Trump hivatalos idézést kapott a január 6. bizottságtól

Hivatalos, kötelező erejű idézést küldött Donald Trump korábbi amerikai elnöknek a 2021. január 6-i eseményeket vizsgáló képviselőházi különbizottság, hogy eskü alatt tett vallomást kérjen tőle - tudatta a testület pénteken.

Trump hivatalos idézést kapott a január 6. bizottságtól

A testület az idézésben előírta a volt elnöknek, hogy november 4-ig szolgáltasson be bizonyoson dokumentumokat, az egy, vagy több napig tartó tanúmeghallgatás pedig november 14. körül kezdődik. Egyelőre nem világos, hogy Donald Trump eleget tesz-e a felszólításnak. Korábbi tanácsadóját, Steve Bannont pénteken egy washingtoni szövetségi bíróság 4 hónap börtönre és 6500 dollár pénzbüntetésre ítélte, mert nem tett eleget a vizsgálóbizottság hasonló idézésének.

A testület múlt szerdai - a félidős választások előtti utolsó - ülésén már döntést hozott arról, hogy Donald Trumpot is beidézi a 2021. január 6-án a Capitolium elleni támadás ügyében.

A testület demokrata párti elnöke akkor Donald Trump meghallgatásával kapcsolatban azt mondta, hogy ez az amerikai emberek felé való elszámoltathatóság kérdése. Bennie Thompson úgy fogalmazott, hogy a volt elnöknek "válaszolnia kell azoknak a millióknak, akiknek a szavazatát megpróbálta kidobni annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson".

A testület republikánus, de Trumppal szemben többször éles bírálatot megfogalmazó társelnöke, Liz Cheney kijelentette, hogy a testület kötelessége válaszokat kapni attól az embertől, aki "ezt az egészet mozgásba hozta".

A január 6-i Capitolium elleni támadást vizsgáló kongresszusi bizottságnak a múlt szerdai volt a tizedik és a tervek szerinti utolsó ülése a novemberi félidős törvényhozási választások előtt. Ezen csak új bizonyítékokat tekintettek volna át, és összegző jelentést terveztek kiadni, az eredeti napirenden nem szerepelt új tanúk beidézése.

A 9 tagú testület 7 demokrata párti és 2 republikánus párti tagból áll. A republikánus tagok Donald Trump párton belüli éles bírálói, köztük Liz Cheney augusztusban a republikánus előválasztáson egy Donald Trump által támogatott jelölttől szenvedett súlyos vereséget, ami után kijelentette, hogy mindent el fog követi annak érdekében. hogy Donald Trump többé a Fehér Ház közelébe se kerühessen.

A bizottság ülésére reagálva Donald Trump múlt héten a Fox Digitalnak adott interjúban a testületet "félrevezető, színlelt és pártos" testületnek nevezte, a tevékenységét pedig boszorkányüldözésnek, amelyben két olyan republikánus vesz részt, akiket "kidobtak a pártból".

A republikánusok közölték, hogy saját jelentést tesznek közzé még idén a vizsgálódásaik alapján, amelyben arra is választ keresnek, hogy a hatóságok és a hírszerzés milyen hibái vezethettek a január 6-i eseményekhez.

2021. január 6-án az Egyesült Államok törvényhozásának épületébe, a Capitoliumba feldühödött tüntetők törtek be, ahol komoly károkat okoztak, a zavargások során 5 ember vesztette életét, közülük egy rendőr, és jóval több mint százan megsérültek, akik közül 138-an a rendfenntartó erők tagjai voltak. A zavargások előtt Donald Trump hívására több tízezer támogatója gyűlt össze Washington belvárosában, hogy tiltakozzanak a szerintük meghamisított elnökválasztás eredménye ellen. A tüntetők egy nagyobb, radikális csoportja a nagygyűlés után vonult a Capitoliumhoz, ahol az események erőszakba torkolltak. A történteket vizsgáló képviselőházi bizottság a pontos történtek felderítésére és a politikai felelősök megnevezésére, elsősorban Donald Trump felelősségének megállapítására alakult. A zavargásokban részt vevők közül majdnem 800 ember ellen emeltek vádat a hatóságok, és többeket letartóztattak.


Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás: