Több új projekt valósul meg fővárosi közösségi költségvetési forrásból

A budapestiek döntése alapján 13 új projekt valósul meg, egyebek között konténerházak, esőkertek és margitszigeti csomagmegőrző is épül fővárosi közösségi költségvetési forrásból - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombaton az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, a fővárosi közösségi költségvetésben évente egymilliárd forint felhasználásáról a budapestiek döntenek. Ismertetésük szerint az idén október 7-ig tartó szavazáson több mint 29 ezer budapesti vett részt, akik öt kategóriában 175 ötletre szavazhattak. A nyertes ötleteket október 11-én a Városháza Pop-up parkban hirdették ki - tették hozzá.

A legnagyobb számban olyan "helyi kis ötletekre" lehetett szavazni, amelyeknek már a szavazólapon van konkrét helyszíne és maximum 50 millió forintból valósíthatóak meg.

A tájékoztatás szerint ebben a kategóriában a legtöbb szavazat a Váci út és az Üllői út zöldítésére, a margitszigeti és népligeti csomagmegőrző létesítésére, illetve a Móricz Zsigmond körtérhez, valamint a Keleti pályaudvarhoz kötődő kerékpáros útvonalak fejlesztésével kapcsolatos beruházás ötletére érkezett.

A szavazólapon szerepelt szintén konkrét helyszínnel rendelkező, de már maximum 120 millió forintos ötletenkénti kerettel a "helyi nagy ötletek" kategóriában szereplők közül a Margitszigetre létesítendő nyilvános illemhely, a Corvin-negyed aluljáró művészeti projektként történő megújításának ötlete, a konkrét helyszín meghatározása nélkül benyújtott ötletek közül pedig a csapadék esőkertekben történő összegyűjtésének, a hajléktalan családok számára létrehozandó konténerházaknak, illetve a jól kivilágított gyalogátkelőhelyek kialakításának ötlete kapta a legtöbb voksot a szavazáson résztvevőktől.

A Főpolgármesteri Hivatal a közleményében azt írta, ezek az önkormányzati programok bár más-más szabályrendszerrel és különböző méretű pénzügyi kerettel indulnak, céljuk mindig az, hogy az ott élők dönthessenek arról, milyen dolgokra költse az önkormányzat az éves költségvetés egy részét, hozzáfűzve, hogy Budapesten hamarosan az ötödik ilyen költségvetési ilyen ciklus indul, aminek az elején az itt élők egy-másfél hónapos időszakban adhatják be ötleteiket a program honlapján, az otlet.budapest.hu oldalon.A fővárosi közösségi költségvetésből eddig 17 projekt valósult meg teljes mértékben, 11 már részben megvalósult, 12 ötlet van tervezési vagy kivitelezési fázisban, és 11 előkészítési fázisban. A Főpolgármesteri Hivatal folyamatosan dolgozik az ötletek megvalósításán, és azon, hogy ezek minél gyorsabban megtörténjenek - áll a közleményben.

Csökkentek az amerikai hozamok, gyengülő dollár segítette a régiós devizák erősödését

Nem sokáig tartott az Iránnal szembeni háború gyors lezárásával kapcsolatos optimizmus, a tűzszünetet nem tarották be a felek, így az energiahordozók árában bekövetkezett szerdai nagy esést tegnap már korrekció követte. A tíz éves amerikai hozam ugyanakkor kissé csökkent tegnap, benézett a 4,3%-os szint alá, miután a februári PCE infláció a várakozásoknak megfelelően emelkedett, de a negyedik negyedéves GDP-növekedést lefelé revideálták 0,5%-os évesített ütemre, egyre gyengébb adatok érkeznek az első negyedévről is és az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma is emelkedett. Az európai kötvényhozamok viszont felfelé korrigáltak a szerdai zuhanás után, a tíz éves német hozam 5 bázispontot közelítő mértékben emelkedett a 3%-os szintig. A gyenge amerikai adatok miatt tovább erősödött az euró és az EURUSD elérte az 1,17-es értéket.
2026. 04. 10. 10:30
Megosztás:

Pozitív hírekre emelkedni tudtak az amerikai piacok, a vártnak megfelelően alakult a core PCE mutató

A reggeli hangulatromlás az amerikai nyitásra már némiképp oldódott, a békülő hangulatú izraeli kijelentést követően pedig emelkedni tudtak az amerikai piacok: az S&P és a Dow 0,6%-kal, a Nasdaq 0,8%-kal zárt magasabban. A nem alapvető fogyasztási cikkek szektora erősödött, miután az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy közölte, hogy a vállalat felhőszolgáltatásain belül a mesterséges intelligencia-alapú szolgáltatások évesítettbevétele meghaladja a 15 milliárd dollárt, így az Amazon részvényei jelentős, 5,8%-os emelkedéssel zártak. A CoreWeave árfolyama 3,4%-kalemelkedett, miután a felhőinfrastruktúra-vállalat bejelentette a Meta Platforms-szalkötött, 21 milliárd dolláros felhőmegállapodásának bővítését, azonban a nyereséget korlátozta,hogy a cég 3 milliárd dollár értékű átváltható kötvénykibocsátást is bejelentett.
2026. 04. 10. 10:00
Megosztás:

A rendkívül törékeny tűzszünetre figyeltek a befektetők, csökkentek az európai piacok

A befektetők világszerte az ingatag lábakon álló amerikai-iráni tűzszünet fejleményeit figyelték, mely egy napon belül veszélybe került, miután Izrael szerint a megegyezés nem terjed ki Libanonra és a háború eddigi legintenzívebb légicsapásában részesítette Bejrútot, amely háromszáznál is több halottat eredményezett, napokkal a tervezett pakisztáni tárgyalásokat megelőzően. Válaszul Irán legfőbb vezetője megtorlást ígért az őt ért támadásokért, valamint a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés „új szakaszba” léptetését helyezte kilátásba, amely így effektíve zárva maradt a szerdai megállapodás ellenére, a szokásos hajók mennyiségének 10%-a sem tudott átjutni. Ennek megfelelően mind az iráni, mind az amerikai fél azzal vádolta a másikat, hogy nem tartotta be a tűzszünetet, ugyanakkor a tegnapi nap végére az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu kijelentette, hogy közvetlen tárgyalásokat kíván folytatni Bejrúttal.
2026. 04. 10. 09:30
Megosztás:

A változatlanság gyönyörködtet – nem módosult tavaly óta az adófajták száma

Ha az „alvó” reklámadó „újraaktiválását” nem számítjuk, akkor idén is ugyanannyi adófajtából táplálkozik a költségvetés, mint tavaly ilyenkor – szám szerint 52-ből. A nagy kép változatlansága mögött azonban most is egyaránt fellelhetők strukturális tendenciák és megmosolyogtató érdekességek is. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
2026. 04. 10. 09:00
Megosztás:

Fizetési módok összehasonlítása: Hol a legkisebb a tranzakciós költség az interneten?

Az online fizetések a modern e-kereskedelem alapjai. Ahogy az online áruk és szolgáltatások piaca nő, úgy nő azok súlya is. Majdnem kilencből kilenc európai már használt digitális fizetést legalább egyszer egy év alatt. Ez a növekedés még csak a kezdete.
2026. 04. 10. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 10. 08:00
Megosztás:

Görög agrárbotrány: rendszerhiba és kettős mérce az uniós politikában

A legújabb görög agrártámogatási botrány nem csupán egy nemzeti szintű korrupciós ügy, hanem az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) működését, ellenőrzési mechanizmusait és politikai következményeit is alapjaiban érintő fejlemény. A történtek ráadásul új megvilágításba helyezik az uniós jogállamisági mechanizmusok következetességét, különösen akkor, ha összevetjük a görög helyzetet más tagállamok – így Magyarország – esetével.
2026. 04. 10. 07:30
Megosztás:

Nagyot nőtt a számlanyitások száma és a kezelt lakossági vagyon is az MBH Befektetési Banknál 2025-ben

Az MBH Befektetési Bank 2025-ben tovább erősítette piaci pozícióját: közel 5%-kal bővült ügyfélköre, lakossági ügyfeleinek értékpapír-állománya pedig 17,6%-kal nőtt. A befektetési alapokban kezelt vagyon 37%-kal emelkedett az előző évi adatokhoz képest, ami közel kétszerese a piac átlagos növekedésének. Az év egyik meghatározó fejlesztése az online értékpapírszámla- és TBSZ-nyitási funkció elindítása volt, amely új szintre emelte az ügyfélkiszolgálást, és jelentősen hozzájárult a számlanyitások növekedéséhez. Az eredmények megerősítik a bank elkötelezettségét a stabil, hosszú távon is fenntartható növekedés mellett.
2026. 04. 10. 07:00
Megosztás:

Választások: Szoros eredménynél csak ekkor tudhatjuk meg, ki nyert

Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 10. 06:30
Megosztás:

Átadták az idei magyar állattenyésztésért és a magyar növénytermesztésért termék nagydíjakat

Az Agrofeed Kft. és a Bonafarm Bábolna Takarmány Kft. nyerte a 2026-os Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat, az idei Magyar Növénytermesztésért Termék Nagydíjat pedig a Humikal Agro Trade Kft. kapta.
2026. 04. 10. 05:30
Megosztás:

A Waberer’s International Nyrt. közgyűlése részvényenként 140 forintos osztalékról döntött

A Waberer’s International Nyrt. a csütörtökön Budapesten tartott éves rendes közgyűlésén törzsrészvényenként bruttó 140 forint osztalék kifizetéséről döntött - közölte a Waberer’s a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 10. 05:00
Megosztás:

Európa élmezőnyében a magyar régiók ingázásban

A közelmúltban publikálta a 2024-es európai ingázási statisztikáit az Eurostat, melyben arra keresték a választ, hogy az Európai Unió egyes NUTS2-es statisztikai régióiban (Az EU által használt területi felosztás, Magyarországon jelenleg nyolc ilyen van: Budapest, Pest, Közép-Dunántúl, Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld) a munkavállalók mekkora aránya utazik naponta a munkahelyére más településre, illetve külföldre. Az Eurostat adatai szerint az EU-ban összességében a munkavállaló korú, 15-64 év közöttiek 1,1%-a ingázik napi szinten külföldre, 6,6%-uk pedig az országon belül más régióba.
2026. 04. 10. 04:30
Megosztás:

Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai között, de többet kell dolgozni a lakásvásárláshoz

A napokban jelentek meg a KSH és az Eurostat legfrissebb adatai a 2025-ös évben végbement lakásárváltozásokról, ami alapján az is kirajzolódik, hogy mennyit kell dolgozni egy 50 négyzetméteres használt lakásért a régió fővárosaiban. Erre a kérdésre kereste a választ friss elemzésében az ingatlan.com. Budapest, Pozsony, Prága, Varsó és Bukarest átlagos négyzetméterárainak, valamint a fővárosokra jellemző nettó átlagfizetések alapján nagyon hasonló tendenciák figyelhetők meg a regionális fővárosok lakáspiacain.
2026. 04. 10. 04:00
Megosztás:

A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV

Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön.
2026. 04. 10. 03:30
Megosztás:

Kína és Észak-Korea kapcsolataik erősítésében állapodott meg

A kétoldalú kapcsolatok további erősítéséről állapodott meg Phenjanban a kínai és az észak-koreai külügyminiszter - közölte csütörtökön a pekingi minisztérium.
2026. 04. 10. 03:00
Megosztás:

Húsvéti tűzszünetet jelentett be az orosz elnök

Tűzszünetet jelentett be az ortodox húsvét alkalmából közép-európai idő szerint szombat 15 órától vasárnap nap végéig Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte a Kreml sajtószolgálata csütörtök este.
2026. 04. 10. 02:30
Megosztás:

Az Egyesült Államokban a vártnál jelentősebben nőtt az új munkanélküli segélykérelmek száma

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi minisztérium csütörtökön.
2026. 04. 10. 02:00
Megosztás:

Ezzel így kampec a dízel autóknak Magyarországon - mi lesz helyette?

Folyamatosan erősödik az érdeklődés az elektromos és hibrid hajtású járművek iránt, miközben a dízel modellek népszerűsége látványosan visszaesett. Mit tudnak az "okosok"? A dízel autók megértek a kivezetésre?
2026. 04. 10. 01:00
Megosztás:

Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán

Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. 04. 10. 00:30
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek a Hősök terén és az Andrássy úton

A Hősök terére tervezett péntek délutáni rendezvény miatt már csütörtök estétől lezárásokra kell számítani a téren és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2026. 04. 09. 23:30
Megosztás: