Rengeteg EU-állampolgár kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt 2021 végéig

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint csaknem 6,4 millió EU-állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért a tavalyi év végéig.

Rengeteg EU-állampolgár kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt 2021 végéig

A statisztika a kérelmezők állampolgársági adatait a tavalyi harmadik negyedév végéig tartalmazza: eszerint a magyarok által szeptember 30-ig benyújtott kérvények száma megközelítette a 160 ezret.
    
Nagy-Britannia 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból. Azok az uniós állampolgárok azonban, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek Nagy-Britanniában, továbbra is az országban maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, de ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos jogi elnevezéssel letelepedett státusért - kell folyamodniuk.
    
Ennek határideje elvileg tavaly június 30-án lejárt. A brit kormány azonban továbbra is folyamatosan biztatja a jogosultakat arra, hogy mindenképpen adják be folyamodványukat, mert a hatóságok a határidő letelte ellenére befogadják és elbírálják a kritériumoknak megfelelő, jogos letelepedési kérelmeket.
    
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett új összesítése szerint a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül 2021. december 31-ig 6 385 500-an adták be a letelepedett státusra szóló kérelmüket, és e folyamodványok közül 333 200 érkezett a június 30-i határidő utáni fél évben. December utolsó napjáig a folyamodványok közül 6 057 400-at bíráltak el; 613 400-at a június 30-i határidő után.
    
A december 31-ig elbírált és jóváhagyott folyamodványok 52 százalékában a kérelmezők végleges - vagyis határidő nélküli -, az esetek 41 százalékában előzetes (pre-settled) letelepedett státust kaptak. Ez utóbbit azok kaphatják, akik 2020. december 31. előtt érkeztek letelepedési szándékkal, de a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában. Ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.
    
A csütörtöki tájékoztatás szerint a brit belügyminisztérium a december végéig elbírált folyamodványok 3 százalékát utasította el.
    
Azt az adatsort, amely a kérelmezők állampolgárságát is feltünteti, a tavalyi harmadik negyedév végéig tartalmazza a brit belügyminisztérium statisztikája. Ennek alapján 2021. szeptember 30-ig 158 830 magyar állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért. A lista élén a románok állnak 1 133 980 letelepedési folyamodvánnyal, őket a lengyelek követik, akik közül 1 124 930-an kértek nagy-britanniai letelepedett státust szeptember végéig.
    
A felső ötös mezőnyben szerepelnek az olaszok 560 720, a portugálok 427 470 és a spanyolok 364 170 benyújtott letelepedési kérelemmel. A legnagyobb EU-tagországok Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül a franciák 236 710, a németek 167 920 tartós letelepedési kérvényt nyújtottak be a tavalyi harmadik negyedév végéig.

Intézményi roham a Bitcoinért: az árfolyam esik, az elfogadás szárnyal

Miközben a Bitcoin árfolyama jelentős korrekción ment keresztül, az intézményi és állami szereplők egyre nagyobb ütemben halmozzák fel a digitális eszközt. A rövid távú ármozgásokkal szemben a hosszú távú adaptáció tűnik az igazi történetnek.
2026. 02. 25. 15:30
Megosztás:

Stabil a kereslet a panellakások iránt

Országos szinten visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti érdeklődés az év elején, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt az ingatlan.com friss elemzése szerint.
2026. 02. 25. 15:00
Megosztás:

50 milliós bírságot kapott a Mobilredfox

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 49,9 millió forint bírságot szabott ki a mobiltelefontokok és tartozékok forgalmazására specializálódott Mobilredfox Kft.-re az akciókkal kapcsolatos alapvető hiányosságok miatt - tájékoztatta a versenyhatóság szerdán az MTI-t.
2026. 02. 25. 14:30
Megosztás:

Bizsuk nehézfémtartalmát vizsgálja az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriuma bizsu karkötőket, nyakláncokat és gyűrűket vizsgál, hogy a nem biztonságos kadmium és ólom tartalmú termékeket kiszűrje és kivonja a forgalomból. Az ékszerek mintavételére bevásárlóközpontokból, nagyáruházakból, távol-keleti üzemeltetésű üzletekből, valamint webáruházakból egyaránt sor kerül.
2026. 02. 25. 14:00
Megosztás:

Minden negyedik szülőkkel élő fiatal azonnal költözne

A szülőkkel élő fiatalok 25 százaléka a lehető leghamarabb önálló háztartásba költözne, ám 58 százalékuk számára csak az albérlet marad reális opció az azonnali váltáshoz. Miközben a 19-29 éves korosztály 28 százaléka tervez lakásvásárlást a következő három évben, tízből nyolc fiatal valamilyen mértékű hitel bevonásával tudná finanszírozni új otthonát. Különösen a 26-29 évesek körében válhat meghatározóvá a külső forrás: ebben a csoportban 41 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy túlnyomórészt hitelből tudnak majd ingatlant vásárolni.
2026. 02. 25. 13:30
Megosztás:

Mit üzen a NAV új ellenőrzési terve a vállalatoknak? – EY elemzés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a 2026. évre vonatkozó ellenőrzési tervét, amely világosan jelzi, hogy a hatóság a következő hónapokban is adatvezérelt, célzott kockázatelemzésen alapuló kiválasztással végzi ellenőrzési tevékenységét. Az EY adószakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy idén a hatóság fő üzenete az önkéntes jogkövetés támogatása és adózói magatartás szerinti differenciált fellépés. Fókuszba kerül többek között a kiskereskedelmi adó, az e-kereskedelmi platformok, a futárszolgáltatók, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj fokozott ellenőrzése, a kapcsolt vállalkozások és a transzferárak, valamint a globális minimumadó.
2026. 02. 25. 13:00
Megosztás:

Az aktuális földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapunk tájékoztatást

Az MVM folyamatosan végzi a számlázást, így a következő hetekben megérkeznek a gázszámlák; a számlában majd látni lehet, ha abban megjelenik a rezsistop-kedvezmény, gázszámlák esetében a "Támogatás, túlfizetés" soron, áramszámlákban pedig a "Támogatás" soron - tette közzé a vállalat szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 02. 25. 12:30
Megosztás:

Harmadik évüket zárták kiváló hozamokkal a nyugdíjpénztárak

A hazai önkéntes nyugdíjpénztárak záró vagyonnal súlyozott átlagos nettó hozama 9,04 százalék lett tavaly, a 2025.decemberi 3,30 százalékos inflációval összevetve ez 5,56 százalékos reálhozamot jelent a pénztártagoknak, így a 2023-ban és 2024-ben kétszámjegyű átlagos nettó hozammal záró önkéntes nyugdíjpénztárak a 2025-ös hozammal együtt az elmúlt két évtized messze legjobb hozamteljesítményét érték el az előző három évben – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által szerdán publikált szektoradatokból.
2026. 02. 25. 12:00
Megosztás:

Milyen betétbiztosítás vonatkozik a Revolut-nál lévő pénzekre?

Február eleje óta fut Magyarország legnagyobb Revolut kutatása, amelyben a BiztosDöntés.hu szakportál azt igyekszik felmérni, hogy a magyarok mennyire elégedettek a saját bankjukkal és a Revoluttal. A kérdés azért időszerű, mert a Revolut belátható időn belül megnyithatja magyarországi fióktelepét, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy a hazai revolutosok magyar számlaszámot kaphatnak. A kérdőívet eddig több mint tízezren töltötték ki, de a szervezők összességében tizenötezer feletti válaszadót várnak. Az eredményeket a szakportál a kiértékelést követően publikálja majd.
2026. 02. 25. 11:30
Megosztás:

Tokenizációs fordulat: 20 milliárd dollár felé száguldanak az RWA-k a blokkláncon

A pénzügyi piacok csendes, de annál jelentősebb átalakuláson mennek keresztül. A tokenizált valós eszközök (Real-World Assets, RWA) piaca megközelítette a 20 milliárd dollárt, miközben a legnagyobb globális vagyonkezelők és bankok egyre nagyobb léptékben telepítik át alapjaikat és pénzügyi termékeiket blokklánc-alapú infrastruktúrára. A kísérleti projektek kora lezárulni látszik – az intézményi tőke immár élesben skáláz.
2026. 02. 25. 11:00
Megosztás:

Tiltakoznak a szerbiai gazdák az olcsó importtermékek ellen

Traktorokkal vonultak utcára a mezőgazdasági termelők Szerbiában kedden, hogy az olcsó importtermékek és az alacsony állami támogatások miatt tiltakozzanak.
2026. 02. 25. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Optimista hangulatban zajlik a kereskedés ma reggel az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken, ahol folytatódik a technológiai szektor tegnap az amerikai tőzsdéken látott jó teljesítménye. A japán Nikkei225 és a dél-koreai Kospi új csúcson jár.
2026. 02. 25. 10:00
Megosztás:

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain; kamatot vágott az MNB

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain. A tízéves amerikai kötvényhozam 4,05% alatt, a német pedig 2,7% körül maradt. Az EUR/USD sem mozdult, 1,18 alatt maradt a jegyzés.
2026. 02. 25. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a vezető Wall Street-i indexek

A hétfői mínuszok után kedden már felfelé kapaszkodtak a Wall Street-i indexek, elsősorban a technológiai részvények jó teljesítményének köszönhetően, miután enyhült az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a mesterséges intelligencia bizonyos iparágakat fenekestől forgathat fel. Különösen jól teljesítettek a félvezetőgyártók és a korábban nyomás alatt lévő szoftvercégek részvényei is. A hétfői hóvihar miatti esést követően a légitársaságok és az utazási szektor erősen visszapattantak. A piaci hangulatot általánosságban a technológiai szektor hírei mellett a vámháborúval kapcsolatos fejlemények és a Fed döntéshozóinak munkaerőpiaccal kapcsolatos megjegyzései határozták meg. Lisa Cook szerint a mesterséges intelligencia a munkanélküliségi ráta esetleges emelkedéséhez vezethet, míg Christopher Waller azt mondta, hogy nem számít arra, hogy a mesterséges intelligencia megzavarja a munkaerőpiacot.
2026. 02. 25. 09:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai indexek a vámháború fordulatai közepette

Kisebb elmozdulásokkal zárták a keddi kereskedést a mértékadó európai tőzsdék, ahol még tegnap is a vámháború fordulatai vetették a legnagyobb hullámokat. Múlt pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek ítélte Donald Trump országspecifikus vámjait, mire az elnök 10, majd 15%-os általános vám bevezetéséről beszélt. Tegnap azonban a Trump-adminisztráció egyetemesen 10%-os vámokat jelentett be, amelyek az ezúttal hivatkozott jogszabály alapján 150 napig lehetnek érvényben anélkül, hogy az amerikai törvényhozás meghosszabbítaná azokat. Ennek következtében azonban kérdésessé vált az eddig megkötött kereskedelmi megállapodások sorsa, így az Európai Unió fel is függesztette az EU-USA megállapodás ratifikációját.
2026. 02. 25. 08:30
Megosztás:

Szerdától csak így lehet az Egyesült Királyságba utazni

Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
2026. 02. 25. 08:00
Megosztás:

Egészségvédő termékcsaládot fejleszt a Húsüzem Kft. és a Széchenyi Egyetem

Húsipari melléktermékek biotechnológiai úton történő átalakításával fejleszt egészségvédő termékcsaládot a zalaegerszegi Húsüzem Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem - tájékoztatta a húsipari cég az MTI-t.
2026. 02. 25. 07:30
Megosztás:

Mit lett reggelre a forinttal?

Vegyesen alakult a forint árfolyama szerda reggel a főbb devizákkal szemben a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 25. 07:05
Megosztás:

Közel másfél év után csökkent az alapkamat itthon

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően februárban 6,25%-ra csökkentette az alapkamatot az MNB, a kamatfolyosó is 25 bázisponttal változott.
2026. 02. 25. 06:00
Megosztás:

Már csak kevés idő maradt a kata-bevallás benyújtására!

A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
2026. 02. 25. 05:30
Megosztás: