Sikeresen mutatkoztak be a magyar ingatlanfejlesztések a MIPIM kiállításon

Több milliárd euró értékű magyarországi ingatlanfejlesztést mutatnak be az ingatlanszakma egyik legrangosabb nemzetközi kiállításán, a MIPIM-en a Magyarország-Budapest-stand szervezői: a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), a Budapest Fejlesztési Központ (BFK), az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) és a Liget Budapest Projekt - közölték a szervezők az MTI-vel. A március 15-18. közötti cannes-i kiállításon a világ több mint száz országából 25 ezer vezető szakember és befektető vesz részt.

Sikeresen mutatkoztak be a magyar ingatlanfejlesztések a MIPIM kiállításon

A magyar stand Budapest, Debrecen és Szeged beruházásainak népszerűsítése mellett bemutatja a legjelentősebb magyarországi ingatlanfejlesztők - ATENOR, Futureal-csoport, GLP, TriGranit, WING - városarculatot alakító fejlesztéseit, amelyeket a következő években adnak át - ismertették.

Emlékeztetnek rá, hogy a nemzetközi ingatlanos seregszemlén hagyományosan nagy az érdeklődés a magyar stand iránt, hiszen több rangos nemzetközi díjjal elismert fejlesztés jutott már a tervektől a megvalósítási szakaszba, vagy éppen el is készült. A Magyar Zene Házát például a CNN és a World Architecture Community (WAC) is a 2022 egyik legjobban várt új épületének nyilvánította, és az épület tervei alapján 2019-ben a londoni International Property Awards megmérettetésen Európa legjobb középületének elismerését, 2020-ban pedig a világ legjobb zenei tematikájú fejlesztésének járó fődíjat kapta meg az amerikai Music Cities Awards kiírásában.

Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke a közlemény szerint kiemelte, hogy a jelentős magánfejlesztések mellett állami, kiemelt kormányzati projektek is szerepelnek a Magyarország-Budapest-standon a Budapesti Fejlesztési Központ közreműködésében. "Magyarország évek óta kitüntetett figyelmet élvez a MIPIM-en a kiszámítható befektetési környezetnek, a beruházások támogatásának, az Európai Unióban előkelő helyen álló robusztus gazdasági növekedésnek és a magas hozamoknak köszönhetően" - jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy az ágazat jelentős belső tartalékokkal rendelkezik, így a válság után felpattanás várható, de figyelmeztetett, hogy az ukrajnai háború jelentős hatással lehet az ingatlanpiaci folyamatokra, többek között a befektetői és finanszírozási döntéseken, valamint az árfolyamingadozás és az infláció növekedésén keresztül. Bár a geopolitikai kockázatok nőttek, az ingatlanfejlesztők optimisták az elnök szerint. Az ágazat erejét mutatja, hogy 2021-ben az építőipar termelése a járvány ellenére 13,3 százalékkal meghaladta az előző évit, a rendelésállomány pedig magas, így az építőipar teljesítménye 2022-ben is inkább felfelé húzhatja a gazdasági növekedést - vélte Takács Ernő.

Heffner Róbert, a HIPA vezérigazgatói tanácsadója kiemelte: Magyarországon a pandémia ellenére 2021-ben újabb csúcsot döntöttek a működőtőke-beruházások. Az 5,9 milliárd euróra ugró éves befektetési volumennel együtt az egy projektre eső külföldi zöldmezős beruházási rekord is megdőlt. Továbbra is magas szinten van a beruházási ráta, amely az MNB előrejelzése szerint 2022-ben akár a GDP 29 százalékát is elérheti, és ezzel az EU-ban az egyik legmagasabb. A külföldi befektetésekért azonban továbbra is erős a globális verseny, amelyben Magyarország remek pozíciót biztosított magának az utóbbi időszakban - jelezte a közleményben Heffner Róbert.

Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója pedig arról beszélt, hogy évek óta nagy érdeklődés övezi a nemzetközi ingatlanpiaci seregszemléken a Liget Budapest Projektet, hiszen a Városliget megújítása, az új épületek és intézmények megépítése és ideköltöztetése, a meglévő kulturális intézmények felújítása, a magyar főváros legrégebbi parkjának teljes rehabilitációja nemcsak a magyar állam, hanem a nyugati világ legnagyobb kulturális beruházása. "Óriási büszkeség számunkra, hogy a Magyar Kultúra Napján Orbán Viktor miniszterelnök adta át Magyar Zene Házát és immár teltházzal működő zenei intézményt mutathatunk be a szakmai grémium előtt." - mondta, és hozzátette, az érdeklődés a MIPIM-en is jelentős a Magyar Zene Háza iránt, az elismerés pedig egyöntetű.


Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás: