Súlyos nyugdíjtévedésben vannak a magyarok és ez sokba kerül

Egy új, országos felmérés szerint a magyar felnőttek túlnyomó többsége az időskori anyagi biztonságát fenyegető tévedésben van, ugyanis a valóságoshoz képest sokkal rosszabbnak gondolják az önkéntes nyugdíjpénztárak által elért hozamokat. Ez a tévhit azt is gátolhatja, hogy időben elkezdjék a rendszeres nyugdíjcélú takarékoskodást.

Súlyos nyugdíjtévedésben vannak a magyarok és ez sokba kerül

Költséges tévedésben van a magyar felnőttek túlnyomó többsége, mert a valósághoz képest jelentősen alulértékelik a nyugdíjpénztárak teljesítményét – egyebek közt ez is kiderül annak az országos, reprezentatív felmérésnek az eredményeiből, amelyet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából készült el. 

Bőven sikerült felülmúlni az inflációt

A kutatás során arról is megkérdezték a válaszadókat, hogy szerintük milyen hozamokat produkáltak 2024-ben az önkéntes nyugdíjpénztárak. Tízből kilenc válaszadó megközelítőleg sem adott jó választ, ezen belül pedig túlnyomó többségben voltak azok, akik kisebb-nagyobb mértékben alulbecsülték a pénztárak teljesítményét.

Minden tizedik megkérdezett szerint veszteséget termeltek a kasszák, illetve gyakorlatilag ugyanennyien tippeltek nulla százalékos hozamra. A válaszadók közel harmada vélte úgy – helytelenül –, hogy legfeljebb 5 százalékkal gyarapították a megtakarításokat a pénztárak, és hasonló nagyságú azok tábora is, akik ezt 5 és 10 százalék közé tették. Csupán 13 százalék választotta a valós, egyébként az inflációt messze meghaladó, 12 százalék feletti teljesítményt leginkább lefedő 10-15 százalékos sávot az előre megadott válaszlehetőségek közül.

„Az, hogy ennyire alulbecslik a nyugdíjpénztári megtakarítással elérhető hozamot, szerepet játszhat abban, hogy az indokoltnál jóval kevesebben választják ezt az öngondoskodási formát.

Ez hosszú távon költséges tévedést jelent, hiszen lemondanak az időskori anyagi biztonság egyik fontos pilléréről” – hívta fel a figyelmet Mohr Lajos, az ÖPOSZ elnöke. „Szerencsére egyre többen ismerik fel a nyugdíjpénztári tagság előnyeit, így tavaly újra növekedésnek indult a nyugdíjkasszák taglétszáma, ami immár eléri az 1,05 millió főt.

Ugyanakkor ez a hazai munkavállalók 4,7 milliós táborához képest még mindig szerény eredmény, amivel egybevág a kutatás azon megállapítása is, amely szerint a megkérdezettek bő háromnegyede nem nyugdíjpénztári tag.”

Későn ébrednek a leendő nyugdíjasok

Korosztályi bontásban a leginkább jólinformáltnak a nyugdíjkorhatárhoz legközelebb állók, vagyis az 50 felettiek számítanak, de itt is csak minden ötödik válaszadó tippelt helyesen. Ezzel szemben a 30-asok kirívóan rosszul teljesítettek: csupán 8 százalék adott jó választ, sőt, a többihez képest ebben a korcsoportban gondolták úgy a legtöbben (13 százalék), hogy veszteséget hoztak össze a nyugdíjpénztárak.

„Ez az eredmény egybevág azzal az általános tapasztalattal, hogy a magyar felnőttek viszonylag későn ébrednek rá a nyugdíjcélú öngondoskodás fontosságára.

Jellemzően 40 év felett kezdenek komolyabban érdeklődni, tájékozódni, illetve valamelyik pénztárba belépni, holott minden szempontból célszerűbb volna előbb, már a 30-as éveikben elindítani a takarékoskodást. Hiszen minél korábban vág bele valaki, egyrészt annál többször veheti igénybe a jelenleg akár 150 ezer forintos szja-visszatérítést, másrészt pedig annál kisebb havi befizetés is elegendő̋ lehet a nyugdíjcél eléréséhez.”

A magyar felnőttek ugyanakkor nem csak a hozamok terén vannak tévedésben, ha a nyugdíjcélú öngondoskodásról van szó. Az ÖPOSZ korábbi kutatási eredményei azt mutatják, hogy a szükségeshez képest akár 3-4-szer magasabbra, azaz több tizezer forinttal nagyobbra tippelik a válaszadók azt a havonta megtakarítandó́ összeget, amely ahhoz kell, hogy érdemben ki tudják egészíteni majdani öregségi nyugdíjukat.

Ez a tévedés szintén veszélyes, mert sok olyan munkavállalót akadályozhat meg az öngondoskodás elkezdésében – ezáltal pedig az elképzelt időskori jövedelem megteremtésében –, aki az anyagi helyzete alapján valójában képes lenne rá.


Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás: