Tegyük rendbe a számokat a reptér ügyében

Tegyük rendbe a számokat a reptér ügyében - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményében.

Tegyük rendbe a számokat a reptér ügyében

A közlemény szerint több mint egy éves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. A tranzakció során 80 százalékos tulajdonrészt szerzett a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. a Budapest Airport Zrt-ben, a francia Vinci Airports pedig 20 százalékot. A vételár pro ráta került kifizetésre. A továbbiakban az üzemeltetésért a Vinci Airports felel a magyar állam stratégiai iránymutatásával.

A Budapest Airportban megvalósuló állami jelenlét óriási szinergiákat rejt magában, a megvalósított befektetéssel tudjuk elősegíteni a repülőtér megfelelő fejlesztését és annak irányát. Ahogyan több sajtóorgánumnál is részletes kifejtésre került, a magyar állam nem üzemelteti a repülőteret, hanem pénzügyi és stratégiai befektetőként van jelen, aki emellett az eszköz megfelelő fejlesztését is megköveteli. A Vinci Airports üzemeltet, az üzemeltetéshez szükséges megfelelő jogkörök mellett. Az előző üzemeltetőnek mindössze 4-5 repülőtér állt az üzemeltetése alatt, míg a Vinci Airports globális szereplő, és több mint 70 repülőteret üzemeltet 14 országban, világszínvonalon. Az ilyen mértékű tapasztalat új szintre tudja emelni a budapesti repülőtér működését - hangsúlyozta az NGM.

A repülőtér pillanatnyilag nagy ívű fejlesztések előtt áll. Egy repülőtér fejlesztése esetében két irányról beszélhetünk, az egyik a kereskedelmi bevételek növelése, a másik a főtevékenységhez kapcsolódó, - vagyis az utasszám növeléséhez köthető fejlesztések megvalósítása, amellyel az utasforgalom belátható időn belül 20 millióra emelkedhet - tették hozzá.

Amennyiben a repülőtér EBITDA fókuszú eredményességét szeretnénk értékelni, a 2019-es és 2024-es éveket kell alapul venni, mivel a köztes évek a COVID-járvány miatt torzított képet mutatnak. A 2019-es auditált konszolidált EBITDA 254 millió euró volt, ami azt jelenti, hogy közel 16,5 szeres EBITDA értéken került megvásárlásra a reptér, viszont jelenleg a piacon jól megfigyelhető, hogy jellemzően a 18-22 szeres értéken cserélnek gazdát a repülőterek. Számításaink szerint az elmúlt, torzítástól mentes években a repülőterekben történő többségi tulajdonszerzés során a felek által elfogadásra került vételárak mediánja az EBITDA 20,6 szerese. A teljesség igénye nélkül példaként említhetjük a koppenhágai repülőteret (19,8 szoros), a London Gatwick repülőteret (19,9 szeres), és a lyoni repülőteret (21,2 szeres), vagy akár a leeds bradford repülőteret (26,4 szeres) - fejtette ki az NGM.

Mindez arra mutat rá, hogy a Budapest Airport piaci áron került visszaszerzésre. Ezt tükrözi az is, mint az a Vinci Airports közleményében is látható, hogy a részesedésekért fizetett vételár pro ráta módon lett kiegyenlítve. Összegszerűen ez azt jelenti, hogy a magyar állam 80 százalékos részesedésért 2,48 milliárd eurót, míg a Vinci 20 százalék részesedésért 620 millió eurót fizetett - írták.

Egy ilyen tranzakció természetéből fakadóan, a meglévő nemzetközi banki és befektetési konzorciummal is megállapodást kellett kötni, mely tárgyalási folyamat során a hitelezők 100 százaléka igennel szavazott a Vinci Airports és a magyar állam egyidejű jelenlétére a befektetésben. Ez azt mutatja, hogy a nemzetközi befektetői közösség a Vinci és a magyar állam megfelelő együttműködést alakított ki, és a hitelezők a részletes vizsgálataik alapján arra jutottak, hogy a pénzük jó helyen van, ez egy jó befektetői együttműködés, melynek köszönhetően a repülőtér kiemelkedő fejlődést és jövedelmezőséget fog mutatni - áll a közleményben.

A Nemzetgazdasági Minisztérium mindezeken túlmutatóan ismételten mindenki figyelmét felhívja, hogy mellőzze a hamis és tévútra vezető információk közlését. Július elején, mint ahogy az korábban jelzésre került, a francia partnerrel közösen nemzetközi sajtótájékoztatóra kerül sor, amelyen a tranzakciót érintő és a reptér jövőjére vonatkozó tervek is részletesen bemutatásra kerülnek - írta az NGM.

Michael Saylor merész Bitcoin árfolyam jóslata

Michael Saylor ismét nagyot mondott a Bitcoin jövőjéről: a Strategy alapítója szerint a BTC hosszú távon akár 10 millió dolláros árfolyamot is elérhet. A Bitcoin 2026 konferencián elhangzott előadásában Saylor nemcsak az árfolyamcélról beszélt, hanem arról is, hogyan alakíthatja át a Bitcoin a globális hitelpiacot, a digitális bankolást és a befektetési termékek világát.
2026. 04. 29. 13:00
Megosztás:

Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Sokéves mélypontra esett tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma, miközben az új belépőké több mint egyötödével emelkedett – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A pénztári portfóliók hozama közben vastagon meghaladta az inflációt, és új csúcsra emelkedett a pénztártagok befizetéseinek összege is.
2026. 04. 29. 12:30
Megosztás:

Mi működik ma valójában a hűségprogramokban?

A digitálisan affinis vásárlók átlagosan 6 hűségprogramnak a tagjai, mégis csupán alig több mint harmaduk használja ki aktívan az ezekben rejlő előnyöket. A PwC Magyarország most megjelent Fogyasztói Hűség Körképe szerint a hazai piac közepesen lojális 51%-os lojalitási index-szel: az alulaktivált és még belépés előtt álló fogyasztók megszólításában ezért jelentős potenciál rejlik.
2026. 04. 29. 12:00
Megosztás:

Már a finanszírozás a döntő a lakáspiacon

Izgalmas kép rajzolódik ki, ha megvizsgáljuk a 2025 év végi lakáspiaci helyzetet. Miközben az árak még mindig látványosan emelkednek éves viszonylatban, a kereslet leszakadni látszik ettől a trendtől: úgy tűnik, egyre meghatározóbbak a finanszírozási feltételek.
2026. 04. 29. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők szerdán?

Vegyes elmozdulásokat hozott a ma reggeli kereskedés a mértékadó ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken az olajpiac és a technológiai szektorral kapcsolatos aggodalmak közepette. A japán piacok ma ünnepnap miatt zárva tartottak.
2026. 04. 29. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; nem változtatott tegnap az alapkamaton az MNB; erősödött a forint

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok és erősödött a dollár az újabb kedvezőtlen olajpiaci hírek után. Az amerikai kötvényhozamok kissé - a tíz éves 1 bázisponttal, 4,35%-ig - emelkedtek. Az európaiak nagyobb mértékben kerültek feljebb, a tíz éves német hozam 4 bázisponttal, 3,07%-ig. A dollár kissé erősödött az euróval szemben, 1,17-nél jár az EURUSD.
2026. 04. 29. 10:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a Wall Street-i indexek; rosszul teljesített a technológiai szektor; emelkedett a nyersolaj jegyzése

Az Egyesült Államok visszautasította Irán legutóbbi javaslatát a közel-keleti békére, mivel az elhalasztaná a nukleáris kérdésről való tárgyalásokat. A döntés növelte a tartósan magasan ragadó infláció és a romló növekedési kilátások miatti aggodalmat, ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pakisztáni közvetítők arra számítanak, hogy a következő napokban új javaslat érkezhet Irántól.
2026. 04. 29. 09:30
Megosztás:

Kedvezőtlen befektetői hangulat mellett vegyesen zártak a vezető európai indexek; esett a BUX

Borús volt a hangulat kedden az európai részvénypiacokon, amikor a vegyes vállalati gyorsjelentések, a közel-keleti konfliktus lezárására vonatkozó tárgyalások zátonyra futása és a hét hátralevő részében esedékes kamatdöntő ülések előtti óvatosság is rontotta a befektetői kedvet.
2026. 04. 29. 09:00
Megosztás:

A szenior vállalkozók fontos kiaknázatlan gazdasági potenciált jelentenek

Az ezüstgazdaság vállalkozói, vagyis a 50 év felettiek több évtizedes tapasztalata és kapcsolatrendszere olyan, gyakran alulértékelt növekedési és versenyképességi tartalékot képez, amelyet érdemes célzott intézkedésekkel jobban kiaknázni – erre jutott egy friss tanulmány a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával.
2026. 04. 29. 08:30
Megosztás:

QR-kódok válthatják fel a hagyományos vonalkódokat

A vásárlói igények változása nyomán új korszak kezdődhet a termékazonosításban: a hagyományos vonalkódokat fokozatosan felválthatják a QR-kódok és a GS1 Digital Link megoldásai.
2026. 04. 29. 08:00
Megosztás:

Az elemzői várakozásnak megfelelt a monetáris tanács kamattartó döntése

Megfelelt az elemzők várakozásainak a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi döntése, amellyel változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot és nem változtatott a kamatfolyosó két szélén sem.
2026. 04. 29. 07:30
Megosztás:

Az első negyedévben 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor

2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás - közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az EP

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az Európai Parlament kedden.
2026. 04. 29. 06:30
Megosztás:

Elérhetővé vált Magyarországon egy otthon alkalmazható SMA-terápia

Elérhetővé vált a gerincvelői izomsorvadással (SMA) élők számára egy otthon alkalmazható terápia, a riszdiplam hatóanyagú készítmény egyedi méltányossági eljárásban igényelhető - tájékoztatta az SMA Egyesület kedden az MTI-t.
2026. 04. 29. 06:00
Megosztás:

Gazdaság AI-korszak ide vagy oda: az üzlet még mindig ember és ember között köttetik

Vállalkozást építeni ma nemcsak stratégiai, hanem mentális kérdés is – erről beszélt Várdy Zoltán az Igényes Férfi Podcast adásában. A nemzetközi médiapiacon és vállalatvezetésben szerzett tapasztalataira építve bemutatta, miért nem helyettesítheti az AI az emberi kapcsolatokat az értékesítésben, és hogyan válhat a magyar üzleti környezet tudatosabbá és növekedésre készebbé.
2026. 04. 29. 05:30
Megosztás:

Csak használt autóra telik, de azzal családtagként bánnak a magyarok

Szinte családtagként kezelik az autójukat a magyarok, akik leginkább használt modelleket vásárolnak – mutat rá a Cofidis és az NRC friss reprezentatív Hitel Monitor kutatása. A kiválasztásnál az ár után a megbízhatóság és a fogyasztás a legfontosabb szempont, az önerő mellett hitellel és lízinggel szerzik be a kiszemelt típust. A hazai autósok fele kevesebbet használja a gépjárművét a benzinárrobbanás hatására, és a válaszadók attól tartanak, hogy az iráni konfliktus következtében tovább emelkedik az üzemanyag ára.
2026. 04. 29. 05:00
Megosztás:

Az érettségi vizsgák új kihívásokat ígérnek

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 04:30
Megosztás:

Ezért kezdeményez találkozót Magyar Péter az ukrán elnökkel

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. 04. 29. 04:00
Megosztás:

Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle maradt 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 04. 29. 03:30
Megosztás:

Miért chatelnek a magyarok a cégekkel, és hogyan reagálnak erre a vállalatok

A Rakuten Viber feltárta, hogy a magyarok milyen célból használják elsősorban az üzenetküldő alkalmazásokat a vállalatokkal való kommunikáció során. A hivatalos Rakuten Viber Magyarország csatornán végzett felmérés több mint 5000 szavazatot gyűjtött össze.
2026. 04. 29. 03:00
Megosztás: