Pluszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 806,81 pontos, 1,55 százalékos emelkedéssel, 52 861,48 ponton zárt kedden.

Pluszban zárt a BUX

A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
    
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a Budapesti Értéktőzsde kedden jól teljesített, az európai átlag felett tudott emelkedni jelentős forgalomban. Egyedi vállalati hírek nem érkeztek a magyar részvényekre. Főleg a Richter árfolyama emelkedett, a papír a hétfői esését kompenzálta. Az OTP és a Mol is jól teljesített, mögöttük némileg lemaradt a Magyar Telekom - tette hozzá az elemző.
    
A Mol 48 forinttal, 1,80 százalékkal 2710 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
    
Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,67 százalékkal 18 030 forintra nőtt, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.
    
A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,24 százalékkal 422 forintra emelkedett, forgalma 169,3 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 305 forinttal, 3,82 százalékkal 8285 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
    
A BUMIX 4183,07 ponton zárt kedden, ez 25,93 pontos, 0,62 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 23. 09:00
Megosztás:

Átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre

Az ellátási láncban jelentkező fennakadások miatt átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 23. 08:00
Megosztás:

Az adidas bevétele 3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az adidas AG német sportfelszerelés-gyártó vállalat bevétele 6,63 milliárd euró volt az idei harmadik negyedévben, 3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Az árfolyamváltozások nélkül a bevétel 8 százalékkal nőtt - közölte a cég közleményében nem végleges adatként.
2025. 10. 23. 07:00
Megosztás:

Holding struktúrára vált a Mol

A Mol-csoport november 27-ére rendkívüli közgyűlést hív össze, amelyen a vállalatcsoport új, holding típusú szerkezetéről hoznak döntést - közölte az olajipari társaság szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 23. 06:00
Megosztás:

A magyarok közel egyharmada szerint a mesterséges intelligencia teljesen meg fogja változtatni az életünket

A jelenség munkahelyekre gyakorolt várható következményeinek megítélésével kapcsolatban továbbra is megosztottak a hazai munkavállalók, ugyanakkor érzékelhetően visszaesett azok aránya, akik szerint akár már tíz éven belül is érezhetőek lesznek a változások. A BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából az is megállapítható, hogy nem változott a válaszadók azzal kapcsolatos várakozása, hogy egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást.
2025. 10. 23. 05:00
Megosztás:

Meddig élnek a magyar fiatalok a „mamahotelben”? Ezen is segít majd az Otthon Start?

Az Európai Unióban átlagosan 26,2 éves korban költöznek el a fiatalok a szüleiktől az első önálló otthonukba, a magyaroknál ez kicsivel az átlag felett van, 2024-ben 27,1 év volt az átlagéletkor. Érdekesség, hogy itthon a lányokra sokkal jellemzőbb, hogy előbb elhagyják a „mamahotelt”, náluk 25,9 év az átlagos kor, míg a fiúknál ez 28,3 év.
2025. 10. 23. 04:00
Megosztás:

Viharban kormányozni – A vezetés művészete

„A leadership – a vezetés – nem pusztán pozíció vagy rang. Nem csupán azt jelenti, hogy valaki a szervezet élén áll, hanem azt is, hogy példát mutat, a közösségért dolgozik, és a legnehezebb időkben is képes irányt mutatni. (…)
2025. 10. 23. 03:01
Megosztás:

Bekapcsoltad a fűtést? Vigyázz, mert halálos veszélyt rejthet a fűtési szezon

A fűtési szezon beköszöntével ismét megnőtt a szén-monoxid-mérgezések kockázata, figyelmeztetnek a szakértők. Tavaly több mint ezer CO-riasztás történt Magyarországon, tucatnyi halálos áldozattal.
2025. 10. 23. 02:00
Megosztás:

Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP-nak vége, mi lesz akkor?

A magyar háztartások körében továbbra is kiugróan magas a készpénz otthon tartásának aránya, ami komoly pénzügyi és biztonsági kockázatokat rejt magában. Bár a készpénz szabadságot, autonómiát és azonnali hozzáférést biztosít, az aktuális gazdasági környezetben a „párnacihában” őrzött pénz valós értéke folyamatosan csökken, miközben a fizikai védelem hiánya is aggályos.
2025. 10. 23. 01:00
Megosztás:

Az USA–Kína kereskedelmi háború enyhülése újraéleszti az érdeklődést a HYPE és az ADA iránt – Milyen magasra szárnyalhat a $TAP a 55%-os emelkedés után?

Az <a href=https://www.globaltrademag.com/bitcoin-shows-signs-of-stabilization-as-macroeconomic-pressures-ease/" target="_blank">USA–Kína közti kereskedelmi háború stabilizálódásáról</a> szóló híreket követően a HYPE és a Cardano árfolyama ismét emelkedő pályára állt. Vajon képesek lesznek visszanyerni korábbi árszintjeiket a következő napokban vagy hetekben?
2025. 10. 22. 23:00
Megosztás:

A Safe Multisig Wallet fogalma és működése a gyakorlatban

Mi az a multisig kriptovaluta tárca? Hogyan működik a multisig wallet? Safe Multisig tárca bemutatása és gyakorlati működése, avagy hogyan őrizhetjük meg kriptovalutáinkat biztonságosan, közösen döntve.
2025. 10. 22. 22:30
Megosztás:

A legokosabb 1.000 dolláros befektetések? Fedezd fel a szakértők 3 legjobb kriptotippjét a negyedik negyedévre

Az idei negyedik negyedév legjobb 1.000 dolláros befektetése a Shiba Inu érme és az XLM Stellar felhalmozásával érhető el. A SHIB, az Ethereum hálózat memecoin mozgalmának éllovasa, a következő mémhullámban új árfolyamcsúcsokat fedezhet fel. A Stellar, amely egy pénzügyi termékekre és szolgáltatásokra épülő blokklánc, szintén egy kihagyhatatlan érme.
2025. 10. 22. 21:48
Megosztás:

Stop Shop bevásárlópark épül Salgótarjánban

A város első Stop Shop bevásárlóparkja épül Salgótarjánban, a nyitás 2027 első negyedévében várható, a beruházás közel 100 munkahelyet is teremt - erről a beruházó CPI Hungary tájékoztatta szerdán az MTI-t.
2025. 10. 22. 20:00
Megosztás:

Az Ethereum Alapítvány teljes, 650 millió dolláros vagyonát Safe multisig tárcába helyezte

Az Ethereum Alapítvány újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: teljes, több mint 650 millió dollárnyi kriptovagyonát átköltöztette a Safe multisig tárcába. A döntés nem csupán technológiai frissítés, hanem egy stratégiai lépés is a decentralizált pénzügyek (DeFi) mélyebb integrációja felé. Mi áll a lépés hátterében, és miért fontos ez a teljes Ethereum-ökoszisztéma szempontjából? Mutatjuk a részleteket!
2025. 10. 22. 19:30
Megosztás:

MNB igazgató: a GDP 114 százalékára nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona

A magyar lakosság pénzügyi megtakarítása és nettó pénzügyi vagyona nemzetközi összehasonlításban is magas, 2025 június végére a GDP 114 százalékára emelkedett a 2012-es 82 százalékról; a vagyon bővüléséhez az évi átlagosan, a GDP 6 százalékát kitevő éves nettó pénzügyi megtakarítás és a pénzügyi eszközök árfolyamnövekedése közel azonos mértékben járult hozzá - mondta Banai Ádám, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója szerdán a jegybank új, Megtakarítások 2025 jelentésének bemutatóján.
2025. 10. 22. 18:30
Megosztás:

Gasztronómia és a szén-dioxid kapcsolata

A gasztronómia ma már az ízek mellett a technológia tere is, ahol a tudomány épp úgy dolgozik, mint az emberek és ahol meglepő szerep jut egy ipari gáznak: a szén-dioxidnak. Elsőre talán nem gondolnánk, hogy a CO2 nemcsak az italok buborékjaiért felel, hanem számos hasznos funkcióval bír a gasztronómiában is. Nézzük, milyen lehetőségeket kínál ez a sokoldalú gáz az ételkészítés és -tárolás világában.
2025. 10. 22. 18:00
Megosztás:

A Bitget és a Google Developer Group második hackathonját indítja a fiatalok innovációjának ösztönzésére

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje, a Bitget örömmel jelenti be együttműködésének folytatását a Google Developer Group (GDG) szervezetével. A két fél második közös hackathonját, az „AI Accelerate Hack” eseményt rendezi meg a Bitget Blockchain4Youth CSR-kezdeményezése keretében. Az eseményre 2025. október 29-én, szerdán, a KU Leuven egyetemen, Belgiumban kerül sor.
2025. 10. 22. 17:00
Megosztás:

Sajtóközlemény a Központi Statisztikai Hivatal jó hírnevének sérelmével kapcsolatosan

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a jóhírnév sérelmével kapcsolatban az alábbi tájékoztatást nyújtja.
2025. 10. 22. 16:30
Megosztás:

Története legerősebb első kilenc hónapját zárta az UniCredit Csoport

Minden kulcsmutató mentén megmutatkozó, erős, diverzifikált teljesítményének, valamint fegyelmezett tőkegazdálkodásának köszönhetően a 19. egymást követő negyedévben zárt nyereséggel az UniCredit Csoport: 2025 első kilenc hónapjában a nettó eredmény elérte az új kilenchavi rekordot jelentő 8,7 milliárd eurót, ami éves alapon 13%-os növekedésnek felel meg.
2025. 10. 22. 16:00
Megosztás:

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

Az Otthon Start Program indulása óta folyamatosan csökken az érdeklődés a kedvezményes hitel iránt, legalábbis ami az internetes kereséseket illeti. Legtöbbször továbbra is Budapesten és a nyugat-magyarországi vármegyékben kerestek rá a támogatott lakáshitelre, míg a keleti és az északi vármegyékben kisebb volt az érdeklődés. A Bank360 az Otthon Start Programmal kapcsolatos érdeklődés alakulását vizsgálta meg a program bejelentése, illetve tényleges indulása óta eltelt időszakban.
2025. 10. 22. 15:30
Megosztás: