Rengeteg a pályázat a gazdálkodóknak

A tavalyi évhez képest gyorsabban halad az agrártámogatások kifizetése, a területalapú támogatások ütemesen érkeznek a gazdákhoz; 2024-es egységes kérelmek után 27 jogcímen már több mint 518 milliárd forintot folyósított a Magyar Államkincstár csaknem 153 ezer érintett számára - közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára Mórahalmon a tárca pénteki közleménye szerint.

Rengeteg a pályázat a gazdálkodóknak

Feldman Zsolt az agrárfórumon ismertette, hogy az alaptámogatás 88, az újraelosztó támogatás 95 százalékát már kifizette az államkincstár. Így a kérelmezők 98 százaléka, 149,5 ezer gazda már forráshoz jutott.

Március végétől folyamatosan zajlanak a végfizetések is a különböző jogcímeken.

A 2024. évi egységes kérelmek kifizetésekor Csongrád-Csanád vármegyében eddig 26 milliárd forintot folyósítottak csaknem 12 ezer gazdálkodónak

- tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte, hogy a KAP Stratégiai Terv vidékfejlesztési pillérének csaknem 2900 milliárd forint keretösszegéből 2300 milliárd forintot a magyar kormány biztosít, az uniós társfinanszírozás 600 milliárd forintot tesz ki.

Feldman Zsolt előadása szerint a mostani finanszírozási ciklusban a KAP vidékfejlesztési keretéből március 11-ig 34 felhívás jelent meg 1347 milliárd forint keretösszeggel. Intenzív pályázati időszakban van a hazai agrárium, a tavaly meghirdetettekkel és az idén megjelenőkkel összesen 73 kiírás segíti a gazdálkodókat. 2025-ben 40 pályázati felhívás várható, a többi között a precíziós gazdálkodás, az agrár-erdészeti rendszerek és a terményszárító fejlesztések támogatására - írták a közleményben.

Szintén idén érkezik a fiatal gazdákat segítő pályázati konstrukció 79 milliárd forintos kerettel.

Emellett április végén-május elején megszületnek az Agrár-környezetgazdálkodási Program keretében várt támogatói döntések, amelyeket 20 ezer gazdálkodó vár - ismertette az államtitkár a közlemény szerint.

Népszerűnek nevezte a felhívásokat, példaként említve, hogy az eddig lezárt és még bírálat alatt álló beruházási pályázati konstrukciókra jelentős túligénylést tapasztaltak.

A vállalkozások a meghirdetett keretösszegekhez képest közel négyszer nagyobb támogatási igényt nyújtottak be, így megközelítve az 1800 milliárd forintot.

A legnagyobb fejlesztési igény az állattenyésztés és az élelmiszer-feldolgozás területéről érkezett.

A kisléptékű feldolgozó üzemi pályázati felhívás esetében is születtek már döntések, az első támogatói okiratokat a héten átadták - mondta Feldman Zsolt az AM közleménye szerint.

Soha nem látott érdeklődés a tanári pálya iránt

A tanári béremelés hatására rekordokat dönt a pedagógusképzésre való jelentkezés, és az iskolaigazgatókhoz is soha nem látott számú önéletrajz érkezik - mondta a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában.
2025. 06. 22. 15:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.
2025. 06. 22. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.
2025. 06. 22. 13:00
Megosztás:

Alig veszünk már fel készpénzt - minek az a sok buta ATM?

A jegybanki statisztikák szerint a bankkártya forgalom évtizedekkel ezelőtti felfutása óta nem volt példa arra, hogy ne érte volna el a 20 millió darabot az egy negyedév alatt végrehajtott készpénzfelvételi tranzakciók száma, mint most tavasszal. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a falvakba helyezett „buta”, egyfunkciós ATM-ek helyett a bankfiókok szolgáltatásának egy részét kiváltani képes okos ATM-ek járásközpontokba telepítésével érdemben lehetne javítani a vidéki lakosság hozzáférését a pénzügyi szolgáltatásokhoz.
2025. 06. 22. 12:00
Megosztás:

Növelheti az egészségpénztárak népszerűségét az önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályváltozás

Ösztönözheti a csatlakozást az az egészségpénztárakhoz, hogy módosult az önkéntes szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 22. 11:00
Megosztás:

Elfogadták az önazonosság védelméről szóló törvényt. Van egy hatalmas meglepetés is a végleges jogszabályba

A falvak, kistelepülések önkormányzatai felléphetnek önazonosságuk, arculatuk védelme és a nem kívánt növekedés ellen. Legalábbis amint július elsején életbe lép az ezt biztosító törvény. A Magyar Közlönyben megjelent jogszabályban azonban láthatunk egy jelentős eltérést a tervezetben szereplőkhöz képest.
2025. 06. 22. 10:00
Megosztás:

Megkezdődik az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum zalai területének fejlesztése

Megkezdődik az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum zalai területének komplex fejlesztése - tájékoztatta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az MTI-t.
2025. 06. 22. 09:00
Megosztás:

Európa vizei biztonságosak a nyári fürdőzéshez

Az európai természetes fürdőhelyek túlnyomó többsége biztonságos, több mint 85 százalékuk megfelel az Európai Unió legszigorúbb, kiváló minőségi előírásainak, de 96 százalékuk megfelelt legalább a minimális minőségi előírásoknak - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az Európai Bizottság közösen összeállított és pénteken közzétett értékeléséből.
2025. 06. 22. 08:00
Megosztás:

A 15 legnagyobb webáruház forgalma 12,4%-kal nőtt 2024-ben

A magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma bruttó 463,1 milliárd forint volt 2024-ben, ami 12,4 százalékos bővülés 2023-hoz képest, miközben a teljes belföldi e-kereskedelmi piac növekedési üteme 9,7 százalék volt a PwC Magyarország Digitális Kereskedelmi Körkép kutatása alapján, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.
2025. 06. 22. 07:00
Megosztás:

MVM Next: nem létező tartozásra hivatkozva keresik csalók az ügyfeleket

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról, ezúttal sms-ben; a vállalat kéri a fogyasztókat, hogy legyenek figyelmesek, a megtévesztő, adathalász üzenetek felismerhetők - hívta fel a figyelmet a társaság pénteki közleményében.
2025. 06. 22. 06:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót

Ezrek ünnepelték szombaton a nyári napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 06. 22. 05:00
Megosztás:

Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után

Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után - hangzott el pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon az iconFESZT 2.0 gazdaságpolitikai konferencián.
2025. 06. 22. 04:00
Megosztás:

Extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat - írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a honlapján közölt tanulmányban.
2025. 06. 22. 03:00
Megosztás:

Putyin szerint az orosz gazdaság a legnagyobb Európában

Európában az első, a világon a negyedik helyet foglalja el Oroszország a gazdaság mérete tekintetében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. 06. 22. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozás! A nyugdíjasoktól is levonnák az adót és a járulékokat!

Már a nyugdíjasoktól is vonnának adót és járulékot Magyarországon? Ilyen módon alakulhat át a nyugdíjrendszer!
2025. 06. 22. 01:00
Megosztás:

A legjobb kriptovaluták a Bitcoin történelmi mérföldköve után

Annak ellenére, hogy a rövid távú grafikon fokozott volatilitást mutat, a Bitcoin nemrég egy jelentős mérföldkövet lépett át. A világ legnagyobb kriptovalutája már több, mint 40 napja tartja a 100.000 dollár feletti szintet. Ez azért olyan jelentős mérföldkő, mert a múltban a 100 ezer dolláros szint áttörése után a Bitcoin rendszerint néhány napon belül ismét csökkenésbe kezdett.
2025. 06. 22. 00:01
Megosztás:

MÁV: bővülnek és egységesülnek az utastájékoztató térképek, online adatbázisok

Az elmúlt időszak több változása indokolttá teszi, hogy újabb információval bővüljenek és egységessé váljanak a MÁV-csoport valós idejű járatinformációkat megjelenítő térképei - tudatta a MÁV-csoport szombaton a honlapján.
2025. 06. 21. 23:00
Megosztás:

NAV: magasabb összegű családi kedvezmény július 1-jétől

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok 2025. július 1-jétől a családi kedvezményt. Az emelés automatikus, teendőjük csak azoknak van, akik az adóelőleg-nyilatkozatban összegszerűen, és nem a gyermekek száma szerint kérték a kedvezményt - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. 06. 21. 21:00
Megosztás:

4%-ot esett a Cardano (ADA), de a frissítés új reményt hozhat

A Cardano ADA tokenje szombaton látványos esést produkált, miközben a kereskedési volumen kiugróan megemelkedett. A rövid távú technikai gyengeség ellenére a közösség figyelme már a közelgő Leios frissítésre összpontosul, amely forradalmasíthatja a hálózat működését. De vajon elég ez ahhoz, hogy visszafordítsa az árfolyam zuhanását?
2025. 06. 21. 20:00
Megosztás:

Magyar katonaorvos a NATO vezető egészségügyi tisztségében

Vekszler Péter személyében ismét magyar katonaorvos kerül a NATO egyik legmagasabb szintű egészségügyi vezetői beosztásába. Június 21-től három éven keresztül látja el a magyar orvos a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága (SHAPE) egészségügyi főnöki feladatait, külszolgálatának ideje alatt dandártábornoki rendfokozatban - tudatta a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 18:00
Megosztás: