Országos ATM-fejlesztésről tárgyalt a kormány és a Bankszövetség

Az ATM hálózat országos kiépítéséről tárgyalt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és a Magyar Bankszövetség elnöke, alelnöke és főtitkára hétfőn, a bankszövetség megerősítette azon elköteleződését, hogy növelje az ATM-ek földrajzi lefedettségét - közölte a szövetség az MTI-nek kedden.

Országos ATM-fejlesztésről tárgyalt a kormány és a Bankszövetség

Közleményük szerint a találkozót a konstruktív együttműködés és a gazdaság fellendítése iránti elkötelezettség határozta meg.

A bankszövetség ugyanakkor felhívja a figyelmet az arányosság fontosságára is, ami szükségessé teszi, hogy a magyarországi lakhelyű számlatulajdonosok számára bankkártyát biztosító külföldi székhelyű pénzügyi szolgáltatók megkülönböztetés nélkül részt vállaljanak ezen társadalmi feladat ellátásában.

Első körben a 2000 lakosúnál nagyobb, ATM-mel nem rendelkező települések kaphatnak bankjegykibocsátó készüléket, amennyiben annak fizikai elhelyezését a helyi önkormányzatok kérik, illetve ehhez a helyszínt biztosítani tudják

- írták

Mint a szövetség fogalmazott, a hétfő este megjelent kormányrendelet szándéka az, hogy a készpénzellátás országos hálózatát fenntartsák, és az tovább fejlődjön. A fentiek szerint vállalt ATM hálózat kiépítése ezt a célt szolgálja. Hozzátették, hogy az optimális, vidékcentrikus készpénzellátási hálózat megvalósítása megköveteli a kormányrendelet rugalmas részletszabályainak kidolgozását.

Megerősítette a KÉSZ Csoport hitelminősítését a Scope Ratings

Megerősítette a KÉSZ Holding Zrt. besorolását a Scope Ratings hitelminősítő az éves felülvizsgálata során, így a vállalatcsoport minősítése maradt a BB- sávban, míg a vállalati kötvény ugyanezt az értékelést érte el. Ezzel a felülvizsgálattal a KÉSZ Holding továbbra is megfelel a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja követelményeinek, illetve ezekkel a besorolásokkal a magyar építőipar legerősebb kategóriájában van jelen a vállalat.
2025. 03. 26. 07:00
Megosztás:

Nem okozott meglepetést Varga Mihály első kamatdöntése

A Monetáris Tanács első, Varga Mihály elnöksége alatt tartott kamatdöntő ülésén 6,50%-on tartotta az alapkamatot, a döntés megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak is.
2025. 03. 26. 06:30
Megosztás:

Meglódultak a lakáshitelek: az átlagösszeg 40 százalékkal emelkedett

Jelentős bővüléssel indult az év a lakáshiteleket nézve a K&H friss összeállítása szerint. A pénzintézetnél megkötött lakáshitel-szerződések összege 36 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest. A lakáshitelek átlagos összege 25 millió forint fölé emelkedett, ami 40 százalékos többletnek felel meg éves szinten.
2025. 03. 26. 06:00
Megosztás:

Balatoni vagy tengerparti nyaralót érdemes venni az ingatlanpiaci boomban?

A hazai ingatlanpiaci drágulás a nyaralókra is hatott, egy év alatt 11,5 százalékkal emelkedtek az átlagos hirdetési négyzetméterárak. A Balaton népszerű települései a budapesti árakkal versenyeznek – derül ki a zenga.hu ingatlankeresési és hirdetési oldal adataiból. A kérdés sokakban felmerülhet: ilyen árak mellett nem éri meg jobban tengerparti nyaralót venni?
2025. 03. 26. 05:30
Megosztás:

160 milliárd eurót mozgósít az InnoEnergy tiszta technológiai beruházásokra 2030-ig

Az elkövetkező 5 évben az InnoEnergy 160 milliárd eurót mozdít meg tiszta technológiát érintő fejlesztések támogatására. Új márkanevük, az inno égisze alatt ezt az összeget részvény-, hitel-, támogatás- és projektfinanszírozás formájában biztosítják a tiszta ipari vállalkozásoknak, amelyek kulcsszerepet játszanak a kontinens versenyképességének és gazdasági növekedésének előmozdításában. Ezzel párhuzamosan a 2040-re kitűzött klímacélok és az azokat kísérő szabályozások hosszú távú biztonságot nyújtanak abban, hogy Európa vonzóbb legyen a tőkebefektetések számára a tiszta technológia terén is.
2025. 03. 26. 05:00
Megosztás:

Ez fájhat a vállalkozásoknak: minden eddiginél szigorúbban ellenőrzi a NAV a transzferárképzést

A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére. Márciustól ugyanis új szakértői szervezeti egységek jöttek létre a terület ellenőrzésére, sőt ezek az osztályok fogják végezni a globális minimumadóval összefüggő vizsgálatokat is, amely új elemként jelenik meg a NAV idei ellenőrzési tervében – hívta fel a figyelmet Kiss Tamás, a SALDO Zrt. Tanácsadó üzletágának vezetője.
2025. 03. 26. 04:00
Megosztás:

Magyar kutatók fejlesztik a jövő intelligens járműveit

Évente több millió közúti baleset történik világszerte, és ezek túlnyomó többségét – mintegy 94%-át – emberi hiba okozza. Vajon mi lenne, ha a járművek előre látnák a kockázatokat és gyorsabban reagálnának, mint akár a legjobb sofőrök? Egy magyar kutatólabor, a HUN-REN SZTAKI SCL a világ vezető technológiai és mérnöki vállalataival együttműködésben éppen ezen dolgozik.
2025. 03. 26. 03:30
Megosztás:

Felújítanád a lakásodat, de nincs miből? Akkor jó hírünk van számodra!

A magyarok túlnyomó többsége korszerűsítené otthonát a közeljövőben, miközben a lakóingatlanok állapotával kapcsolatos elégedettség vegyes képet mutat – derül ki a Wienerberger friss országos kutatásból. Annak ellenére, hogy a válaszadók majdnem fele elégedett az ingatlana állapotával, a válaszadók 72%-a tervez valamilyen felújítást az elkövetkező öt évben.
2025. 03. 26. 03:00
Megosztás:

Ha a Wizz Air-rel repülsz, akkor örülni fogsz ennek a bejelentésnek

Európa környezetileg leginkább fenntartható légitársasága, a Wizz Air nagy örömmel jelenti be, hogy mától négy új célállomásra is lehet jegyet foglalni Budapestről: Bilbaóba, Wrocławba, Gdanskba és Vilniusba júliustól közvetlen járatok indulnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Az új útvonalak nem csupán a magyar utazóközönségnek kínálnak kedvező lehetőséget a városok felfedezésére, de egyúttal Budapestet is elérhetőbbé teszik a látogatók számára.
2025. 03. 26. 02:30
Megosztás:

A fővárosi agglomerációra nem harapnak a befektetők

Aktív kereslettel és növekvő tranzakciószámmal indította az évet a budapesti agglomeráció ingatlanpiaca, ahol 85%-ban otthonteremtési, 15%-ban befektetési céllal szerződtek a vevők a Duna House adatai szerint. Az áremelkedés a fővárosinál nagyobb 2024-hez képest, de az átlagos négyzetméterár összehasonlításban még így is kedvezőbb árszintet jelent. Ingatlanvásárlásra a szóban forgó településeken átlagosan 70 millió forintot fordítanak a vevők. A kistelepülések védelméről szóló kormányzati javaslat kapcsán elemezte az agglomeráció legfrissebb ingatlanpiaci adatait a Duna House szakértője.
2025. 03. 26. 02:00
Megosztás:

Így juthatsz készpénzhez a Penny Market-ben!

Országszerte, akár a legkisebb településeken is bárki számára elérhető a bankkártyás készpénzfelvétel a PENNY üzleteiben.
2025. 03. 26. 01:00
Megosztás:

Prémium libamáj antibiotikum nélkül: új fejlesztésben vett részt a MATE

Antibiotikummentes, prémium libamáj-előállítás tenyésztés-tartástechnológiájának fejlesztésében működtek közre a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói, a konzorciumban megvalósuló kutatás az Integrál Zrt.-vel és a Nemzeti Biodiverzitás-és Génmegőrzési Központtal együttműködésben jött létre - közölte az egyetem az MTI-vel kedden.
2025. 03. 26. 00:30
Megosztás:

Stratégiai megállapodást kötött az Alfa Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége

Stratégiai megállapodást kötött az Alfa Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) a szakember-utánpótlás biztosítása érdekében - közölték az együttműködés résztvevői az MTI-hez kedden eljuttatott közös közleményükben.
2025. 03. 26. 00:05
Megosztás:

Trump belépett a kriptopiacra – Mit kell tudni a World Liberty Financialról?

Egy politikusból lett kriptósztár? Donald Trump nevét mindenki ismeri a politikai és üzleti világból – most azonban egy egészen új területen, a kriptovaluták piacán is megjelent. Legújabb projektje, a World Liberty Financial (WLF), nem csupán egy kampányfogásnak tűnik: saját kriptopénzt, stabilcoint és decentralizált pénzügyi (DeFi) platformot is ígér a blokklánc technológia segítségével. De vajon mennyire komoly ez a kezdeményezés? Kik állnak mögötte, és mi a céljuk?
2025. 03. 25. 23:00
Megosztás:

Konferencia lesz az alfa generáció digitális kihívásairól

Alfáktól omegáig - Gyermeknevelésről közérthetően címmel rendeznek szakmai műhelykonferenciát Balatonfüreden, amelynek célja, hogy pedagógusok, szülők és gyermekekkel foglalkozó szakemberek gyakorlati megoldásokat találjanak a 14 év alatti korosztály nevelésének legaktuálisabb kérdéseire, elsősorban a digitális és offline világ közötti egyensúly megteremtésére - közölte a szervező EduTech Hungary az MTI-vel.
2025. 03. 25. 22:30
Megosztás:

USD1 stabilcoin - Donald Trump és a World Liberty Financial beszáll a stablecoin iparba

Donald Trump nemcsak a politikai porondon, hanem a kriptoeszközök világában is komolyan terjeszkedik. Legújabb projektje, a World Liberty Financial, most egy saját dollárhoz kötött stabilcoinnal, az USD1-gyel robbant be a piacra – és máris több százmillió dolláros befektetést vonzott be.
2025. 03. 25. 22:00
Megosztás:

Francia mintára segítenék a szatmár-beregi térség turisztikai fejlődését

Francia mintára közös projektet tervez indítani a Kislépték Egyesület, a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) a szatmári és beregi térségben, hogy elősegítsék a turisztikai régió fejlődését.
2025. 03. 25. 21:30
Megosztás:

Nem okozott meglepetést az új vezetésű MNB

Maradt a kamatszint. Ma tartotta első kamatdöntő ülését az MNB Varga Mihály vezetésével, melyen a várakozásoknak megfelelően kamattartásról határozott a Monetáris Tanács, az alapkamat változatlanul 6,50 százalék. A kamatfolyosón sem változtattak,, az overnight betét 5,50 százalékon, míg az overnight fedezett hitel 7,50 százalékon.
2025. 03. 25. 21:00
Megosztás:

Hálózati energiatárolót épít Sopronkövesden az MVM Zöld Generáció Zrt.

Mintegy 3 milliárd forintból 20 megawattóra energiatárolási kapacitású villamosenergia-tárolót telepít Sopronkövesden a tulajdonában és üzemeltetésében lévő szélerőmű-parkja mellé az MVM csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Zrt. - tájékoztatta az MVM csoport kedden az MTI-t.
2025. 03. 25. 20:30
Megosztás:

A magyarok csaknem háromnegyede felújítaná otthonát a következő öt évben

A magyar lakosság túlnyomó többsége korszerűsítené otthonát a közeljövőben, miközben a lakóingatlanok állapotával kapcsolatos elégedettség vegyes képet mutat - derül ki a Wienerberger építőanyaggyártó friss országos kutatásából.
2025. 03. 25. 20:00
Megosztás: