Rekordszámú hallgató, új műhelyek és oktatók az MCC-ben

Hatezer hallgatóval kezdi meg a 2022/23-as képzési évet a Mathias Corvinus Collegium (MCC), amelynek több új műhelye is lesz szeptembertől. Újabb külföldi vendégoktatók is érkeznek az immáron 26 éves intézménybe, amelynek képzései és közéleti programjai már 24 helyszínen érhetőek el a Kárpát-medencében.

Rekordszámú hallgató, új műhelyek és oktatók az MCC-ben

Évről évre bővül az MCC hallgatói létszáma, az új képzési évben már mintegy hatezren tanulnak különböző képzési programokban az intézmény falain belül. A felső tagozatos általános iskolásoknak szóló Fiatal Tehetség Program (FIT) Kárpát-medence-szerte 23 városban mintegy 1500 diákkal kezdi meg az új tanévet ősszel. A Középiskolás Programban (KP) 15 központban 3700, az Egyetemi Programban (EP) pedig 7 központban 600 diák tanul szeptembertől. Emellett olyan képzési projektekben is részt vehetnek az érdeklődők az MCC-ben, mint például a Roma Tehetség Program vagy a Közéleti Programok.

Az idei képzési évben új műhelyekkel és új szakemberekkel is gazdagodik az MCC. A Jogi Iskola keretein belül megalakult a Modern Jogi Tanulmányok Műhely, amelynek vezetője Menyhárd Attila jogász, ügyvéd, egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar korábbi dékánja és tanszékvezetője. A Média Iskolán belül két új műhely is létrejött: a Story Lab-et, Köbli Norbert Balázs Béla-díjas magyar forgatókönyvíró, a Vállalati Kommunikáció Műhelyt pedig Ludvig Orsolya, a Heineken Hungária korábbi vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője irányítja. A Társadalom- és Történelemtudományi Iskola ad otthont a megalakuló Építészeti Műhelynek, amelynek vezetője Erhardt Gábor Ybl - díjas építész.  

Az idei képzési évre jelentősen átalakult az MCC–Mindset Pszichológiai Iskola, amelynek teljesen új műhelyeiben folyik ezentúl a szakmai munka. A Sport és Teljesítmény Műhelyt Fülöp Ákos sportpszichológus, a Kognitív Idegtudomány Műhelyt Barsy Boglárka neurobiológus, a Család, Gyermek és Társadalom Egészsége Műhelyt pedig Pászthy Beáta egyetemi docens, gyermek-, és ifjúságpszichiáter vezeti. Az MCC–Mindset Pszichológiai Iskola új vezetője a Junior Prima díjas Bunford Nóra gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológus, a Lendület Fejlődéstani és Transzlációs Idegtudomány Kutatócsoport vezetője.

Az idei képzési évben várhatóan mintegy 15 külföldi szakember erősíti az MCC oktatói állományát. A Visiting Fellowship Programban résztvevő új vendégoktatók között olyan neves kutatók is vannak, mint például a brit Andrew John Laughland, az Oxfordi Egyetem alumnusa, az Európa Parlament korábbi munkatársa, valamint Ács Zoltán magyar származású amerikai kutató, a Columbia Egyetem Nyugat-Európa Intézetének tudományos munkatársa, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Újra a vendégoktatói között tudhatja az intézmény Peter Boghossian világhírű amerikai filozófust, számos nemzetközileg is nagy visszhangot kiváltó publikáció és sikerkönyv szerzőjét és Csepregi Gábor magyar származású kanadai filozófust, filozófiai antropológust. Többek között továbbra is az MCC-t erősíti a Harvard Egyetemen végzett Gladden John Pappin, az American Affairs társalapítója, a Dallas-i Egyetem docense, Calum TM. Nicholson szociálantropológus, Cambridge-i oktató, Stephen Travis Sholl amerikai történész, Hubertus Ruel, az üzleti diplomácia szakértője és Edouard Husson francia történész.

A Mathias Corvinus Collegium idén is számos hazai és nemzetközi szakmai rendezvényt szervez, ezek közül is kiemelkedik a szeptember végi MCC Budapest Summit, amely ezúttal az orosz-ukrán háború gazdasági hatásait elemzi majd neves hazai és külföldi előadók részvételével.


Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás: