Sokkoló statisztika: Magyarország az EU-rangsor végén áll azok arányában, akiknek minden foguk megvan

Magyarországon az 50 feletti korosztály körében rendkívül magas a fogpótlásra szorulók aránya, a társadalmi közvélekedés pedig még mindig a „természetes öregedés” velejárójaként kezeli a fogvesztést. Dr. Szabó László, a Reform Dental vezető főorvosa ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez egy veszélyes tévhit. A fogvesztés nem sorsszerű, hanem egy kezelhető mulasztás eredménye, amelyre ma már léteznek olyan modern megoldások, amelyek messze túlmutatnak a kivehető fogsor sztereotípiáján.

Sokkoló statisztika: Magyarország az EU-rangsor végén áll azok arányában, akiknek minden foguk megvan

A WHO országjelentése és a hazai adatok is riasztó képet festenek: a magyar felnőttek mindössze 19%-a rendelkezik az összes természetes fogával, szemben a 41%-os EU-átlaggal. A tagállamok között Magyarország az utolsó helyen áll azok arányában, akiknek minden foguk megvan.

A 65–74 éves korosztályban csak minden negyedik ember rendelkezik a rágáshoz minimálisan szükséges 21 saját foggal, és közel minden ötödik (19,8%) teljesen fogatlan.

A 75 év felettiek körében az arány tovább romlik: már csaknem minden második ember (38,7%) teljesen fogatlan.

A „szimering-elv” a fogvesztés folyamatában

Dr. Szabó László szerint az 50 pluszos korosztálynál már nem a szuvasodás, hanem a fogágy betegségei és a tartócsont leépülése a fő oka a nagy arányú fogvesztésnek. A főorvos szerint a műszaki életből vett „szimering” (tengelytömítés) példája szemlélteti a legegyszerűbben az íny szerepét.

„Az ínynek a fog nyakán szoros mandzsettaként kellene lezárnia a csontot a baktériumok elől. Ha a tisztítás nem tökéletes, a gyulladás miatt ez a zárás megszűnik, tasakok alakulnak ki, a baktériumok pedig elérik a csontot, ami elsorvad, és végül a fog kilazul.”

A szakértő szerint a megelőzés kulcsa a rendszeres professzionális szájhigiéniai kezelés.

„Ezt mi a Reform Dentalnál szájwellnessnek nevezzük. Ezek a kezelések már egyáltalán nem járnak kellemetlenséggel. És ez a folyamat nemcsak tisztítást jelent, hanem folyamatos kontrollt is. Ha azonban a fogvesztés már megtörtént, a cél a csontállomány megmentése lesz.”

Miért elengedhetetlen a személyes konzultáció?

A kutatások azt is bizonyítják, hogy a magyarok 68%-a csak panasz esetén fordul fogorvoshoz, pedig a megelőzés mindig „kifizetődőbb”.

„Ahogy egy drága új autót is elviszünk kötelező szervizre a tartósság érdekében, a saját fogainkkal is így kellene tennünk” – fogalmaz dr. Szabó László, aki hangsúlyozza azt is, hogy a szájüreg állapota az egész testre kihat.

„Fontos, hogy a fogazatot holisztikus módon, egy egész, komplex rendszer részének tekintsük. A hiányzó fogak miatt károsodhat az állkapocsízület, ami negatív hatással lehet a gerincre, nyak- vagy vállfájást okozhat, a szájüregi gyulladások pedig gócokat hozhatnak létre, ami hajhulláshoz, keringési panaszokhoz vagy emésztési zavarok megjelenéséhez vezethet” – figyelmeztet a főorvos. „Ha recseg-ropog az állkapocsízület, ha gyakori fejfájás, esetleg fülfájás jelentkezik, szintén érdemes fogászati problémákra gondolni.”

A személyes konzultáció jelentősége éppen ebben rejlik.

„Egy komplex szájüregi ellenőrzés során, amikor sor kerülhet akár CT-vizsgálatra is, olyan rejtett problémák és gyulladások is felszínre kerülhetnek, amelyekre a páciens nem is gondolt. Egy ilyen vizsgálat alkalmas lehet komoly betegségek, például tumoros elváltozások korai kiszűrésére is” – magyarázta a Reform Dental vezető főorvosa.

A problémák feltárása után szerencsés esetben a foghúzás után rögtön behelyezhető az implantátum, és 2-3 napon belül rögzített pótlás készíthető.

„De minden esetben elsősorban azt gondoljuk át, hogy tudunk-e még fogakat megmenteni, vagy már inkább a csont megmentésére koncentráljunk. Megnézzük, hogyan lehet a legegyszerűbben orvosolni a csonthiányt. Léteznek speciális megoldások, amelyek a csont mélyebb, sorvadás által nem érintett részeiben rögzülnek, elkerülve a hosszú hónapokig tartó csontpótlást.”

A szakértő szerint a legfontosabb, hogy senki ne fogadja el a fogvesztést sorsszerűnek!


Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás: