Pénzt és energiát takarítunk meg a korszerűsítéssel – indul az Otthonfelújítási program

A hazai lakóépületek legalább 80 százaléka 1990 előtt épült, a lakásállomány nagyjából 40 százaléka pedig energetikai szempontból rossz kategóriába sorolható, így a lakóingatlanok energiahatékonyságának javítása kiemelt fontosságú – hangsúlyozták az MBH Bank szakértői az Otthonfelújítási program indulása kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

Pénzt és energiát takarítunk meg a korszerűsítéssel – indul az Otthonfelújítási program

Az Otthonfelújítási program során mintegy 20 ezer lakás energetikai korszerűsítése valósulhat meg a Magyar Fejlesztési Bank által biztosított forrásokból. A program célkitűzéseit az MBH Bank országos lefedettségű fiókhálózatával, felkészült szakértőivel és teljes, az otthonteremtést segítő termékpalettával támogatja. Emellett a hitelintézet külön figyelmet fordít ügyfelei fenntarthatósággal kapcsolatos ismereteinek bővítésére – ezen belül is az energiahatékonyság témakörére –, ennek érdekében létrehozta az „Energia Együtt Program” elnevezésű edukációs platformját.

Korszerűsítésre vár az ország ingatlanállományának jelentős része

Az MBH Csoporthoz tartozó MBH Jelzálogbank MBH Indexében több éve figyelemmel kíséri a hazai lakásállomány energetikai helyzetét. Elemzésükből többek között az is kiolvasható, hogy minél régebbi egy ingatlan, jellemzően annál korszerűtlenebb. A magyarországi lakások jelentős része, több mint 50 százaléka 1960 és 1990 között épült. A 2000 után készült lakóingatlanok aránya kevesebb mint 12 százalék, a 2010 utániaké pedig nem éri el a 4 százalékot, így egyértelműen megállapítható, hogy a hazai lakásállomány elöregedett. Hozzávetőlegesen 40 százaluk energetikai szempontból rossz kategóriába tartozik, míg az átlagos energetikai besorolásba 55 százalék, és a lakásoknak csak kevesebb mint 5 százaléka sorolható az ennél kedvezőbb kategóriák valamelyikébe. Az MBH Jelzálogbank elemzői tanulmányukban rávilágítottak arra is, hogy egy átlagos, nem felújított „Kádár-kocka” ház energiafogyasztása 450-500 kWh/m2/év, ez 4-5-szöröse egy ma korszerűnek mondott épület energiafelhasználásának, a panellakások átlagos fogyasztásának pedig duplája.

A rendszerváltás előtt épült házak építésekor jellemzően nem volt szempont az alacsony energiafelhasználás, emellett Magyarországon 2013 és 2022 között a lakosság nem szembesült a piaci energiaárakkal. Az elmúlt években az energiaár-emelkedés és a rezsiválság nagyban megnehezítette a piaci felhasználók helyzetét, ezzel egyidőben a lakóingatlanok energiahatékonyságára vonatkozó követelmények is szigorodtak, így a lakosság számára is megkerülhetetlenné vált a lakások energiahatékonyságának témája. Az elemzők megállapították, hogy az 1945 előtt épült házak esetében hozzávetőleg évi 250 ezer-1,5 millió forint, az 1946 és 1980 közöttieknél 205 ezer-1,6 millió forint, az 1981 és 1990 között épült házaknál 190 ezer-1,2 millió forint közötti összeget lehet megspórolni évente a korszerűsítéssel.

„Az energiahatékonyság javulását központilag is számos elem segítheti: a szabályozói intézkedések, például a tavaly év végén szigorodott épületenergetikai rendelet, a támogatások, valamint a kedvező hitelfelvételi lehetőségek. Bár az elmúlt években több programot is meghirdettek a lakásállomány korszerűsítésére, ezek csak a lakóingatlanok töredékét érintették, és nem feltétlenül párosultak energetikai célokkal. Ezeket a kritériumokat az Otthonfelújítási program most együtt teljesíti. A program ugyanakkor nemcsak a lakásállományban fejtheti ki jótékony hatását, hanem a gazdaságot is élénkítheti, hiszen nagy megrendelési volument jelenthet az építőiparnak, elsősorban a KKV-szektornak” – emelte ki Dr. Nagy Gyula, az MBH Jelzálogbank vezérigazgatója.

Az MBH Bank saját otthonteremtési ökoszisztémával támogatja az otthonfelújítási programot

Az MBH Bank április 30-án írt alá szerződést a Magyar Fejlesztési Bankkal, amelyben arról állapodtak meg, hogy a 2021–2027-es uniós fejlesztési ciklus lakossági hitelprogramjait elérhetővé teszik az MFB Pont Plusz lakossági hálózatukon keresztül. A hitelintézet a 154 bankfiókból álló, országos lefedettségű MFB Pont Plusz hálózatában július 1-től fogadja a lakosság Otthonfelújítási program kapcsán benyújtott pályázatait.

„Az elmúlt évek kedvezőtlen gazdasági körülményeinek hatására számos beruházást kényszerültek elhalasztani az ügyfelek, azonban a közelmúltban tapasztalt gazdasági élénkülés, valamint az új Otthonfelújítási program hatására mostanra minden adott ahhoz, hogy a hazai lakásállomány korszerűbbé váljon, és megfeleljen a modern energetikai és fenntarthatósági követelményeknek. Ezekhez a célokhoz bankunk a támogatás folyósítása mellett hiteltermékek széles palettájával kíván hozzájárulni.” – hangsúlyozta Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Az MBH Bank egy olyan átfogó megtakarítási és ingatlanhitelezési ökoszisztéma létrehozásán kezdett el dolgozni, amely teljes palettáját kínálja az otthonteremtéshez szükséges pénzügyi eszközöknek, legyen szó megtakarításról, ingatlanvásárlásról vagy felújításról. Az MBH Bank a program közvetítésén túl számos kiegészítő termékkel várja ügyfeleit: például az újonnan bevezetett MBH Felújító Személyi Kölcsönnel, a CSOK Plusz-szal, a Falusi CSOK-kal, a Babaváróval, lakáshitelekkel, amelyek akár az egyedülálló Egyenlítő konstrukcióban vagy Eco kamatkedvezménnyel igényelhetők, szabad felhasználású jelzáloghitellel, lakás-előtakarékossági termékekkel.

Az MBH Bank partner a fenntarthatóságban

Az MBH Bank hazánk egyik vezető hitelintézeteként, az ESG-stratégiájában meghatározottak mentén kiemelt szerepet vállal a zöld finanszírozás, illetve a lakosság fenntarthatósági ismereteinek bővítésében. Éppen ezért a lakosság energetikai és zöld ismereteinek bővítése céljából, az Otthonfelújítási Program indulásával egyidejűleg elindította online edukációs platformját „Energia Együtt Program” néven. A hasznos tippeket tartalmazó edukációs tartalmakat a bank weboldalán érhetik el az érdeklődők. Az aloldalon található információk segítségével fenntarthatóbbá tehetők az otthonok. Az oldalra látogatók többek között olyan témákban mélyíthetik el tudásukat, mint az áram- és vízfogyasztás, hűtési és fűtési rendszerek, a megújuló energia használata, és arra is lehetőségük nyílik, hogy kvízzel teszteljék tudásukat. A weboldalon emellett a banknál elérhető zöld hitelekről is bővebb tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők.

Szege György, az MBH Bank ESG és fenntarthatósági vezetője kiemelte: „Bankunk kiemelt szereppel és felelősséggel bír a fenntartható és klímacélú beruházások támogatását, finanszírozását illetően, így a tavaly decemberben elindított Fenntartható Jövő Bankja programunk keretében tett egyik vállalásunkként határoztuk meg, hogy a zöld hitelek arányát 2024 végére legalább 4 százalékponttal szeretnénk növelni. Ezt elősegítendő intenzív zöld termékfejlesztési programot indítottunk, amelynek célja, hogy olyan infrastruktúrát, termék és szolgáltatási palettát, kockázati keretrendszert, ügyféledukációs platformot hozzunk létre ügyfeleink számára, ami hozzásegíti őket saját fenntarthatósági céljaik megvalósításához.”


Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás: