Törőcsik Mari egykori festményét árverezi el a Virág Judit Galéria

Törőcsik Mari hagyatékából kerül kalapács alá Mednyánszky László monumentális, Alkonyati táj című festménye a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján. Az őszi tájkép - amely egykor Törőcsik Mari és Maár Gyula nappaliját díszítette -, 12 millió forintos kikiáltási árról indul. A klasszikus műveket felvonultató árverés egy másik, filmvilághoz köthető szenzációja Tihanyi Lajos Hegyes táj című alkotása, amely a legendás Korda-testvérek gyűjteményében szerepelt.

Törőcsik Mari egykori festményét árverezi el a Virág Judit Galéria

Május 17-én tartja 72. Tavaszi árverését a Virág Judit Galéria, amely számos különlegességet tartogat a gyűjtők számára. Törőcsik Mari és Maár Gyula nappalijának falát díszítette az a Mednyánszky László tájkép, amely most 12 millió forintos kikiáltási árról várja a liciteket. A olajfestmény a tájábrázolások mesterének számító festőóriás egyik különleges hangulatú, monumentális alkotása. Törőcsik Mari és Maár Gyula 1972-ben házasodtak össze, és a Kossuth-díjas rendező haláláig, 2013-ig éltek együtt. A művész házaspár sokat dolgozott együtt, legnagyobb közös sikerük az 1976-os Déryné, hol van? című film, amit Maár írt és rendezett, és amelyért Törőcsik elnyerte a legjobb női színésznőnek járó Arany Pálmát a cannes-i filmfesztiválon. Törőcsik Mari 2021-ben hunyt el.

A film- és a showbusiness világa az aukció egy másik festményének történetében is fontos szerepet kap. Tihanyi Lajos Hegyes táj (1911) című képe a siket festőzseni egyik kedvence volt. Tihanyi a számára legkedvesebb alkotásoktól csak nehezen, hosszas unszolásnak engedve és magas áron tudott megválni. A kedvenc műveket akár évtizedeken keresztül is futtatta a különböző tárlatokon. Tihanyi a Hegyes tájat az 1912-es budapesti debütálás után Bécsben is bemutatta, majd első amerikai kiállítására San Franciscóba vitte, ahol csak négy jelentős festménnyel jelentkezhetett. Később a Brooklyn Museumot is megjárta a kép, amit aztán eladott Sir Alexander Korda filmrendezőnek, de az első monográfiájába még ekkor is beszerkesztette.

A Korda fivérek - Sándor (Alexander), Vince és Zoltán - a filmipar történetének nagy hatású, legendás alkotói, emellett pedig lelkes műgyűjtők is voltak. Tihanyi Lajost személyesen ismerték, barátságuk talán már Budapesten elkezdődött, azonban Párizsban mélyülhetett el. „A rajongás mindkét fél részéről adott lehetett, mert a Korda-testvérek mecénásként és vásárlóként is feltűntek Tihanyi életében, a festő pedig rajongott az akkor már világhírű alkotók filmjeiért” – mondta Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze. Alexander Kordához olyan jelentős Tihanyi-képek kerültek, mint az utóbbi évtizedek aukcióin szenzációként szereplő 1912-es Bölöni portré, az 1911-12-es Kompozíciós vázlat és az 1917-es Akt stúdium, amelynek árverésre bocsátásakor a festmény hátoldalán egy korábban ismeretlen női portré is előkerült. Az említett művek kivétel nélkül a Virág Judit Galériában aukcióin adták el. A Hegyes táj kikiáltási ára 40 millió forint.

A klasszikus műveket felvonultató aukciót május 17-én tartják a Budapesti Kongresszusi Központban. Többek között egy rendkívül ritka Nemes Lampérth József festmény, Rippl-Rónai József, Vaszary János és Scheiber Hugó alkotásai is kalapács alá kerülnek. 

A május 17-i aukciót követően a Virág Judit Galéria május 18-án tartja időzített online grafikai aukcióját.

Az összes művet május 4-16. között bárki megtekintheti ingyenesen a Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.)

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
2025. 09. 14. 01:01
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt a hűtőszekrény? Mennyibe kerül havonta?

Hűtőszekrény fogyasztása havi szinten, forintban. Hány forintba kerül havi szinten egy folyamatosan működő hűtőszekrény egy háztartásnak? Villamos energia fogyasztás kalkuláció.
2025. 09. 14. 00:03
Megosztás:

Solana árfolyam előrejelzés, fontos XRP ETF fejlemény, és a legjobb mémcoin 2025-re 100-szoros hozampotenciállal

A kriptopiac pezseg, ahogy a befektetők figyelik a legfrissebb Solana árfolyam-előrejelzéseket, valamint az XRP ETF körüli új fejleményeket. A SOL komoly emelkedést mutat a hálózati frissítése után, miközben az intézményi figyelem egyre inkább az XRP felé irányul az ETF-várakozások miatt. A kereskedők most azt mérlegelik, hol lehet a következő 100-szoros lehetőség.
2025. 09. 13. 23:00
Megosztás:

Duna House: Budapesten nőtt az első lakást vásárlók aránya

Augusztusban az ingatlanpiacot az Otthon Start Program hatásai határozták meg, mely a lakáspiacon évek óta nem tapasztalt élénkülést eredményezett - derült ki a Duna House pénteken kiadott legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. A barométer adatai szerint a fiatal vásárlók előretörése különösen Budapesten szembetűnő: egy év alatt 23 százalékról 36 százalékra ugrott az első lakást vásárlók aránya, a trend összhangban van a program céljaival, amelyek az otthonteremtést ösztönzik.
2025. 09. 13. 22:00
Megosztás:

FLOKI, PEPE, BONK, SHIB és LBRETT: Szakértők szerint ez az egy mémcoin érheti el a 100-szoros nyereséget ebben a ciklusban

Nem minden mémcoin egyforma. Néhány pillanatok alatt berobban, majd eltűnik. Mások átvészelik a medvepiacot, és akkor emelkednek, amikor senki sem figyel. És van az a ritka néhány, amelyben a narratíva, az időzítés és a lendület éppen megfelelő elegyben van jelen ahhoz, hogy valóra váltsa a kriptos álmokat.
2025. 09. 13. 21:00
Megosztás:

Rétvári Bence: új funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció

A vastagbélszűrésre szóló meghívó is megjelenik mostantól az EgészségAblak applikációban - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára péF
2025. 09. 13. 20:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam-előrejelzés szeptember végére, friss hírek az XRP-ről, és a szakértők szerint ez az altcoin lehet a következő 100-szorozó befutó

A kriptopiac idén szeptemberben tele van kérdésekkel. Az elemzők megosztottak a legújabb Bitcoin árfolyam-előrejelzéseket illetően, az XRP-vel kapcsolatos hírek pedig folyamatosan érkeznek — ennek ellenére egyik érme sem tűnik kitörésre késznek.
2025. 09. 13. 19:00
Megosztás:

A pénzügyi és adóügyi együttműködés elmélyítéséről egyeztetett Magyarország és Vietnám

Gerlaki Bence adóügyekért, kereskedelemért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, valamint Besesek Botond adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár hivatalában fogadta Cao Anh Tuấn vietnámi pénzügyminiszter-helyettest és delegációját. A tárgyalás során a felek áttekintették a két ország gazdasági és pénzügyi együttműködésének legfontosabb kérdéseit, kiemelt figyelmet fordítva a gazdaság fehérítése érdekében tett közös lépésekre, a digitalizációra, az adóügyi adminisztráció korszerűsítésére, valamint a vállalkozások adóztatásának tapasztalataira.
2025. 09. 13. 18:00
Megosztás:

Az amerikai vámok és az európai zöldpolitika szorításában is stabilak a hazai gumiabroncspiac kilátásai

Az amerikai vámpolitika és az európai zöldátállás bizonytalanságai ellenére a hazai gumiabroncsipar kilátásai stabilak, az autóipar jövője pedig egyértelműen az elektromos közlekedés felé tart – hangzott el az idei Continental Gumiabroncs Konferencián. Az idén hetedik alkalommal megrendezett szakmai fórumon a Continental Hungaria Kft. partnerei és a gumiabroncs-ipar szakértői vitatták meg az ágazat jövőjét és legfontosabb trendjeit. Az innovációk sorából kiemelt figyelmet kapott a Conti GreenConcept: a Continental tervei szerint 5-7 éven belül 100%-ban újrahasznosított abroncsok kerülhetnek sorozatgyártásba.
2025. 09. 13. 16:00
Megosztás:

Ukrán elnök: a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba

A NATO-nak van lehetősége hatékonyan reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy az a szövetségnek a háborúba való közvetlen bekapcsolódását jelentené - vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Kijevben az évente megrendezett Jaltai Európai Stratégia (YES) konferencián, utalva a két nappal korábbi lengyelországi drónincidensre.
2025. 09. 13. 15:00
Megosztás:

Szeptember végéig igényelhető vissza a külföldön megfizetett áfa

Közeledik a külföldiáfa-visszatérítési kérelmek beadásának határideje – figyelmeztet a Forvis Mazars. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat emlékeztet arra, hogy a 2024-ben kiállított számlák alapján legkésőbb 2025. szeptember 30-ig élhetnek a belföldi adóalanyok a visszatérítés lehetőségével, ha más uniós tagállamokban vagy bizonyos harmadik országokban fizettek áfát.
2025. 09. 13. 14:00
Megosztás:

Érvényben hagyta Románia államadós-osztályzatának negatív kilátását a Moodys

Fenntartotta Románia államadós-osztályzatának március óta érvényes negatív kilátását a pénteki újabb felülvizsgálat után is a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő közölte indoklásában, hogy a román kormány ambiciózus költségvetési konszolidációs programja nyomán most már derűlátóbban ítéli meg a romániai államháztartási és államadósság-folyamatokat, de jelentősnek tartja a terv végrehajtási kockázatait.
2025. 09. 13. 13:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Dogecoin – mi mozgatja a DOGE árfolyamát?

Dogecoin (DOGE) régóta nem csupán mém- vagy „viccvaluta” – az utóbbi hónapokban intézményi figyelem, szabályozói változások és technikai jelzések együtt alakítják az árfolyam mozgását. Elemzésemben végignézem azokat a legfontosabb tényezőket, amelyek mostanában befolyásolják a DOGE árát, a legfrissebb hírek alapján.
2025. 09. 13. 12:00
Megosztás:

Ezt fogja ellenőrzi a rendőrség az utakon

Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján.
2025. 09. 13. 11:00
Megosztás:

A Polymarket és Chainlink összefogása forradalmasíthatja az előrejelzési piacokat

A decentralizált előrejelzési piacok új korszakba lépnek: a Polymarket bejelentette a Chainlink orákulumhálózatának integrálását a Polygon főhálózaton. A lépés nemcsak a piacok gyorsaságát és pontosságát emeli új szintre, hanem az egész DeFi szektort is új irányba terelheti. Mutatjuk, mit jelent ez a fejlesztés a kriptopiac számára.
2025. 09. 13. 10:00
Megosztás:

Az Appeninn árbevétele és adózott eredménye csökkent az első fél évben

Az Appeninn bérbeadásból származó bevétele 10,797 millió eurót, adózott eredménye pedig 3,419 millió eurót tett ki idén az első félévben, előbbi 1,018 millió euróval, utóbbi 3,612 millió euróval maradt el az előző év azonos időszakában mért értéktől - közölte az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 09. 13. 09:00
Megosztás:

Leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings

Leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings, mindenekelőtt azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a magas deficitek miatt tovább romlanak a francia államadósságfolyamatok.
2025. 09. 13. 08:05
Megosztás: