Stratégiai megállapodást kötött az Arval flottakezelő és a Gablini Csoport

A gyorsan változó autóipari és vállalati mobilitással kapcsolatos trendekre reagálva hosszú távú együttműködési megállapodást kötött az Arval Magyarország és a Gablini Csoport. A partnerség keretében a két vállalat első lépésben közös szolgáltatást indít, amelynek célja, hogy egyszerűsített finanszírozással tegyék még elérhetőbbé a Gablini Csoport által forgalmazott személyautókat és kishaszonjárműveket a vállalkozások széles köre számára.

Stratégiai megállapodást kötött az Arval flottakezelő és a Gablini Csoport

„A vállalati mobilitás világa az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül – a fenntarthatósági szempontok, az elektromos járművek térnyerése, valamint a költséghatékony és rugalmas működésiránti igény mind új kihívásokat hozott. Az Arval flottakezelővel kötött stratégiai megállapodásunk első számú célja, hogy a vállalati mobilitási megoldások területén jelentkező igényekre mindenkor egyedülálló és ügyfélközpontú értékajánlatot tudjunk kínálni a piaci változások függvényében” – mondta Gablini Gábor, a Gablini Csoport ügyvezető igazgatója.

Az új konstrukció alapját az operatív lízing – más néven tartósbérlet – adja, amely a vállalati szektorban is egyre népszerűbb megoldássá válik. A két cég közös flottakezelési szolgáltatása gyors ügyintézést és egyszerűsített szerződéskötést kínál, miközben megfelel az  fenntarthatósági elvárásoknak: anélkül biztosít járműhasználatot a cégeknek, hogy nagyobb beruházásra lenne szükségük, valamint támogatja az elektromos járműveket, az otthoni töltési lehetőségeket, valamint a CO₂-kibocsátás csökkentését.

A Gablini Mobility powered by Arval megoldás ÁFA-levonható és könyvelésbarát alternatívát kínál a cégek számára, valamint lehetővé teszi, hogy havidíjas alapon jussanak gépjárműhöz, miközben a piaci igényekhez és változásokhoz igazodva pontosan tervezhető költségekkel számolhassanak hosszú távon. A szolgáltatás jellemzően tartalmazza a teljes körű karbantartást, biztosítást, gumicserét, és igény szerint akár csereautó biztosítását is, így minimálisra csökken a járműüzemeltetéssel járó adminisztrációs és működési teher.

„A konstrukció nem igényel tőkelekötést, egyszerű és rugalmas. A futamidő végén a jármű könnyen lecserélhető, így a vállalatok folyamatosan megújulhatnak. Ez különösen előnyös azoknak a cégeknek, amelyek szeretnének korszerű és környezetbarát flottát fenntartani anélkül, hogy a járművek elavulásából adódó kockázatokat vállalniuk kellene” – tette hozzá Agárdi Marianna, az Arval Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az együttműködés két, a saját területén meghatározó szereplő partnerségén alapul. Az Arval a világ egyik vezető flottakezelő és operatív lízing szolgáltatója: több mint 30 országban van jelen, és globálisan több mint 1,7 millió jármű kezeléséért felel. A Gablini Csoport a magyar autókereskedelmi piac egyik legismertebb és legmegbízhatóbb márkája, amely évtizedek óta kiemelkedő minőséget, szakértelmet és széles körű lefedettséget biztosít ügyfeleinek.

Legjobb kriptovaluta vétel 2026-ban: Miért jobb a Digitap ($TAP) KYC-mentes Visa kártyája, mint az XRP a globális költések terén

A magánélet-központú pénzügyek többé nem számítanak rétegpiacnak. Ahogy a szabályozás szigorodik és a belépési folyamatok egyre bonyolultabbá válnak, egyre többen keresnek egyszerű módot arra, hogy kriptót költhessenek anélkül, hogy lemondanának az irányításról.
2026. 01. 13. 20:00
Megosztás:

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete, miután Nicusor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását - közölte kedden a Digi24.ro hírportál.
2026. 01. 13. 19:30
Megosztás:

Menesztette az ukrán parlament a védelmi minisztert

Az ukrán parlament megszavazta kedden Denisz Smihal felmentését a védelmi miniszteri tisztségéből - számoltak be ukrán hírügynökségek.
2026. 01. 13. 19:00
Megosztás:

Így nőttek tavaly az árak Magyarországon

2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző haviakat. 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2026. 01. 13. 18:30
Megosztás:

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban is a kontinens egyik leggyorsabban növekvő régiója

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban várhatóan lehagyja Nyugat-Európát: a gazdasági növekedés, a beruházások és a háztartások vagyonának gyarapodása új lendületet vesz
2026. 01. 13. 18:00
Megosztás:

Nyomás az ALDI-ba vásárolni, ilyen ritkán van, mint most…

Az ALDI tovább folytatja az árcsökkentést: 12-féle friss sertéshús árát mérsékli 2026. január 15-től, átlagosan több mint 7%-kal. Az ALDI az egy héttel korábbi tejtermék-árcsökkentési intézkedése után januárban már második alkalommal mérsékli számos termék fogyasztói árát.
2026. 01. 13. 17:30
Megosztás:

Csökken az infláció, de az év eleji adatokat még látni kellene a kamatcsökkentéshez

Tovább mérséklődött az infláció decemberben, a novemberi 3,8% után a fogyasztói árak decemberben 3,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak.
2026. 01. 13. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: extrém időjárással szembesültek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren

Extrém időjárási körülményekkel szembesültek kedden a hajnali órákban a budapesti repülőtéren, hajnal három óra óta havazott, majd ez a kora reggeli órákban ónos esőre váltott a reptér környezetében is, ezért 10 óra 25 perckor elrendelték biztonsági okok miatt a repülőtérzárat, majd 13 órakor mindkét pályával újra nyitott a légikikötő - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 16:30
Megosztás:

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés

Rekordaktivitás jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben: a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét. A jelentős bővülés úgy ment végbe, hogy közben 2025 utolsó negyedévében az ingatlanpiacon már árkorrekció és mérsékeltebb forgalom volt tapasztalható – ez a kettősség új szakaszba lépő piacot jelez a Credipass szakértői szerint.
2026. 01. 13. 15:30
Megosztás:

A magyar házak rejtett válsága: amikor az aszály már az otthonokat veszélyezteti

Az elmúlt évek extrém aszályos időszakai nemcsak a mezőgazdaságot, hanem egyre több magyar lakóingatlant is érintenek. Szakemberek szerint csendes, de országos léptékű épületkárosodási folyamat zajlik, amelynek jeleit sok tulajdonos még mindig alábecsüli vagy félreérti.
2026. 01. 13. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin szuperciklus küszöbén állhat – új korszak kezdődik a kriptopiacon?

A Fidelity szerint a Bitcoin történelmi négyéves ciklusai megváltozhatnak, és a piac egy új, úgynevezett „szuperciklusba” léphet. Ez az új szakasz hosszabb, tartósabb csúcsokat és enyhébb visszahúzódásokat hozhat – szakítva a korábbi halvingszabályokkal.
2026. 01. 13. 14:30
Megosztás:

Megindult a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől

Kedd éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken (JANAF) keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 13. 14:00
Megosztás:

Wizz Air: folyamatosan figyeljék a járatinformációkat az utasok

A Wizz Air több járatát is érintette a rendkívüli időjárási helyzet, kedden délelőtt a légitársaság 5, Ferihegyre tartó repülőgépe kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított. A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
2026. 01. 13. 13:30
Megosztás:

Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Nógrád vármegyében egy tenyészlúd-tartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. Kiemelten fontos a járványügyi előírások maradéktalan betartása hazánkban.
2026. 01. 13. 13:00
Megosztás:

Operatív törzs: keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható kedden

A Budapest-Békéscsaba tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani kedden napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő - mondta a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 01. 13. 12:30
Megosztás:

Ezért veri meg a Xiaomi az Apple-t és a Samsungot 2026-ban

A Xiaomi 2026-ra a világ egyik legmeghatározóbb technológiai vállalatává válhat, miközben az Apple és a Samsung kénytelen lesz alkalmazkodni a kínai óriás tempójához. A pekingi székhelyű cég nemcsak okostelefonokat gyárt, hanem egy teljes ökoszisztémát épít, amely az elektromos autóktól a viselhető eszközökig terjed. Lei Jun, a vállalat alapítója öt évvel ezelőtt még úgy érezte, hogy az Apple és a Samsung legyőzhetetlen hegyek, ma viszont már magabiztosan veszi fel a versenyt velük.
2026. 01. 13. 12:00
Megosztás:

Hoskinson ultimátuma: az USA vezetése elveszítheti a kriptó jövőjét, ha nem lép időben

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és a kriptovaluta-ipar egyik legismertebb alakja, kemény kritikával illette az amerikai kormányzat kriptopénzekkel kapcsolatos politikáját. Véleménye szerint az Egyesült Államok politikai vezetése alkalmatlannak tűnik arra, hogy időben elfogadja a szükséges szabályozási kereteket. Ha a döntéshozók továbbra is késlekednek, Hoskinson szerint az ország végleg elveszítheti a lehetőséget arra, hogy érdemi szerepet töltsön be a globális kriptoforradalomban.
2026. 01. 13. 11:30
Megosztás:

Tavaly nőtt a chipgyártók bevétele

Tavaly 793,4 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 21 százalékos növekedés 2024-hez képest - áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 01. 13. 11:00
Megosztás:

A magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A magyar vállalkozások 27 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét dolgozói legalább egy részének, és a cégek háromnegyede a következő egy-két évben sem tervezi ennek megváltoztatását - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-nek küldött felméréséből.
2026. 01. 13. 10:30
Megosztás:

Megaways vs klasszikus nyerőgépek – Melyik fizet jobban?

A válasz nem egyértelmű, mert mindkét típus más játékstílushoz és kockázatvállalási hajlandósághoz illik. A Megaways nyerőgépek magas volatilitásuknak köszönhetően ritkábban, de nagyobb összegeket fizetnek ki, míg a klasszikus 3 tárcsás gépek gyakoribb, kisebb nyereményekkel jutalmazzák a játékosokat. Az RTP (visszatérítési arány) mindkét kategóriában 95-98% között mozog, tehát hosszú távon hasonló megtérülésre számíthatsz.
2026. 01. 13. 10:21
Megosztás: