Rangos táncversenyent szerveznek szeptember 23-24-én Szombathelyen

Négy kontinens harminchárom országának hatvan párosa vesz részt a 56. Savaria Nemzetközi Táncverseny keretében szervezett WDSF Ifjúsági Standard Világbajnokságon szeptember 23-24. között Szombathelyen - közölték a szervezők kedden a táncversenynek hagyományosan otthont adó AGORA Savaria Művelődési és Sportházban.

Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a két nap alatt összesen hatszáz versenyző léphet majd a táncparkettre, tíz kategóriában rendeznek versenyeket, a gyermek, az ifjúsági kategóriáktól egészen a senior kategóriákig.

Hozzáfűzte: a WDSF Ifjúsági Világbajnokságon két magyar párost is biztathat a közönség, a szentesi Molnár Ákos és Prozlik Melinda Lenke, illetve a szombathelyi Kovács Ádám - Faludi Elisa Eszter párosnak szurkolhat a Nemzetközi Savaria Táncverseny táncértő és táncokat szerető közönsége.

Az ifjúsági standard világbajnokságon amelyet szombaton tartanak, öt körben - előselejtező, selejtező, elődöntő, középdöntő után - választják ki a legjobbakat, akik a döntőbe kerülhetnek - mondta.

Zsámboki Marcell arról is beszélt, hogy a WDSF Ifjúsági Standard Világbajnokságra huszonkét országból, Japántól az afrikai Lesothoig érkeznek pontozóbírók.

Horváth Soma (Éljen Szombathely!), Szombathely kultúráért is felelős alpolgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, a szombathelyi identitásnak ugyanúgy részévé vált Savaria Nemzetközi Táncversenyeken keresztül a tánc szeretete mint a római kor örökségének tiszteletére rendezett Savaria Történelmi Karnevál vagy a Szent Mártonhoz kötődő kultusz és hagyományok ápolása.

Horváth Zoltán, az AGORA igazgatója arról beszélt, hogy a Művelődési és Sportház, amely idén szeptember 30-án ünnepli fennállásának hatvanadik évét, ötvenöt alkalommal adott otthont a táncversenynek, csupán egyetlen évben kellett azt máshol tartani, amikor a sportházat felújították.

Gáspár Attila, a szombathelyi Schaeffler Savaria Kft. ügyvezetője, a táncversenyt főszponzorának képviselője úgy fogalmazott: büszkén adták nevüket támogatóként a rangos nemzetközi versenyhez, amelyet különleges értéknek tartanak.

Átadták az idei magyar állattenyésztésért és a magyar növénytermesztésért termék nagydíjakat

Az Agrofeed Kft. és a Bonafarm Bábolna Takarmány Kft. nyerte a 2026-os Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat, az idei Magyar Növénytermesztésért Termék Nagydíjat pedig a Humikal Agro Trade Kft. kapta.
2026. 04. 10. 05:30
Megosztás:

A Waberer’s International Nyrt. közgyűlése részvényenként 140 forintos osztalékról döntött

A Waberer’s International Nyrt. a csütörtökön Budapesten tartott éves rendes közgyűlésén törzsrészvényenként bruttó 140 forint osztalék kifizetéséről döntött - közölte a Waberer’s a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 10. 05:00
Megosztás:

Európa élmezőnyében a magyar régiók ingázásban

A közelmúltban publikálta a 2024-es európai ingázási statisztikáit az Eurostat, melyben arra keresték a választ, hogy az Európai Unió egyes NUTS2-es statisztikai régióiban (Az EU által használt területi felosztás, Magyarországon jelenleg nyolc ilyen van: Budapest, Pest, Közép-Dunántúl, Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld) a munkavállalók mekkora aránya utazik naponta a munkahelyére más településre, illetve külföldre. Az Eurostat adatai szerint az EU-ban összességében a munkavállaló korú, 15-64 év közöttiek 1,1%-a ingázik napi szinten külföldre, 6,6%-uk pedig az országon belül más régióba.
2026. 04. 10. 04:30
Megosztás:

Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai között, de többet kell dolgozni a lakásvásárláshoz

A napokban jelentek meg a KSH és az Eurostat legfrissebb adatai a 2025-ös évben végbement lakásárváltozásokról, ami alapján az is kirajzolódik, hogy mennyit kell dolgozni egy 50 négyzetméteres használt lakásért a régió fővárosaiban. Erre a kérdésre kereste a választ friss elemzésében az ingatlan.com. Budapest, Pozsony, Prága, Varsó és Bukarest átlagos négyzetméterárainak, valamint a fővárosokra jellemző nettó átlagfizetések alapján nagyon hasonló tendenciák figyelhetők meg a regionális fővárosok lakáspiacain.
2026. 04. 10. 04:00
Megosztás:

A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV

Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön.
2026. 04. 10. 03:30
Megosztás:

Kína és Észak-Korea kapcsolataik erősítésében állapodott meg

A kétoldalú kapcsolatok további erősítéséről állapodott meg Phenjanban a kínai és az észak-koreai külügyminiszter - közölte csütörtökön a pekingi minisztérium.
2026. 04. 10. 03:00
Megosztás:

Húsvéti tűzszünetet jelentett be az orosz elnök

Tűzszünetet jelentett be az ortodox húsvét alkalmából közép-európai idő szerint szombat 15 órától vasárnap nap végéig Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte a Kreml sajtószolgálata csütörtök este.
2026. 04. 10. 02:30
Megosztás:

Az Egyesült Államokban a vártnál jelentősebben nőtt az új munkanélküli segélykérelmek száma

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi minisztérium csütörtökön.
2026. 04. 10. 02:00
Megosztás:

Ezzel így kampec a dízel autóknak Magyarországon - mi lesz helyette?

Folyamatosan erősödik az érdeklődés az elektromos és hibrid hajtású járművek iránt, miközben a dízel modellek népszerűsége látványosan visszaesett. Mit tudnak az "okosok"? A dízel autók megértek a kivezetésre?
2026. 04. 10. 01:00
Megosztás:

Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán

Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. 04. 10. 00:30
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek a Hősök terén és az Andrássy úton

A Hősök terére tervezett péntek délutáni rendezvény miatt már csütörtök estétől lezárásokra kell számítani a téren és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2026. 04. 09. 23:30
Megosztás:

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol, az elkövetők Magyarországon keresztül juttattak el határsértőket az Egyesült Királyságba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján. A három országban lezajlott, összehangolt akcióban nyolc embert fogtak el, egyet Magyarországon. A főszervezőt még keresik.
2026. 04. 09. 23:00
Megosztás:

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén, bár pénteken még többfelé lehet felhős az ég. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap már 12 és 19 Celsius-fok között alakul, de a hajnalok fagyosak lesznek, szombatra virradóra akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 09. 22:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 09. 22:00
Megosztás:

Ötmilliárd euró befektetéssel támogatja az EBRD az iráni háborútól sújtott gazdaságokat

Ötmilliárd eurós befektetési csomaggal támogatja az idén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az iráni háború hatásait megszenvedő térségi gazdaságokat.
2026. 04. 09. 21:30
Megosztás:

Így lesznek nyitva a kormányablakok a választások hétvégéjén

Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookra feltöltött csütörtöki videójában.
2026. 04. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt bezárt teheráni nagykövetségét

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt egy hónapja bezárt teheráni nagykövetségét - jelentette be a spanyol külügyminiszter csütörtökön Madridban.
2026. 04. 09. 20:30
Megosztás:

Átlépte a kétmillió forintos szintet az új lakások négyzetméterára Budapesten

Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban, 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forintot, a prémium szegmensben pedig már 3,7 millió forint az irányadó - közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 20:00
Megosztás:

Orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket"

A brit védelmi miniszter szerint orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket" az Atlanti-óceán mélyén, Nagy-Britanniától északra a tenger alatti kábel- és csővezeték-hálózatok feltérképezésére.
2026. 04. 09. 19:30
Megosztás:

Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery

A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
2026. 04. 09. 19:00
Megosztás: