Tovább terjeszkedik a magyar utazásszervezői piacon az ITAKA

Magyarországi leányvállalata révén folytatja terjeszkedését és fejlesztéseit hazánkban a közép-kelet-európai régió egyik legnagyobb utazásszervezője, az ITAKA. A magyar piacon alig két év alatt meghatározó szereplővé fejlődő ITAKA Hungary 2023-ban mintegy 8 milliárd forintos bevételt produkált, legfrissebb utasforgalmi prognózisai szerint pedig a tavalyihoz képest 30%-os átlagár növekedéssel kalkulál az idei évre. A cég legújabb szakmai mérföldköve az első budapesti iroda megnyitása.

Tovább terjeszkedik a magyar utazásszervezői piacon az ITAKA

A lengyel ITAKA utazásszervező 2022 első negyedévében lépett be a magyar tour operatori szegmensbe, és eddig csak online foglalásokon, call centeren, valamint partnerhálózaton keresztül szolgálta ki magyarországi utasait. A piaci igények azonban azt mutatták, hogy a nálunk hagyományokon alapuló offline foglalási szolgáltatás továbbra is népszerű. Ez utóbbi is szorgalmazta a magyarországi leányvállalat, az ITAKA Hungary első irodájának megnyitását. A budapesti Corvin Plazában található kirendeltség a lengyel anyacég nemzetközi irodáinak egységes dizájnja alapján készült és szolgálja ki az utasok minden igényét.

„Óriási büszkeség a számunkra és a dinamikus növekedésünk, illetve a jövőbeni nagyívű terveink ékes bizonyítéka, hogy a budapesti irodánk megnyitásával tovább folytatjuk bővülésünket a magyarországi piacon. Legfőbb célunk, hogy még közelebb kerüljünk az ügyfelekhez, és még jobban kiszolgálhassuk az utazási igényeiket, felejthetetlen élményeket, illetve a lehető legoptimálisabb utazási csomagokat kínálva a számukra” – nyilatkozta Kreiter Gábor, az ITAKA Hungary ügyvezető igazgatója.

A cég Albániától kezdve Görögországon, a Kanári- és a Maldív-szigeteken, vagy éppen Spanyolországon és Törökországon át egészen Zanzibárig bezárólag, a portfóliójába tartozó 24 desztinációra közel 25 ezer utas számára szervezett utazást 2023-ban. A jelenlegi kínálatban továbbra is a közép- és felsőkategóriás, jellemzően családbarát szállások – egyes desztinációkban felnőttbarát hotelek is – félpanziós vagy all inclusive ellátást kínáló szállodák találhatók meg. Az utasszállítást hagyományos és diszkont légitársaságok bevonásával bonyolítják le, általában charterjáratokkal és „block seat” rendszerben.

Mivel a magyar emberek utazási kedve továbbra is jelentős, sőt a hazai turisztikai szakemberek óvatos becslései is azt mutatják, hogy a külföldi utazások száma rekordokat fog dönteni az idén, ezért a cég pozitívan tekint a jövőbe. De pontosan mit jósolnak az előfoglalási adatok az idei évre?

„A napokban zárult le a 2024-es előfoglalási szezon, és az elsődleges elemzésekből már most az látszódik, hogy a tavalyihoz képest sokkal jobban sikerült a nyári ajánlatok értékesítése. Ez azt prognosztizálja, hogy jó év elé nézünk, és ez a kedvező tendencia azt ígéri, hogy a 3. legnagyobb magyarországi utazásszervező irodává léphetünk elő. Természetesen a végeredményt nagyban befolyásolják a gazdasági körülmények, valamint a geopolitikai helyzet is, hiszen ahogy mondani szokták; a turizmus a béke iparága” – tette hozzá a szakember, aki az elmúlt két év tapasztalatai alapján azt is összefoglalta, hogy a magyar utasok nagy átlagot nézve milyen úti célokat, és milyen típusú nyaralást választanak. „Törökország továbbra is az első számú kedvenc, de a többi mediterrán desztináció, köztük Görögország, Spanyolország, Olaszország, és az utóbbi időben Albánia is nagy népszerűségnek örvend. Nyilván a télből nyárba való utazás minden magyar álma, de például a Maldív-szigetek a nyári időszakban is kiváló feltételeket kínál. Zanzibár a csapadékosabb időszak miatt egyértelműen téli úti cél. Általánosságban kijelenthető, hogy a magyarok általában a jó ár-érték arányú, all inclusive ellátású utazásokat keresik. A családosok a gyerekbarát hoteleket, míg a fiatalabb közönség és az egyedülálló párok a jó elhelyezkedésű szállodákat preferálják. Az is megfigyelhető, hogy általában a komplex, tehát szállást, transzfert, magyar idegenvezetőt és kirándulásokat tartalmazó csomagokat kedvelik. Ezt mi magas színvonalon tudjuk biztosítani, hiszen a saját helyi partneren keresztül közvetlen ráhatásunk van a szolgáltatások minőségére is.”

 


Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás: