Több mint negyedével emelkedett a közbeszerzési eljárások értéke 2024-ben

Tavaly 3692 milliárd forint összértékben folytattak le eredményes közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők, ez 28 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte a Közbeszerzési Hatóság szerdán az MTI-vel.

Több mint negyedével emelkedett a közbeszerzési eljárások értéke 2024-ben

A magyarországi ajánlatkérők 2024-ban 7592 közbeszerzési eljárást folytattak le, amely 72-vel marad el az előző évitől, a megkötött szerződések száma 16 441 darab volt tavaly a 2023. évi 17 650 után - derül ki a hatóság gyorsjelentéséből.

A beszerzések 47,7 százaléka árubeszerzés, 24,4 százaléka építési beruházás volt, a szolgáltatás megrendelések aránya 27,9 százalékot tett ki.

A piaci verseny intenzitását jelzi, 2021 óta az egyajánlatos közbeszerzési szerződések számaránya mind az uniós, mind pedig a nemzeti eljárásrendben folyamatosan csökken - közölte a hatóság.

Az Európai Bizottság által vizsgált uniós eljárásrendben megkötött egyajánlatos közbeszerzési szerződések számának aránya 2024-ben 6,8 százalékponttal, míg értékének aránya közel 10 százalékponttal volt kevesebb, mint egy évvel korábban - tájékoztattak.

A közlemény idézte Kovács Lászlót, a Közbeszerzési Hatóság elnökét, aki elmondta, hogy tavaly a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások száma 13,5 százalékkal 217 darabra csökkent, ebből 27 ajánlattételi felhívást vontak vissza az ajánlatkérők a hatósági ellenőrzés hatására.

Az egy közbeszerzési eljárásra jutó közbeszerzési szerződések száma tavaly 2,2 darab volt, amely megegyezik az elmúlt öt év átlagával a Közbeszerzési Hatóság adatai szerint.

2024-ben 2602 darab - naponta átlagosan 105 - hiánypótlási felhívást küldtek ki azért, hogy a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos hibákat még a közbeszerzés megkezdése előtt javíthassák.

A Közbeszerzési Hatóság elnöke által kezdeményezett jogorvoslatok száma a korábbi évhez képest csaknem a duplájára, 218 darabra emelkedett, 390 ajánlatkérő és gazdasági szereplő ellen.

A kiszabott bírságok összege 2024-ben megközelítette az 1,2 milliárd forintot, amely 183 százalékos emelkedés 2023-hoz képest, és az elmúlt öt év legmagasabb értéke.

A mikro-, kis- és középvállalkozói (kkv) szektor szerepe továbbra is jelentős maradt a közbeszerzésekben. A hatóság tájékoztatása szerint tavaly 100 közbeszerzési szerződésből 77-hez kapcsolódott nyertes kkv, minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 43 forintot ők nyertek.

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket

2026. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette szerdána a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 09. 04:00
Megosztás:

Miért támogatják világszerte a kormányok a Z generációt az MI korszakában?

Sokszor hangzik el, hogy a Z generáció nem alkalmas, hogy megfeleljen a mai munkakörnyezet elvárásainak: nem elég ambiciózus, nem elég elkötelezett, és nem hajlandó kellő időt fordítani a munkára. Ez a viszonylag leegyszerűsített állítás azonban téves következtetésen alapul, hiszen a valóság ennél jóval árnyaltabb. A Z generáció alapvetően szorgalmas, vállalkozó szellemű, és a globális munkaerőpiac, valamint a gazdaság jövőjének egyik meghatározó pillére. Nem a motivációjuk hiányzik. A mai fiataloknak az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb munkaerőpiacán kell helytállniuk.
2026. 04. 09. 03:30
Megosztás:

Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Mikrózott étel: káros vagy sem? Itt a tudományos válasz

A mikrohullámú sütőről évtizedek óta keringenek rémisztő állítások. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a mikró „szétroncsolja” az ételt, elpusztít minden értékes tápanyagot, sőt egyesek odáig mennek, hogy szerintük a rendszeresen mikrózott étel hosszú távon az egészségre is veszélyes lehet. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és tudományos szemmel nézve sokkal kevésbé drámai, mint ahogy az internetes legendák sugallják.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Saját tollal menjünk szavazni? Ezért terjed futótűzként a figyelmeztetés a magyar választások előtt

A magyar választások közeledtével újra és újra felbukkan ugyanaz a tanács a közösségi médiában: „vigyél magaddal saját tollat, és azzal ikszelj!” Sokak fejében ilyenkor azonnal beindul a gyanú: vajon tényleg meg lehet „piszkálni” a szavazólapokat, ha a szavazóhelyiségben lévő tollat használjuk? A rövid válasz: nem ez a legvalószínűbb veszély, de van rá magyarázat, miért ragaszkodnak mégis ennyien a saját tollhoz.
2026. 04. 09. 02:00
Megosztás:

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 09. 01:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás:

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás: