Régiós szinten is átlag feletti Magyarország digitális fizetési indexe

A Mastercard idén második alkalommal mérte meg hazánk Digitális Fizetési Indexét, amely három fő pillérre: az infrastruktúrára, a tudásra és a használatra alapozva méri a piac fejlettségét a digitális fizetések terén. Az index összpontszáma egy év alatt 7 ponttal emelkedett, elsősorban az infrastruktúra és a digitális fizetések használata mentén.

Régiós szinten is átlag feletti Magyarország digitális fizetési indexe

A tavaly először bemutatott index célja, hogy iránytűként szolgáljon az elektronikus fizetési piacon és holisztikus képet adjon a digitalizáció mértékéről, illetve fejlődéséről Magyarországon. A Digitális Fizetési Index referenciapontként segíti a piaci szereplőket a fejlesztési irányelvek és szabályalkotások kapcsán azáltal, hogy feltárja a fizetési infrastruktúra állapotát, valamint méri a különböző fizetési megoldásokhoz kapcsolódó fogyasztói tudást és attitűdöket. A kutatásban idén Magyarország mellett Ausztria, Bulgária, Horvátország, Görögország, Románia és Szerbia is részt vett.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy szemmel láthatóan gyümölcsöző az a munka, amit a hazai piaci és szabályozói szereplők a digitális fizetések fejlesztésébe fektettek. Azért hoztuk létre ezt a mérőszámot, hogy mélyebb betekintést nyerjünk és megtaláljuk azokat a pontokat, amelyekre jobban figyelve felgyorsítható a fejlődés és hatékonyabbá válhat a digitális fizetések ökoszisztémája. Külön öröm, hogy az eredmények nem csak hazai, de régiós szempontból is kiemelkedőek” – mondta az eredmények kapcsán Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős vezetője.

2021-ben a magyarországi Digitális Fizetési Index 58 pontot ért el a 100-ból. Ezt az eredményt az egyes alappillérek pontjaiból számították ki: 73 pontot ért el az Infrastruktúra, 51-et a Tudás és 49-et a Használat kategória.

Az Infrastruktúra alappillér - amely 2021-ben az előző évnél kilenccel több pontot elérve - elérte a 73-mat azt jelzi, hogy a szabályozói intézkedések, a piaci szereplők innovációi, valamint a helyi piacon megjelenő új technológiák nagyban hozzájárultak a digitális fizetési infrastruktúra dinamikus fejlődéséhez. Jó példa erre a tavaly óta érvényben lévő rendelet, melynek értelmében minden online kasszával rendelkező vállalkozás köteles valamilyen elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani vásárlói számára. A számlaközi pénzforgalom szintén széles körben elérhető: 2020 óta működik az azonnali átutalások rendszere Magyarországon. A kártyás fizetések – a digitális fizetések alapvető infrastruktúrája – penetrációja pedig tovább növekedhet a kereskedői elfogadóhálózat bővülésével.

A Tudás alappillér pontszáma 2020-hoz képest 2021-re nem változott: továbbra is 51 ponton áll, vagyis a digitális fizetési megoldások használatához való hozzáállás és az ahhoz szükséges készségek 2020 óta nem fejlődtek érdemben a magyar lakosság körében. A tudás fejlődése a fizetési módokat már jobban ismerő szegmensekben volt tapasztalható, míg az alacsonyabb tudásszinten lévő fogyasztóknál nem történt elmozdulás. Az index arra is rámutatott, hogy a biztonság és a kényelem a legfontosabb szempontok a fogyasztók számára: minél kényelmesebbnek tartanak egy fizetési módot, annál biztonságosabbnak ítélik azt.  

A Használat alappillér 2020-hoz képest 2021-re 11 ponttal növekedett, elérve a 49-et, elsősorban a digitális fizetési infrastruktúra fejlődésének köszönhetően. Továbbra is jelentős fejlődésre van azonban lehetőség a felhasználók fizetési ismereteinek bővítése által. Bár az innovatív fizetési megoldások már elérhetőek a piacon – például a kártyás részletfizetés, QR kódos fizetés, viselhető eszközökkel történő fizetés - a magyar fogyasztóknak több időre van szükségük elfogadásukhoz és használatukhoz. A készpénz még mindig fontos szerepet tölt be Magyarországon, de 2021-ben először fordult elő, hogy a fogyasztók többet használták kártyáikat digitális fizetésre, mint készpénzfelvételre.

Az érintésmentes fizetések használata tovább terjedt a felhasználók körében: 2021-ben a POS-tranzakciók 97%-át tette ki (szemben a 2020-as 93%-kal).

Érdekesség, hogy a kártyahasználat elterjedtsége a felnőtt lakosság körében 2021-ben meghaladta az 1,0-s értéket, vagyis az összesített átlagot tekintve minden magyarországi felnőtt legalább egy kártyás tranzakciót végrehajtott fizetési kártyájával az év során. Az online vásárlást illetően az online fizetéshez használt kártyák egyre nagyobb arányban vannak online módon tárolva, ami gyorsabb fizetést tesz lehetővé, és kényelmesebb megoldást jelent a kártyabirtokosoknak. 2021 végére az interneten használt kártyák 69%-ának adatait tárolták online módon, ami 8 százalékos emelkedés egy év alatt.  

Azzal, hogy Magyarország 58 pontot ért el a Digitális Fizetési Indexen, meghaladta az 56 pontos régiós átlagot a vizsgált országok tekintetében. Az összesített pontszámok 2021-ben 45 és 61 között mozogtak, a legjobb eredményt Horvátország érte el, míg a legalacsonyabb összesített pontszám Szerbia neve mellé került. Az eredmények eltérése elsősorban az Infrastruktúra alindex pontszámaiból fakad, a Tudás és a Használat alindex eredményei tekintetében a résztvevő országok hasonló szinten teljesítettek.


Internetes agresszió miatt emeltek vádat egy debreceni férfi ellen

Internetes agresszió miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy debreceni férfi ellen, aki a közösségi médiában - egy bejegyzéshez hozzászólva - életveszélyesen megfenyegetett egy pécsi nőt - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.
2026. 09. 24. 23:00
Megosztás:

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet a csapadékhiány miatt

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet - mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
2026. 09. 24. 22:00
Megosztás:

Elektronikai cikkeket vizsgál az NKFH

Elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) .
2026. 09. 24. 21:00
Megosztás:

Az Alteo 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel, az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását - tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:30
Megosztás:

A magyar gazdaság növekedésnek indult

A magyar gazdaság növekedésnek indult, üteme jelenleg 1,7 százalékos, míg az előző kormány elmúlt négy évében lényegében nulla volt - jelentette ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Brüsszelben csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:00
Megosztás:

Egyre több az e-rolleres baleset, sürgető a szabályozás

Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében e-rollerrel – közlekedve, a sérüléses esetek pedig mindennapossá váltak – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem és több szakmai szervezet által negyedik alkalommal megrendezett országos Közlekedésbiztonsági Konferencián.
2026. 09. 24. 19:00
Megosztás:

Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős kihívás elé állítja Európát az aszály

Az idei nyár megmutatta, hogy a vízhiány hatásai jóval túlmutatnak a mezőgazdaságon. Magyarországon több száz településen vezettek be különböző fokú vízkorlátozásokat, miközben Európa több országában a folyók, a termőföldek és az állattartás is megsínylette a tartós hőséget és a csapadékhiányt. Szakértő szerint ráadásul a következő években már nem csak a csapadék mennyisége, de annak megtartása is egyre fontosabb kérdéssé válik.
2026. 09. 24. 18:30
Megosztás:

Tovább bővült az uniós autópiac, erősödnek a kínai gyártók

Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba helyezése júliusban 3 százalékkal, augusztusban pedig 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Január és augusztus között 7,55 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2026. 09. 24. 18:00
Megosztás:

Három új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szeptember 1-jétől Gábor Gabriellát, Betyák Zoltánt és dr. Simon Gergelyt partnerré nevezte ki. A kinevezések a szakemberek eredményes munkáját és az általuk képviselt szakterületek fejlesztésében elért sikereit ismerik el. Az új partnerek a banki és pénzügyi könyvvizsgálat, az IT audit és innováció, valamint az adótanácsadás területét erősítik.
2026. 09. 24. 17:30
Megosztás:

Hűtőknél tízből hat webshop bukott el tavaly, most a telefonokat és tévéket ellenőrzik

A vásárlók megfelelő tájékoztatása érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja. Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra, valamint a reklámokra és a műszaki promóciós anyagokra is kiterjednek. A fellépést a tavalyi tapasztalatok is indokolják – 2025-ben a webáruházak 63%-ánál merültek fel problémák.
2026. 09. 24. 17:00
Megosztás:

Egyre nagyobb a lakossági ellenállás az AI-adatközpontokkal szemben – pedig megfelelő technológiával a vízfogyasztásuk töredékére csökkenthető

A hűtési technológián múlik, hogy ugyanaz az AI kapacitás egy 50 ezres város vagy egy kis falu vízigényét fogyasztja.
2026. 09. 24. 16:30
Megosztás:

A törvényszékek elnökeivel és az OBH elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter

A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.
2026. 09. 24. 16:00
Megosztás:

Amerikai stabilcoin-terv készülhet: a digitális dollárral az állampapírok keresletét is növelnék

Mi köze egy külföldön használt stabilcoinnak az amerikai államadóssághoz? Több, mint elsőre látszik: a dollárhoz kötött tokenek kibocsátói a fedezetük jelentős részét rövid lejáratú amerikai állampapírokban tarthatják. Washingtonban most olyan külföldi projektek támogatásának lehetőségét vizsgálják, amelyek egyszerre terjeszthetnék a digitális dollárt és teremthetnének új keresletet ezekre a papírokra.
2026. 09. 24. 15:30
Megosztás:

Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében

Újabb két vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
2026. 09. 24. 15:00
Megosztás:

EBRD: idén lassabb, jövőre gyorsabb gazdasági növekedés jöhet a régióban

Az idén az eddig vártnál jóval lassabb, jövőre viszont gyorsabb gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely az idei prognózis rontását mindenekelőtt az energiahordozók és az élelmiszerek drágulásával, az aszállyal és a kereskedelmi fennakadásokkal indokolta.
2026. 09. 24. 14:30
Megosztás:

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban - hívta fel a figyelmet Péczely Terézia jogász az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén.
2026. 09. 24. 14:00
Megosztás:

Megtorpant az Ethereum árfolyama 2800 dollár előtt: most két árszint döntheti el a folytatást

Az Ethereum szeptember közepén még 2400 dollár körül járt, szeptember 23-án pedig már a 2800 dolláros szintet ostromolta. Az áttörés elmaradt: az ETH 2700 dollár alá esett, miközben az amerikai spot Ethereum ETF-ekbe az előző két kereskedési napon jelentős tőke érkezett.
2026. 09. 24. 13:30
Megosztás:

Megvan, mikor lehet Magyarországon leghamarabb euró

Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek értékelése szerint.
2026. 09. 24. 13:00
Megosztás:

87,6 millió svájci frank érkezik Magyarországra

A Svájci Államszövetség 87,6 millió svájci frankkal (több mint 34 milliárd forinttal) járul hozzá 10 magyarországi intézkedés megvalósulásához 8 területen - közölte a Sándor-palota szerdán az MTI-vel, miután Baka András magyar köztársasági elnök és Guy Parmelin svájci államfő megbeszélést folytatott az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban.
2026. 09. 24. 12:30
Megosztás:

Dombrovskis: az EU-nak tovább kell szigorítania az Oroszország elleni gazdasági nyomást

Az Európai Uniónak le kell küzdenie az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos csökkenő elköteleződést, és fokoznia kell a Moszkvára gyakorolt gazdasági nyomást - nyilatkozta Valdis Dombrovskis gazdaságért felelős uniós biztos az Euractiv brüsszeli hírportálnak adott, szerdán közzétett interjújában.
2026. 09. 24. 12:00
Megosztás: