Sokan egész nyáron nem mennek strandra, hogy ne kelljen fürdőruhára vetkőzniük

Javában tombol a nyár és a strandszezon, sokaknak azonban ez az év leggyötrelmesebb időszaka. Ők azok, akik előre rettegnek a nyártól, amikor fürdőruhát kell húzniuk és mások előtt megmutatni a testüket.

Sokan egész nyáron nem mennek strandra, hogy ne kelljen fürdőruhára vetkőzniük

Az életvezetési tanácsadó szerint sokan már-már az önutálatba sodorják magukat, olyannyira nem képesek elfogadni önmagukat. Az életvezetési tanácsadó szerint a legtöbb esetben pszichés problémákra vezethető vissza az önelfogadás hiánya.

„Nehezebb levetkőzni és kimenni a strandra megmutatni a testünket, ha nem fogadjuk el önmagunkat, és ezáltal a testünket sem, mert ez a két dolog kéz a kézben jár. Az önelfogadás ugyanis azt jelenti, hogy elfogadom magam belül is és kívül is, ahogyan kinézek, az esetleges plusz kilóimmal, hurkáimmal együtt. Ha a személyiségem többi részét sem fogadom el, valószínűleg a testemmel is lesznek problémáim” - fejtette ki Bús Tímea, az IdealBody életvezetési tanácsadója.

A szakértő szerint leginkább női problémának tekinthető ez a jelenség, mert túlnyomó többségében a nők azok, akik nem mernek levetkőzni és megmutatni magukat.

„Ez nem is csoda, hisz egy egész iparág épül arra, hogy hogyan legyünk karcsúbbak, legyen szó itt a zsírleszívásról vagy a különböző testtekercselésekről. Ennek ugye az egyik szezonja a nyár, hiszen mindenki erre készül, de már januárban kezdjük a fogadalmakkal. A következő fogyókúrás időszak a tavasz, amikor szép fokozatosan elkezdenek lekerülni a mindent takaró ruhadarabok” - tette hozzá a tanácsadó.

Bús Tímea szerint erre a jelenségre csak ráerősít, hogy a közösségi médiában hatalmas a versenyfutás a tökéletesség hajszolásában, ami nagyon kedvezőtlenül befolyásolja a nők önképét.

„A nők felé a közösségi média erőteljesebben sugallja, hogy milyennek kellene lenniük és ehhez képest milyenek vagyunk. Annak a felvállalása, hogy nem vagyok tökéletes, nagyon sok embernek nehézséget okoz. Az állandó összehasonlítgatás az általunk látott és tökéletesnek beállított képpel, nem reális elvárásokat támaszt bennünk saját magunkkal szemben.

Csupán néhány olyan oldal van, ahol a valóságot is láthatjuk, mondjuk, hogy például Jennifer Lopeznek is van narancsbőre, ami teljesen természetes, hiszen negyven fölött nagy eséllyel magunkon is találkozunk vele. Ebben a korban a hormonális változások miatt is eleve nehezebb a fogyás, mint ahogyan egy esetleges pajzsmirigy-problémával is. Alapvetően azonban kis százalékban oka a túlsúlynak egy egészségügyi probléma, a kutatások szerint az esetek úgy 85-95 százalékában pszichés eredet áll mögötte, rossz környezeti szokások és berögzött minták.”

Gyermekkorban gyökerezik az önelfogadás hiánya

Az életvezetési tanácsadó szerint sokan gyerekkorukból hozzák magukkal az önelfogadás hiányát, ami miatt szégyellik a testüket is.

„Ha annak idején azt éltük meg a szüleink részéről, hogy nem fogadtak el minket igazán, ezt visszük tovább a felnőttkorunkba is. És ahogyan a személyiségünk bizonyos részeit nem tudjuk elfogadni, úgy a testünknek bizonyos részeit sem tudjuk elfogadni. Nagyon gyakori, hogy ezeket a testrészeinket takargatjuk, például a narancsbőrünket, mert szégyenérzetünk van tőle. Az is előfordul, hogy valaki egész nyáron nem megy strandra és nem vetkőzik le, mert cikinek éli meg a testét.

Ennek az az előszobája, hogy önmagunkat is annak éljük meg. Ehelyett gondoljunk inkább pozitívan arra, hogy mire képes a testünk, milyen összetett belső folyamatokat végzünk, hogyan mozgunk, érzékelünk. De megélhetjük a testünk által a kreativitásunkat és a gyönyört is és tudunk törődni a testünkkel azáltal, ahogyan eszünk és alszunk. Ha így, kicsit tudományosabban nézünk a testünkre, más lesz a viszonyunk vele” - magyarázta Bús Tímea.

A szakember szerint több olyan módszer is van, amivel fejleszthetjük az önelfogadást és az önszeretetet, ilyen például, ha írásban megdicsérjük magunkat és ezt vissza is olvassuk magunknak, vagy hálát adunk a testünknek bizonyos funkciókért. Az egyik leghatékonyabb módszer pedig a szomatodráma.

„Ha nem is vagyunk megelégedve magunkkal, keressünk olyan pontokat, amelyeket értékelünk és fontosnak tartunk. Ha sportolunk és aktívak vagyunk, az is nagyon sokat tesz ahhoz, hogy pozitív legyen az énképünk. Ha megpróbálunk jelen lenni minden pillanatban és élvezni, ahogy a friss levegőt beszívjuk, ahogy érezzük az ízeket, ezek az apróságnak tűnő dolgok is nagyon sokat jelenthetnek, hiszen általában nem így viselkedünk önmagunkkal. Sok fogyókúra azért hal el, mert egy önutálatban kezdjük el.

Az az igazán jó indulópont a fogyáshoz, ha objektíven próbáljuk látni magunkat, amikor azt nézzük, ami van, legyen az narancsbőr, plusz kilók vagy bármi negatívum, de csupán a kritikákkal és az önutálattal nagyon nehéz lenne eredményt elérni. Mellette meg kell találjuk az akár legapróbb pozitívumokat is. Sokszor szakemberre van szükség ahhoz, hogy közel kerüljünk a saját testünkhöz. Ez pedig elengedhetetlen, mert testi tüneteink is lesznek, ha nem fogadjuk el magunkat. Innen nézve már maga a túlsúly is egy tünet.”

Az IdealBody életvezetési tanácsadója szerint a változást apró, de határozott és megtervezett lépésekkel kell kezdenie annak, aki nincs kibékülve önmagával és valóban tenni is szeretne a cél érdekében.

„Amit mi is könnyedén megtehetünk, hogy új szokásokat építünk be a mindennapjainkba. Lehet ez a szokás az is, hogy egy-egy étkezést kiváltunk. Hiszen az, hogy egy nő szépnek akarja érezni magát fürdőruhában, az egy teljesen normális dolog. Ehhez azonban lehet, hogy több különböző szokást meg kell változtatni. Lehet, hogy az étkezésünket át kell variálnunk, a csipszet lecserélni házi csipszre, sokkal több folyadékot kell inni, és nem ihatunk cukros üdítőket, mert ezek nem segítik, hogy jól nézzünk ki a fürdőruhában. Az étkezés kiváltására tökéletes lehet egy diétás fehérjeturmix vagy egy diétás leves mondjuk az IdealBody kínálatából. Nyáron, például, ha egy vacsorát kiváltunk egy áfonyás fehérjeturmixszal, akkor lesz egy teljes értékű étkezésünk és nem kell hozzá két órát a konyhában állni. Ebben persze nagyon fontos, hogy tervezzünk és tudatosak legyünk. De ahhoz, hogy változás álljon be az életünkben, magunkat is oda kell tennünk. Sokan úgy szeretnének változást, hogy ők maguk nem akarnak változtatni. - tette hozzá a szakértő.

NATO-főtitkár: több mint húsz ország csatlakozott a Hormuzi-szoros biztonságáról szóló tervhez

Már több mint húsz ország, többségében NATO-tagországok csatlakoztak a Hormuzi-szoros hajózási biztonságának érdekében szükséges lépések kidolgozásához Donald Trump amerikai elnök sürgetésének hatására - közölte Mark Rutte, a NATO-főtitkára vasárnap amerikai médiumoknak adott interjúkban.
2026. 03. 22. 23:00
Megosztás:

NATO-főtitkár: több mint húsz ország csatlakozott a Hormuzi-szoros biztonságáról szóló tervhez

Már több mint húsz ország, többségében NATO-tagországok csatlakoztak a Hormuzi-szoros hajózási biztonságának érdekében szükséges lépések kidolgozásához Donald Trump amerikai elnök sürgetésének hatására - közölte Mark Rutte, a NATO-főtitkára vasárnap amerikai médiumoknak adott interjúkban.
2026. 03. 22. 23:00
Megosztás:

3 kriptovaluta valódi felhasználással – ezek lehetnek a következő nyertesek?

Több ezer kriptovaluta létezik, de csak néhány rendelkezik valódi, kézzelfogható felhasználással. A spekuláció helyett egyre inkább azok a projektek kerülnek fókuszba, amelyek tényleges szolgáltatásokat nyújtanak. Mutatjuk azt a három kulcsszereplőt, amelyek hosszú távon is értéket teremthetnek.
2026. 03. 22. 22:00
Megosztás:

Kisfilmekkel, közérthető tájékoztatókkal, nyílt napokkal segít a NAV az szja-bevallásban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) minden eddiginél szélesebb körű támogatást kínál a személyi jövedelemadó bevalláshoz; közérthető útmutatókkal, adókedvezmény érvényesítését bemutató kisfilmmel, valamint speciális nyílt napokkal segítenek a siket, nagyothalló és siketvak ügyfelek számára - tájékoztatta az adóhatóság vasárnap az MTI-t sajtóközleményben.
2026. 03. 22. 21:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a kormány új intézkedésekkel mérsékli az energiaárak emelkedését

A horvát kormány új intézkedéscsomaggal mérsékli a Közel-Keleten zajló háború miatt emelkedő energiaárak hatását - közölte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök vasárnap.
2026. 03. 22. 19:30
Megosztás:

Brazília kivár: elhalasztották a kriptoadó-szabályozást a választások utánra

Bizonytalanság és megkönnyebbülés egyszerre jellemzi a brazil kriptopiacot, miután a kormány úgy döntött, elhalasztja a kriptovaluták adózására vonatkozó döntést. A halasztás hátterében a közelgő 2026-os elnökválasztás áll, amely kulcsszerepet játszhat a jövőbeli szabályozás alakulásában.
2026. 03. 22. 18:00
Megosztás:

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás: