Társadalmi hasznosság és jó csapat: ez vonzza leginkább a fiatal munkavállalókat a fizetést is megelőzve

A Work Force csoporthoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet friss kutatása szerint a diákok munkahelyválasztásában a pénzügyi szempontok mellett egyre nagyobb szerepet kap a közösség, a rugalmasság és a társadalmi hasznosság. A felmérés alapján a fiatalok többsége szívesen dolgozna baráttal, nem vállalna hosszú ingázást, és akár alacsonyabb bért is elfogad, ha a munka izgalmas és értékteremtő.

Társadalmi hasznosság és jó csapat: ez vonzza leginkább a fiatal munkavállalókat a fizetést is megelőzve

A nem reprezentatív, közel 1000 diák körében végzett online felmérés szerint a diákok 60 százaléka szívesebben vállalna munkát, ha baráttal vagy ismerőssel dolgozhatna együtt, így érdemes lehet a sok cégnél meglévő ajánlóprogramot a diákokra is kiterjeszteni. A munkáltatóknak javasolt azt is megfontolniuk, hogy egy pozíciót videóban vagy blogbejegyzésben mutassanak be az érdeklődő diákoknak, ez ugyanis a 68 százalékuk figyelmét jobban felkeltené, és a döntésben is segítene nekik.

A munkahely távolsága is meghatározó: 71 százalék legfeljebb egy órát hajlandó ingázni, és 62 százalékuk számára fontos, hogy az állás közel legyen az otthonukhoz. A home office lehetőségét 41 százalékuk vonzónak találja, bár ez sokaknál nem elsődleges szempont.

A munkavégzés intenzitását tekintve a diákok kétharmada heti 21–40 órában dolgozna, de minden ötödik válaszadó inkább 20 óránál kevesebbet vállalna. A hétvégi munkavégzésre 56 százalékuk nyitott, és 60 százalék egész évben vállalna munkát.

A tapasztalat fontosságát jól mutatja, hogy 55 százalék szerint a diákmunkában szerzett gyakorlat komoly előnyt jelenthet későbbi, főállású álláskeresésnél. Ezt figyelembe véve nem meglepő, hogy a diákmunka kiválasztásánál az ott szerzett tapasztalatot a válaszadók fele később kamatoztatná, harmaduk pedig bizonytalan ez ügyben.

A bérezéssel kapcsolatban a fiatalok rugalmasan gondolkodnak: 35 százalékuk alacsonyabb fizetést is elfogadna, ha a munka a karrierjüket építi, és 47 százalék engedne a bérigényéből, ha az állás kifejezetten izgalmas vagy érdekes.

„Ha egy diáknak a munkáltató olyan felelősséget ad, ami összhangban van a tapasztalatával, és emellé még jövőképet is mutat, akkor a többségük akár el is tudná képzelni, hogy főállásban ott maradjon. Ez azért lényeges, mert a tapasztalatunk az, hogy a fiatalok elég rugalmasak – ha kell, nemcsak kipróbálják magukat más területen, de sokszor a tanulmányi irányukat is hajlandóak megváltoztatni, ha olyan lehetőséget találnak, ami valóban illeszkedik a képességeikhez és céljaikhoz” – mondta Papp Tamás, a Job Force Iskolaszövetkezet vezetője.

A munkahelyválasztásnál a jó csapat és a korrekt fizetés egyaránt 20-20 százalék szerint kiemelt szempont, a rugalmasság 17 százaléknál került előtérbe, míg a mentorálást csak 5 százalék tartja elsődlegesnek. Ezzel szemben a társadalmi hasznosság erős motiváció: a diákok 80 százalékát inspirálja, ha munkája pozitív hatással van a közösségre.

A kommunikáció terén a legtöbben (59 százalék) az írásos kapcsolattartást részesítik előnyben, ezt a személyes találkozók követik (26 százalék), míg a telefonos vagy hangalapú egyeztetés mindössze 13 százaléknál elsődleges. Érdekes, hogy a többségüknek sikerül megtalálnia a hangot az idősebb generációk tagjaival, és mindössze 10 százalékuk felelte azt, hogy ez nehézséget okoz nekik.

A digitális technológiák használata szintén meghatározó: 46 százalék szinte mindig, 29 százalék pedig gyakran alkalmaz mesterséges intelligencia alapú eszközöket tanulásra, információkeresésre, sőt egyre gyakrabban munkára és tartalomkészítésre is. Tekintve, hogy ezek az eszközök hajlamosak a pontatlanságra, nem meglepő, hogy a fiatalok közel fele óvatos, ha a kiadott eredmény valóságtartalmáról van szó, de egyharmaduk még ennek ellenére is inkább megbízhatónak tartja azt az információt, amit a kereső kiadott. A diákok bizonytalanok abban, hogy az idősebb generáció vajon el tudja-e sajátítani az ilyen eszközökhöz szükséges ismereteket, de a jelentős többségük úgy véli, hogy meg tudná tanítani őket az AI-alapú megoldások használatára.

„A kutatás egyértelműen megmutatja, hogy a jövő munkavállalói számára a rugalmasság és a jó csapat sokszor még a fizetésnél is fontosabb. Emellett kiemelt szerepet kap náluk a fejlődési lehetőség és az értelmes, értéket teremtő munka. Azok a munkáltatók, akik ezekre is figyelmet fordítanak, nemcsak könnyebben vonzzák be a fiatal tehetségeket, de hosszú távon is megtarthatják őket – akár főállású kollégaként is. A Job Force ebben partner mind a munkáltatóknak, mind a diákoknak – hiszen Célunk a jövőd! nem csak a mi mottónk, hanem közös küldetésünk.” – zárta Papp Tamás.


Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forinttal nő a honvédelmi költségvetés

Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 01. 06:00
Megosztás: