Recesszió után fejlődés várható - a válságkezelés lehetséges eszközei

Még nincs itt az atomerőművek kivezetésének ideje, hosszú távon viszont a megújuló energiaforrásoké a jövő – hangzott el a Magyar-Német Intézet (MNI) panelbeszélgetésén, amelyet az MCC Budapest Summit nemzetközi konferencia keretein belül tartottak. Az érdeklődők képet kaphattak Németország jelenlegi társadalmi helyzetképéről, a szakértők energiahordozókkal kapcsolatos nézeteiről, valamint az új kormány válsághelyzet kezelésére tett lépéseiről. Az eseményt Bauer Bence, az MNI igazgatója moderálta.

Recesszió után fejlődés várható - a válságkezelés lehetséges eszközei

A beszélgetés során Dr. Marie-Theres Thiell, a DialogUngarn ügyvezető igazgatója emlékeztetett: Németországban – Angela Merkel hivatali idejének lejártával – új korszak kezdődött, amelyet a közlekedési-lámpa koalíció nyitott meg a szeptember 26-i Bundestag-választás után kicsit több, mint két hónappal. Az orosz-ukrán háború kitörése azonban felülírta az addig lefektetett célokat; Németország háborúban betöltött szerepének meghatározása lett az elsődleges feladat. A szakértő kiemelte, a válságkezelés gyakorlati tapasztalatot igényel, amellyel az új kormány eddig nem rendelkezett. A krízishelyzet azonban a változást is magában hordozza: recesszió után fejlődés várható. Dr. Marie-Theres Thiell az atomerőművekkel kapcsolatban elmondta: használható alternatívaként mintegy 3 évig még fenntartaná őket, ez idő alatt pedig kidolgozna egy megbízhatóbb energiarendszert, amelynek alapjait a fejlesztett és összekapcsolt hálózatok adnák.

Az időjárásfüggő megújuló energiaforrások ideológiai alapú favorizálása nem segít az energiaválság megoldásába – emelte ki Prof. Dr. Fritz Söllner. Az Ilmenaui Műszaki Egyetem tanszékvezetője azt is elmondta, nem érti, az új német kormány miért gondolkodik az atomerőművek kivezetésén a jelenlegi helyzetben, mikor egyértelműen szükség van rájuk. Fontos, hogy Európa ne Oroszországra támaszkodjon az energiaellátás biztosításában, hanem inkább növelje a szén- és az atomerőművek használatát a kontinensen. A válságból kivezető utat a szakértő a földgázt kiváltó alternatív energiahordozók használatában látja.

A koronavírus-járvány okozta válság megmutatta: nem támaszkodhatunk más régiókra, az EU-n belül, egymásnak kell segítséget nyújtanunk – vázolta fel Dr. Thomas Narbeshuber. A BASF közép- és délkelet-európai alelnöke kiemelte, az energiahordozók hiánya már a háború kitörése előtt jelen volt; Németországban korábban is sokkal többe került az energia, mint Magyarországon. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy megéri a megújuló energiaforrásokba fektetni, és a fenntartható gazdaság kiépítése sem egy utópia. Annak ellenére, hogy a megújuló energiaforrások jelenleg elenyésző mértékben képesek fedezni a világ energiaigényét, hosszú távon mégis ezeké a jövő. Dr. Thomas Narbeshuber szerint az atomenergiára áthidaló megoldásként érdemes tekinteni.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett - az orosz-ukrán háborút és annak gazdasági hatásait fókuszba állító - nemzetközi konferencia Magyar-Német Intézet panelbeszélgetésén a szakértők többek között összefoglalták a német társadalmi helyzetképet, amely szerint az emberek félnek, pedig még meg sem kapták az éves közüzemi elszámolásról szóló számlákat. Sokan tüntetnek is annak érdekében, hogy változás történjen az energiapolitikában, egyhangú álláspont azonban nem létezik a kérdésben.


Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás: