Sporttehetségeket támogat a Mol-Új Európa Alapítvány

Hetvenöt millió forintos keretösszeget különített el a hazai és nemzetközi sportversenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtó 10-17 éves tanulók, általános és középiskolás diákok támogatására a Mol-Új Európa Alapítvány, melyhez július 16-ig lehet benyújtani a pályázatokat.

Sporttehetségeket támogat a Mol-Új Európa Alapítvány

A szervezet hétfői közleménye szerint minél több tehetséges sportolót szeretnének segíteni a további szakmai fejlődésben és a hosszú távú sportkarrierben. Az érintettek négy kategóriában nyújthatják be a pályázatukat a vissza nem térítendő, egyszeri pénzügyi támogatásra, melyek elosztásáról a szervezet kuratóriuma dönt.

"Hiszünk abban, hogy felelősek vagyunk azokért a generációkért, akik a jövőnket jelentik, és elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy a Mol-Új Európa Alapítvány pályázatain keresztül hozzájáruljunk Közép-Kelet-Európa fejlődéséhez, legyen szó a gazdaság, a társadalom, a kulturális élet támogatásáról, tehetséggondozásról, sport- vagy szociális projektek megvalósításáról" - idézte a közlemény Miklósa Erikát, a MOL-Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnökét.

A pályázók támogatást igényelhetnek tandíjra, ösztöndíjra, a felkészülést támogató tanfolyamok költségére, és pályázhatnak a sporttehetségek a nemzetközi és országos versenyekre való felkészüléshez szükséges felszerelések és sporteszközök finanszírozására, valamint utazási költségtérítésre, amely az itthoni és külföldi edzőtáborokban, edzéseken, versenyeken való részvételt segíti. Mindezek mellett akár szakemberek díjának finanszírozására is nyújthatnak be támogatási igényt a diákok.

Pályázni a kérelemmel és a szükséges mellékletek benyújtásával a tehtam@molujeuropaalapitvany.hu e-mail címen lehet, a kuratórium pedig legkésőbb szeptember végéig dönt, és értesíti a pályázókat az eredményről. Az elnyert támogatást október 2. és 2024. július 31. közötti időszakban lehet felhasználni.

Ritkaföldfém mi az? És miért fontos Ukrajna szempontjából?

Az utóbbi időben Ukrajna és a vámháború kapcsán is számtalanszor szóba került a ritkaföldfémek piaca. Rakjunk egy picit – s tényleg csak egy nagyon picit, a téma mérete miatt – rendet ebben a témában.
2025. 06. 20. 17:30
Megosztás:

Megkapta a jóváhagyást az Unicredit a Bizottságtól is

Az Európai Bizottság feltételesen jóváhagyta a Banco BPM felvásárlást.
2025. 06. 20. 17:00
Megosztás:

Czomba Sándor: Diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani!

A kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki, aki akar és tud dolgozni, az lehetőséget is kapjon rá, különös tekintettel a fiatalokra. A munkát vállaló diákok sajátos helyzetben vannak, hiszen a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak a munka világában, mint a felnőttek, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a korábbi évekhez hasonlóan idén is közzéteszi a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatókat. A nyár közeledtével fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a diákok munkavégzésével kapcsolatos szabályokra, hiszen sok esetben foglalkoztatásuk eltér a felnőttekétől.
2025. 06. 20. 16:30
Megosztás:

Csökkentek az ipari termelői árak Németországban

Németországban az elemzők által várt mértéken csökkentek az ipari termelői árak májusban éves összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése szerint.
2025. 06. 20. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton: a költségvetésnek stabil lábakon kell állnia!

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon Luxemburgban részt vett az Európai Beruházási Bank (EIB) éves közgyűlésén, majd azt követően az ECOFIN tanácskozásán. A magyar delegáció tagjaként az üléseken Kisgergely Kornél államháztartásért felelős államtitkár is jelen volt.
2025. 06. 20. 15:30
Megosztás:

NAV: Megduplázódott a pótlékmentes részletfizetés összeghatára

A pénteken életbe lépett adótörvény-módosítások értelmében az automatikus pótlékmentes részletfizetés összeghatára megduplázódott, így már kétmillió forintos adótartozásig kérhető a Nemzeti Adó- és Vámhatóságtól (NAV) - közölte a NAV az MTI-vel.
2025. 06. 20. 15:00
Megosztás:

Döntött a Parlament! Óriási változást hoz az egészségpénztáraknál az új szabály

Nagy horderejű változásról döntött az Országgyűlés az önkéntes egészségpénztárak kapcsán: a jogszabályváltozás értelmében a megszűnik az ún. önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó 180 napos várakozási idő.
2025. 06. 20. 14:30
Megosztás:

Jelentős átalakulás előtt áll a regisztrált szerelői rendszer

A közeljövőben megújul a regisztrált szerelői rendszer, amely korszerűbb, átláthatóbb és felhasználóbarátabb működést eredményez majd.
2025. 06. 20. 14:00
Megosztás:

Vigyázat! Ismét támadnak az üdülési jogos csalók

Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni. A GVH évek óta több jogszabály-módosítási javaslattal élt az üdülési jogok másodlagos értékesítéséhez kapcsolódó, különböző megtévesztő magatartások miatti visszaélések kiiktatása érdekében a jogalkotók felé, amit most ismét kezdeményez. A GVH arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy mindig legyenek nagyon körültekintőek, ha az üdülési joguk értékesítésével kapcsolatos megkeresést kapnak.
2025. 06. 20. 13:30
Megosztás:

Nem lazított tovább a kínai jegybank

A kínai központi bank a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatokon.
2025. 06. 20. 13:00
Megosztás:

Szinten tartott a brit jegybank

A Bank of England döntéshozói 6:3 arányban az alapkamat szinten tartásáról határoztak, így maradt a 4,25%.
2025. 06. 20. 12:30
Megosztás:

Egyre népszerűbbek az extrák a lakásbiztosításoknál

Egyre népszerűbbek a kiegészítő fedezetek a lakásbiztosításoknál. A legkeresettebbek közé tartozik például a beázásra vonatkozó biztosítás vagy az úgynevezett lakásszerviz, amely gyors segítséget nyújt probléma esetén – közölte a K&H. A pénzintézet tapasztalatai szerint a digitalizáció rohamos térnyerése is egyértelműen látszik.
2025. 06. 20. 12:00
Megosztás:

Justin Sun Washingtonban: TRON befolyása az amerikai kriptoszabályozásra

Washingtonban találkozott Justin Sun, a TRON alapítója az amerikai digitális eszközök szabályozásáért felelős vezetővel. A háttérben a GENIUS törvényjavaslat, a TRON szerepének újradefiniálása és egy lehetséges szabályozási fordulat sejlik fel, amely az egész altcoin piacot átalakíthatja.
2025. 06. 20. 11:30
Megosztás:

Oldalaztak a fejlett piacok kötvényhozamai

Az amerikai és a német kötvénypiacon alig mozdultak a hozamok, a tízéves amerikai 4,4, a német 2,5% környékén ingadozott.
2025. 06. 20. 11:00
Megosztás:

Bitcoin-dömping az egészségügyi szektorból: A Semler Scientific 105 ezer BTC-re hajt

A Semler Scientific nem csupán az egészségügyi infrastruktúrában újít, hanem a vállalati kriptoeszköz-kezelés terén is példát mutat. A cél: 2027-re több mint 105 ezer Bitcoin birtoklása – nem is akárhogyan.
2025. 06. 20. 10:30
Megosztás:

Ünnepnap miatt zárva tartottak az amerikai tőzsdék; növekedtek az olajárak

A Juneteenth ünnepe miatt zárva tartottak az Egyesült Államok tőzsdéi.
2025. 06. 20. 10:00
Megosztás:

Az iráni-izraeli konfliktus miatt tovább csökkentek az európai részvénypiacok

Az európai részvénypiacok csütörtökön több mint egyhónapos mélypontra estek, mivel a Közel-Keleten fokozódó feszültségek és az esetleges amerikai beavatkozás miatti aggodalmak elbizonytalanították a befektetőket.
2025. 06. 20. 09:00
Megosztás:

Trump kontra Fed: Kamatvágást követel az exelnök, Powell egyelőre kivár

Donald Trump újra nekiment a jegybankelnöknek, miközben az amerikai Fed kitart a jelenlegi kamatszint mellett. A háttérben inflációs aggodalmak és kereskedelmi vámok húzódnak – a tét pedig dollármilliárdokban mérhető.
2025. 06. 20. 09:00
Megosztás:

Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek

Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlásra, építkezésre fordította az összeget. Ezek alapján az idén kötött lakásvásárlások mintegy 10 százalékánál a Munkáshitel is közrejátszhatott.
2025. 06. 20. 08:30
Megosztás:

A Smith & Wesson jelentős negyedéves nyereségcsökkenésről jelentett

Jelentősen zsugorodott a Smith & Wesson Brands amerikai fegyvergyártó negyedéves nyeresége és bevétele.
2025. 06. 20. 08:00
Megosztás: