Tíz cég kapta meg az Üzleti etikai díjat

Idén három kategóriában - kis-, közép- és nagyvállalat - 54 cég pályázott az Üzleti etikai díjra, az elismerést tíz cég kapta meg - tájékoztatták az MTI-t a díj alapítói pénteken.

Tíz cég kapta meg az Üzleti etikai díjat

A közlemény szerint idén 17 pályázat egy-egy pont eltéréssel egyforma magas pontszámot kapott a 42 tagú zsűritől.

A kis- és középvállalati kategóriában három-három - Cudy Future Kft., Futár.hu Logisztikai Kft., Info Sierra Kft., illetve BEPATECH Kft., Prolan Zrt., Techniq 2000 Kft. -, a nagyvállalati kategóriában pedig négy céget díjaztak: ALTEO Nyrt. Büttner Kft., MagNet Bank Magyar Közösségi Bank Zrt. és Civita Group Nyrt.

A díjat elnyerő cégek sorába - a frissen díjazottakkal együtt - már 140 cég csatlakozott - írták a közleményben.

Az Üzleti etikai díjat László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke és Demcsák Mária, a Piac&Profit üzleti magazin alapító főszerkesztője alapította 24 éve. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet és elismerésben részesítsék a tisztességes, példamutató, felelős üzleti magatartást folytató vállalkozásokat. A díj egy életre szól és csak az alapítók vonhatják vissza - közölték.

Kétszámjegyű növekedéssel, 67,6 millió eurós árbevétellel zárta az elmúlt évet a DODO – 2025-ben cél az időablakos kiszállítás széles körű elterjesztése

Összesen 6,5 millió csomagot kézbesített Európa hat országában tavaly az okoslogisztikai szolgáltatásokat nyújtó DODO, s ennek köszönhetően a társaság ezúttal is kétszámjegyű növekedést produkált. A pozitív eredmény elérésében fontos szerepet játszott a nemzetközi terjeszkedés: Németország 2024-ben a DODO második legerősebb piacává vált, de Magyarországon is látványos volt a bővülés, elsősorban az Auchan megbízásából végzett házhoz szállításoknak köszönhetően. A vállalat 2025-re kitűzött céljai között szerepel piaci pozícióinak további erősítése az élelmiszer-kiszállítás területén, valamint a vásárlók által előre megjelölt időablakokban teljesülő, precíz kézbesítések számának növelése.
2025. 04. 16. 06:00
Megosztás:

Jól kezdte az évet a Citigroup

A Citigroup a várakozásokat felülmúló teljesítményről számolt be az első negyedéves gyorsjelentésében. Az árbevétel 21,6 milliárd dollár lett, ami minimális, 2,5%-os növekedés év/év alapon, valamint 1,5%-kal meghaladta az elemzői konszenzust is.
2025. 04. 16. 05:30
Megosztás:

Szintet léphet a hazai e-kereskedelem: Magyarországon is fejleszt a globális logisztikai óriásvállalat

A digitális kereskedelem világszerte rohamosan fejlődik, és a logisztikai megoldások kulcsfontosságúvá váltak az online vásárlások hatékonyságában. A DSV globális szinten már bizonyított az e-kereskedelmi logisztika területén: fejlett raktározási megoldásokkal, automatizált rendelésfeldolgozással és teljes körű szállítási szolgáltatásokkal segíti partnereit. A jövőben ezeket a tapasztalatokat Magyarországon is kamatoztatják.
2025. 04. 16. 05:00
Megosztás:

Az átlagnál jobban drágultak az ingatlanok Kelet-Magyarországon

Az első negyedévben az országos átlaghoz képest jobban emelkedett a lakóingatlanok hirdetési ára Szabolcs-Szatmár, Békés és Hajdú-Bihar vármegyékben. A nagyobb mértékű ingatlandrágulás oka lehet, hogy januártól Románia is csatlakozott a schengeni övezetekhez.
2025. 04. 16. 04:30
Megosztás:

TOP 10 legnépszerűbb elektromos autó

Több mint egymillió forinttal csökkent a Használtautó.hu-n kínált elektromos gépjárművek átlagára 2024 első negyedévéhez képest, miközben mind a kínálat, mind a kereslet növekszik. Míg éveken át stabilan a BMW i3 volt az ezen hajtáslánc iránt érdeklődők kedvence, idén megtörtént a trónfosztás – és nem meglepő módon egy Tesla vette át a helyét. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő oldal szakértője megnézte, hogy áll most az elektromos autók helyzete az egy évvel ezelőtti állapothoz mérten.
2025. 04. 16. 04:00
Megosztás:

A robogók többsége továbbra is szabálytalanul közlekedik

Több mint 650 ezer segédmotoros kerékpárból továbbra is kevesebb mint 300 ezer rendelkezik érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Becslések szerint a kgfb-kötelezettség alá tavaly nyár óta bevont mintegy 50 ezer e-roller közül is jó esetben csak 10-15 ezer rendelkezik az előírt biztosítási fedezettel.
2025. 04. 16. 03:30
Megosztás:

Tízmilliókat kaphatnak a házat vásárlók - Élénkítheti a családi házak piacát az OFP módosítása

Élénkülést hozhat a családi házak piacán, az Otthonfelújítási Program (OFP) módosítása, mert április 15-től a családi házakra is igényelhető lesz a támogatás, ami frissen került a pályázók tulajdonába – áll az ingatlan.com friss összefoglalójában, amely azt is bemutatja, hogy mekkora különbség van a felújítandó és a jó állapotúként vagy újszerűként hirdetett családi házak átlagos négyzetméterára között.
2025. 04. 16. 03:00
Megosztás:

Trump nem nyugszik: a bizonytalanság a biztos

Trump még jobban megkeverte a lapokat az elmúlt két hétben. Szép lassan kihúzta a stabil talajt a piaci szereplők alól. Most már igazán ingoványos területen járunk. Már tán az sem igaz, ha kérdez az amerikai elnök.
2025. 04. 16. 02:30
Megosztás:

Nyugdíjasoknak segít az Magyar Államkincstár!

A Magyar Államkincstár közleménye szerint mostantól az öregségi nyugdíjban, özvegyi nyugdíjban, valamint rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő nyugdíjasok is benyújthatják igénylésüket.
2025. 04. 16. 02:00
Megosztás:

Az EU 522 millió eurós segélyt jelentett be a szudáni humanitárius válság kezelésére

Az immár két éve tartó szudáni fegyveres konfliktus okozta nehéz humanitárius helyzet kezelésének elősegítésére az Európai Bizottság és a tagállamok 522 millió eurós segélyt jelentettek be a 2025-ös évre - tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
2025. 04. 16. 01:30
Megosztás:

Kormánydöntés! Óriási fizetés emelés jön 2025-ben 2 alkalommal is!

Kétlépcsős béremelésről döntött a kormány 2025-re.
2025. 04. 16. 01:00
Megosztás:

Csak két határátkelőn keresztül hozható be nyers tej Horvátországba Magyarországról

Két korábbi horvát-magyar határátkelőhelyet, Goricánt és Dubosevicát jelölte ki a horvát mezőgazdasági, erdészeti és halászati minisztérium kizárólagos ellenőrző állomásnak, amelyen keresztül Magyarországról és Szlovákiából, a korlátozás alá vont övezeteken kívülről származó nyers tejet hozhatnak be a közúti járművek Horvátországba - közölte kedden a tárca.
2025. 04. 16. 00:30
Megosztás:

Az MNB alelnökjelöltje szerint a mai magyar gazdasági környezetben elsődleges feladat az infláció letörése

A mai magyar gazdasági környezetben elsődleges feladat az infláció letörése, ehhez a jegybank fegyelmezett kamatpolitikával, az árstabilitás és a pénzügyi piacok stabilitásának fenntartásával tud hozzájárulni - mondta az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén Kurali Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökjelöltje, aki elnyerte a bizottság támogatását.
2025. 04. 16. 00:05
Megosztás:

Hamis receptekkel kereskedő gyógyszerbandát lepleztek le

Hamis orvosi receptekkel kiváltott, függőséget okozó gyógyszerekkel üzletelő bűnbandát számoltak fel a Nógrád vármegyei nyomozók, a gyógyszereket országszerte, interneten, illetve kiépített hálózaton keresztül értékesítették - hangzott el sajtótájékoztatón kedden Salgótarjánban.
2025. 04. 15. 23:30
Megosztás:

Így csökkent az elektromos autók átlagára

Több mint egymillió forinttal csökkent a Használtautó.hu-n kínált elektromos gépjárművek átlagára az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a portál kedden az MTI-vel.
2025. 04. 15. 23:00
Megosztás:

Hullámvasúton az építőipar – ágazati kitekintő

A januári pozitív hírek után az év második hónapjában újra visszaesést láthatunk. Februárban a termelés volumene 1,3%-kal alulmúlta a januárit, és éves szinten is csökkenést mutatnak az adatok: az építőipar termelése 4,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A rendelési mutatók se teljesítettek jól, a megkötött új szerződések volumene is elmaradt a 2024 februárhoz képest, ugyanakkor pozitív, hogy a szerződésállomány 1,8%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. Az ágazatot 2025 második felétől egyre erősebben megtámaszthatják az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv építőipart és lakáspiacot érintő intézkedései, azonban a kilátások szempontjából az uniós források akadozása, a nagy állami beruházások elhalasztása és a gazdasági szereplők borús jövőképe miatti kapacitás bővítések visszafogása negatív tényező.
2025. 04. 15. 22:30
Megosztás:

Trump: Gyorsított engedélyezés minden amerikai beruházónak

Donald Trump gyorsított engedélyezési eljárásról biztosított minden, az Egyesült Államokban beruházást tervező vállalatot - az amerikai elnök ezt arra reagálva közölte kedden, hogy az NVIDIA chipgyártó 500 milliárd dollár új beruházás tervét jelentette be.
2025. 04. 15. 22:00
Megosztás:

Elfogadta az osztalékfizetési javaslatot a Magyar Telekom közgyűlése

A Magyar Telekom kedden tartott éves közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát, amely alapján a 2024-es év után a részvényeseknek 90,858 milliárd forint osztalékot fizet a társaság, több mint dupláját a tavalyinak - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 04. 15. 21:30
Megosztás:

Mire költenek a SZÉP Kártyások?

A húsvéti időszakban kiemelt szerepet kapnak a SZÉP Kártyák, melyekkel egyebek mellett vendéglátóhelyeken, hotelekben is lehet fizetni. Tavaly és tavalyelőtt is az éttermekben költötték a legnagyobb összeget a K&H SZÉP Kártyásai – közölte a pénzintézet. Az is kiderült, hogy a húsvéti hónapokban hogyan alakult a bankkártyás forgalom.
2025. 04. 15. 21:00
Megosztás:

Kockázatvállalás vagy kockázatkerülés a pénzügyekben? – Mire figyeljünk a szociálpszichológus szerint

Minél fiatalabbak vagyunk, annál szívesebben vállalunk nagyobb kockázatot a pénzügyeinkben is, míg idősebb korban már a konzervatívabb befektetési portfóliókat keressük – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár adataiból. Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus szerint az igazán sikeres emberek kerülik a végleteket, azaz nem kategorikusan kockázatvállalók vagy kockázatkerülők, hanem tudják, mikor melyik stratégia a nyerő. Mutatjuk, hogyan érdemes felkészülni a megfelelő döntés meghozatalára.
2025. 04. 15. 20:30
Megosztás: