetet.

A program alapján olyan integrált digitális védelmi és célkövető hálózat jön létre, amelyben mesterséges intelligencia által vezérelt akusztikus tengeralattjáró-észlelési technológia köti össze a hadihajók, tengeralattjárók, repülőgépek és tengeri drónok tevékenységét.

A brit kormány nemrégiben bejelentette azt is, hogy a brit és a norvég haditengerészet közös járőrözést kezd a kritikus fontosságú infrastrukturális hálózatok - köztük a kommunikációs és elektromos kábelek, valamint a földgázvezetékek - megvédésére az orosz tengeralattjáróktól.


Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás: