Szabályosan folyik a rákosrendezői terület előkészítése

Az érintett bérlők által ismert és elfogadott, írásos szerződésbe foglalt feltételek szerint folyik a rákosrendezői terület előkészítése - tájékoztatta a MÁV szerdán az MTI-t.

Szabályosan folyik a rákosrendezői terület előkészítése

A közleményben felidézték, hogy a vasúttársaság csaknem egy hónappal ezelőtt értesítette az érintetteket a bérleti és egyéb használati jogviszonyok felmondásáról, elindították a mintegy 65 bérleti és egyéb használatot biztosító szerződés megszüntetését, a hátrahagyott vagy engedély nélkül felhúzott ingatlanok jogcím nélküli használóit pedig felszólították a terület elhagyására.

A MÁV a jogszerű folyamat mellett is igyekszik minden segítséget megadni ahhoz, hogy korábbi, törvényes bérlői alternatív bérleti, lakhatási lehetőséghez jussanak - hangsúlyozták.

A folyamat során a lakók egy része már elfogadta a felajánlott csereingatlant, több mint egytucatnyian pedig jelenleg is részt vesznek az egyeztetési folyamatban - jelezték.

A rákosrendezői területen hamarosan megkezdődnek azok a munkafolyamatok, amelyek során illetéktelenek helyszínen tartózkodása nemcsak tilos, de esetenként veszélyes is. Ezért a területen a következő időszakban nem lehet majd életvitelszerűen tartózkodni vagy ott kereskedelmi tevékenységet folytatni, azaz a kiürítést jelentős részben biztonsági szempontok indokolják, a vasúttársaságnak nincs mérlegelési lehetősége - tették hozzá.

"A vasúttársaság a kiürítési eljárások során nemcsak a jogszabályok maradéktalan betartásával, hanem a lehető legnagyobb méltányossággal igyekszik eljárni, így a lehetőségeihez mérten segít a lakásbérlők számára alkalmas, alternatív bérleti, illetve lakhatási lehetőségek beazonosításában, illetve a megfelelő jogi, pénzügyi megoldások megtalálásában" - fogalmazott közleményében a MÁV.

Az egyeztetési folyamatban való részvétel minden, a területet a kiürítésig törvényesen használó magánszemély és vállalkozás számára biztosított - közölték.

Enyhén gyorsult az infláció Horvátországban

Januárban enyhén gyorsult az infláció Horvátországban: az éves fogyasztóiár-index 3,4 százalékot tett ki, ami nem tér el jelentősen a 2026-ra vonatkozó előrejelzésektől - jelentette ki szerdán Tomislav Coric horvát pénzügyminiszter.
2026. 02. 05. 04:30
Megosztás:

A háztartások alkalmazkodóképességére mutat rá a fizetőképességi index nem várt növekedése

Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) 12,8 pontra emelkedett 2025 utolsó negyedévében. A megelőző negyedévhez képest, amikor még 9,3 ponton állt a mutató, ez 37%-os növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest pedig 24%-os az emelkedés. A meglepetésszerű javulás arra utal, hogy a háztartások pénzügyi helyzete a vártnál rugalmasabban alakult a tavalyi évben.
2026. 02. 05. 04:00
Megosztás:

Három elemzőház követi mostantól a Shopper Park Plust

A 2025 év végi tőkeemelést követően a Shopper Park Plus teljes piaci kapitalizációja 290 millió euró körüli a január 29-i záróár alapján, ezzel bekerült a Budapesti Értéktőzsde 10 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata közé.
2026. 02. 05. 03:30
Megosztás:

Elvetették a kormány elleni bizalmatlansági indítványt Csehországban

Elbukott a parlamentben a cseh ellenzék bizalmatlansági indítványa az Andrej Babis miniszterelnök vezette hárompárti koalíciós kormány ellen.
2026. 02. 05. 03:00
Megosztás:

Irodapiaci helyzetkép: csökkenő üresedés és élénkülő kereslet

Ecsődi Miklós (Director, Head of Occupier Services) kiemelte, csökkenő üresedés és élénkülő kereslet jellemezte az irodapiacot 2025-ben.
2026. 02. 05. 02:30
Megosztás:

Ennyit pénzt keresne Kiara Lord, a Nagy Ő szereplője eredeti szakmájával

A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
2026. 02. 05. 02:00
Megosztás:

Használt autót vettem, mennyi a gépjármű adó 2026-ban és mikor kell azt megfizetni?

Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
2026. 02. 05. 01:00
Megosztás:

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját - jelentette be Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 04. 23:30
Megosztás:

Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
2026. 02. 04. 23:00
Megosztás:

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
2026. 02. 04. 22:30
Megosztás:

Ipari ingatlanpiac: a bérbeadások közel fele az év utolsó negyedében valósult meg

2025 utolsó negyedéve koronázta meg a tavalyi évet. Kiemelkedően erős bérleti aktivitás volt tapasztalható ekkor, az éves nettó bérbeadás 45%-a ebben az időszakban realizálódott – hívta fel a figyelmet Beck Tamás (Director, Head of Industrial).
2026. 02. 04. 22:00
Megosztás:

Vitalik Buterin is megszólalt: új irányt vehet az Ethereum fejlesztése a Frame tranzakciókkal

Lendületet kapott a vita az Ethereum következő nagy frissítéséről: a “Frame Transactions” koncepció bekerült a Hegota főszereplői közé, ráadásul maga Vitalik Buterin is hozzászólt a javaslathoz. A tét nem kicsi – az új tranzakciótípus gyökeresen átalakíthatja a mempool-szabályokat, a pénztárcák működését, sőt a blokklánc szintű MEV-ellenállást is.
2026. 02. 04. 21:30
Megosztás:

Az Aave új pályára áll: bezárják a Family Walletet és búcsút mondanak az Avara márkának

Véget ér egy korszak az Aave-nál – teljes márkakonszolidáció és új fókusz a célzott DeFi-megoldásokon. A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legnagyobb neve, az Aave radikális stratégiaváltást jelentett be. Az alapító, Stani Kulechov közölte: az Avara márkanév megszűnik, a Family Wallet fejlesztése és felhasználói onboardingja pedig leáll. A cég mostantól minden tevékenységét egységesen az Aave Labs égisze alatt végzi. A cél: a jövő DeFi alkalmazásainak célzottabb, skálázhatóbb építése.
2026. 02. 04. 20:30
Megosztás:

Kész kinevezni új környezetvédelmi minisztert a cseh államfő

A cseh köztársasági elnök kész kinevezni egy új környezetvédelmi minisztert, és várja a kormányfő javaslatát - jelentette be közleményben szerdán a cseh elnöki iroda, miután Petr Pavel államfő Andrej Babis miniszterelnökkel tárgyalt a témáról.
2026. 02. 04. 20:00
Megosztás:

Fordulópont a magyar ingatlan befektetési piacon: túl a mélyponton

Az ingatlanbefektetési piacot Zelles-Görgey Balázs (Director, Head of Capital Markets), mutatta be. Felhívta a figyelmet, hogy az előző év igazi fordulópontot jelentett: a 2024-es rekordalacsony és volatilis év után a 2025-ös teljes befektetési volumen elérte a 881 millió eurót, ami 117,5%-os növekedést jelentett az előző évhez képest.
2026. 02. 04. 19:30
Megosztás:

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál.
2026. 02. 04. 19:00
Megosztás:

A Bitmine 6 milliárd dolláros ETH-vesztesége „része a ciklusnak”

A Bitmine elnöke visszavág a kritikáknak – hosszú távra építik az Ethereum-kincstárat, miközben erősödik a vita a vállalati kriptotartalékok szerepéről.
2026. 02. 04. 18:30
Megosztás:

Új műtéti eljárással segítik a szívelégtelenségben szenvedőket a pécsi egyetemen

A szívelégtelenségben szenvedő betegeknek segít hosszú távon az az új eljárás, amelyet a közelmúltban már többször alkalmaztak, újabban pedig oktatnak is a pécsi szívgyógyászati klinikán - közölte a Pécsi Tudományegyetem szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 04. 17:00
Megosztás:

A WING és az Accent átveszi a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok üzemeltetését

2026 januárjától új üzemeltetési struktúrában működik tovább a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok. Az Accent Hotel Management és a WING nyáron létrehozott közös vállalkozása – amely a székesfehérvári Best Western Plus Lakeside Hotel üzemeltetését is végzi – átveszi a szálloda működtetését.
2026. 02. 04. 16:30
Megosztás:

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira - hívta fel a figyelmet a fiatalokért felelős helyettes államtitkár szerdán az M1 csatorna Ma reggel című műsorában.
2026. 02. 04. 16:00
Megosztás: