Támogatást kapnak a környezet- és természetvédelmi civil szervezetek

Az Agrárminisztérium (AM) 40 millió forint értékben támogatja a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött, közhasznú társadalmi szervezeteket - közölte az AM pénteken az MTI-vel.

Támogatást kapnak a környezet- és természetvédelmi civil szervezetek

A pályázat célja ezen szervezetek szakmai munkájának támogatása, közreműködésének biztosítása a Nemzeti Természetvédelmi Alaptervben meghatározott célkitűzésekhez illeszkedő, illetve bizonyos állami feladatok átvállalásából adódó szakmai programok eredményes megvalósításában.

A támogatható tevékenységek és megvalósítható célok között szerepel a természeti erőforrások és értékek, valamint az ökoszisztémák védelme és helyreállítása, az életközösségek működőképességének megőrzése, illetve a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása - írták.

A 2023. évi pályázati felhívásra 76 szervezet nyújtotta be pályázati dokumentációját, amelyből 52 darab felelt meg a formai értékelés szempontjainak. A tartalmi értékelésre befogadott pályázatok közül 23 civil szervezet részesül támogatásban, akik az általuk kidolgozott és benyújtott projektek megvalósításával járulnak hozzá a pályázati felhívásban rögzített természetvédelmi célok eléréséhez. A pályázati döntés az AM honlapján érhető el - olvasható a közleményben.

Melyik a legjobb hajbeültetési módszer?

A kopaszodás egy igen széles réteget érintő probléma, hiszen a férfiak 50%-a találkozik ezzel a jelenséggel még 50 éves kora előtt. Mivel a folyamat külső beavatkozás nélkül nem visszafordítható, egyre többen élnek olyan modern eljárásokkal, mint a hajbeültetés.
2024. 06. 13. 19:30
Megosztás:

A nemzetközi hangulat miatt esés volt a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,85 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel, 70 022,97 ponton zárt csütörtökön.
2024. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után nagy veszteséggel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2024. 06. 13. 18:30
Megosztás:

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2024. 06. 13. 18:03
Megosztás:

Megfelelő stratégiával a cápákkal szemben is van esélyed!

Az e-kereskedelem felpörgésével egyes piacokon kiéleződött a helyzet, számtalan konkurens verseng a vevők kegyeiért, és közülük előnyben vannak azok a meghatározó piaci szereplők, akik jókora összeget költenek marketingre.
2024. 06. 13. 17:30
Megosztás:

Döntött a Fed, maradnak a magas kamatok

Az amerikai jegybank nem változtatott a jelenlegi irányadó kamaton, így az továbbra is az 5,25-5%-os tartományban marad. Ez megfelelt a piaci várakozásoknak, így nem okozott meglepetést.
2024. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hogyan szállítsuk biztonságosan az üveget?

Törékeny dolgokat szállítani mindig kihívás – pláne akkor, ha egy nagy értékű, nagy méretű üveglapról van szó vagy akár többről. A megrendelést követően pedig sok esetben magunknak kell gondoskodni a helyes fel- és lerakodásról, ezért nem árt lépésről lépésre tisztában lenni a rögzítés és illesztés technikáival.
2024. 06. 13. 16:30
Megosztás:

Budapesten ülésezett a 25 éves Magyar-Szlovák Mezőgazdasági Munkacsoport

Az agrárium aktuális kihívásait és a gazdálkodók érdekérvényesítési lehetőségeit is áttekintették a Magyar-Szlovák Mezőgazdasági Munkacsoport ülésének résztvevői szerdán az Agrárminisztériumban (AM) - erről közleményben tájékoztatta az MTI-t a szaktárca.
2024. 06. 13. 16:00
Megosztás:

A többség elégedett a biztosító társaságokkal

Az ügyfelek több mint négyötöde elégedett a biztosító társaságok működésével, azoknak is jó a véleményük, akiknek az elmúlt 5 évben volt káreseményük - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán az MTI-vel.
2024. 06. 13. 15:30
Megosztás:

Akár közvetlenül a bankszámlára is utalható az italcsomagolás visszaváltási díja

A MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. által bevezetett REpont rendszer országosan biztosítja, hogy az italcsomagolások visszaváltási díját egyenesen a bankszámlára is lehet utalni - közölte a MOHU az MTI-vel.
2024. 06. 13. 15:00
Megosztás:

Nem értünk egyet a kínai elektromos autógyártókat sújtó európai büntetővámokkal

Nem értünk egyet a kínai elektromos autógyártókat sújtó brutális európai büntetővámokkal, a túlzott protekcionizmus nem megoldás - nyilatkozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a tárca szerdai közleménye szerint.
2024. 06. 13. 14:30
Megosztás:

Cseh konzorcium vásárolta meg a Foxpost csomagküldő szolgálgatót

A cseh Packeta csomagküldőt is tulajdonló pénzügyi befektetőkből álló konzorcium vásárolta meg a szektortárs Foxpostot magyar tulajdonosaitól - tájékoztatták az MTI-t szerdán a felek.
2024. 06. 13. 14:00
Megosztás:

A jó irodai forgószék ergonomikus, kényelmes és tartós

Biztos számodra is egyértelmű, hogy nem csak azért érdemes minőségi és modern forgószékeket használni az irodai adminisztratív munkák végzésekor, mert stílusosak és professzionális megjelenést kölcsönöznek az irodatérnek, hanem mert sok más számos előnnyel is jár a beszerzésük.
2024. 06. 13. 13:30
Megosztás:

Mérséklődött az ingatlanpiaci forgalom májusban

Mérséklődött a magyarországi ingatlanpiaci forgalom májusban áprilishoz képest, de 2023. azonos időszakát 7,5 százalékkal felülmúlta, és a 2022-esnél is magasabb volt - közölte a Duna House (DH) szerdán az MTI-vel.
2024. 06. 13. 13:00
Megosztás:

Átadták Az utazó magazin legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjait

Átadták Az utazó magazin szavazása alapján 2023-as teljesítményüket értékelve a legjobb magyarországi és határon túli turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat szerdán Budapesten.
2024. 06. 13. 12:30
Megosztás:

Gyorssegéllyel támogatja a Katolikus Karitász a vihar sújtotta településeket

Ötmillió forint gyorssegéllyel támogatja a Katolikus Karitász az ország nyugati felének azon településeit, ahol az elmúlt napok viharai a legnagyobb pusztítást okozták.
2024. 06. 13. 12:00
Megosztás:

Az előző év a korrekcióé volt a biztosítók, a pénztárak, a tőkepiaci szereplők számára

A korábbi jelentős eszközleértékelődés után a tavalyi a korrekció éve volt a biztosítóknál, pénztáraknál, valamint a tőkepiacokon, és a háztartások bruttó pénzügyi vagyona is jelentősen emelkedett - mondta Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
2024. 06. 13. 11:30
Megosztás:

Az elektromos járműgyártás Kínában tisztességtelen támogatásokban részesül

Az Európai Bizottság vizsgálata szerint az akkumulátoros elektromos járműgyártás Kínában tisztességtelen támogatásban részesül, ami gazdasági kárral fenyegeti az Európai Unió elektromos járműgyártásban érdekelt vállalatait, valamint hátrányos lehet a kínai gyártmányok uniós importőreire, felhasználóira és fogyasztóira, ezért ideiglenes kiegyenlítő vámok bevezetését helyezte kilátásba - tájékoztatott az uniós bizottság szerdán.
2024. 06. 13. 11:00
Megosztás:

Az elektromos járműgyártás Kínában tisztességtelen támogatásokban részesül

Az Európai Bizottság vizsgálata szerint az akkumulátoros elektromos járműgyártás Kínában tisztességtelen támogatásban részesül, ami gazdasági kárral fenyegeti az Európai Unió elektromos járműgyártásban érdekelt vállalatait, valamint hátrányos lehet a kínai gyártmányok uniós importőreire, felhasználóira és fogyasztóira, ezért ideiglenes kiegyenlítő vámok bevezetését helyezte kilátásba - tájékoztatott az uniós bizottság szerdán.
2024. 06. 13. 11:00
Megosztás:

A NAV több ezer hamis alkatrészt és autódiagnosztikai eszközt szűrt ki a piacról tavaly

Csaknem 3000 hamis autóalkatrészt, autódiagnosztikai eszközt és szoftvert szűrt ki a piacról tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakmai támogatásával.
2024. 06. 13. 10:30
Megosztás: