Új adóvezetővel kezdi az évet az EY

Vékási Tamást az EY Adó és Jogi tanácsadással foglalkozó üzletágának vezetőjévé nevezték ki 2022 januárjától.

Új adóvezetővel kezdi az évet az EY

A szakember 1997-ben csatlakozott az EY-hoz, ahol 2010 óta partnerként és az Indirekt adó terület vezetőjeként dolgozik. Eddigi pozícióját továbbra is megtartja.

„Tamás személye garancia arra, hogy az EY ügyfelei az elmúlt években már megszokott, kiemelkedően magas színvonalú tanácsadási szolgáltatást várhatják el tőlünk az adózás bármely területén” - hangsúlyozta Rencz Botond EY Magyarország vezérigazgatója, nemzetközi vezetője.  

Az elmúlt 15 évben Rencz Botond vezetése alatt 86 százalékkal nőtt az EY adótanácsadási üzletágának eredménye. Az évente 8 százalékos átlag növekedés mellett 6 alkalommal az Év Adótanácsadójának, 10-szer pedig az Év Transzferár Tanácsadójának választotta a céget a tekintélyes nemzetközi adóügyi magazin, az International Tax Review (ITR).

Vékási Tamás célja, hogy fenntartsa a dinamikus bővülést, ami lehetővé teszi, hogy az EY munkatársai szakmailag folyamatosan fejlődjenek és kellő lehetőséget kapjanak a karrierjük építésében. „A vezetésben a digitalizációra, a rugalmas munkavégzés biztosítására és a hatékony csapatmunkára helyezzük a hangsúlyt annak érdekében, hogy továbbra is kiemelkedő minőségű szolgáltatásokat tudjunk nyújtani ügyfeleinknek” – mondta el.  

Tamás az elmúlt 24 évben széleskörű szakmai és vezetői tapasztalatot szerzett az adózás minden meghatározó területén itthon és külföldön egyaránt. Szakterülete a közvetett adók és a kapcsolódó technológiai megoldások. Nagy gyakorlattal rendelkezik az autóipar, az IT/technológiai, valamint a média- és távközlési szektorokban.

Karrierje során két évet dolgozott az Egyesült Államokban, az EY chicagói globális áfa/forgalmi adó csoportjának a vezetőjeként. Ezt megelőzően egy éven át irányította az EY Indirekt adó osztályát Ljubljanában, Szlovéniában. Kiküldetés keretében az EY amszterdami irodájában, az Európai Áfa Koordinációs Központban is dolgozott. Okleveles adószakértő, közgazdász és jogi másoddiplomával is rendelkezik. 

Szűk két hónapot adott Trump a gyógyszergyártóknak

Donald Trump azt követelte levélben 17 nagy gyógyszeripari vállalattól, hogy csökkentsék az amerikai gyógyszerek árait a többi fejlett ország áraihoz hasonló szintre.
2025. 08. 01. 23:00
Megosztás:

Nem nyűgözte le a befektetőket az Amazon

Az Amazon 13%-os év/év alapú második negyedéves bevételnövekedésről számolt be, összesen 167,7 milliárd dollár lett az árbevétel, szemben a várt 162 milliárddal.
2025. 08. 01. 22:00
Megosztás:

Karrierváltás: a bruttó hazai átlagkeresetet is meghaladhatja a junior informatikusok kezdő fizetése

A 750 ezer forintot is elérheti a junior informatikusok bruttó kezdő fizetése, amely így több mint 6 százalékkal meghaladhatja a KSH által július közepén publikált, mintegy 703 ezer forintos bruttó hazai átlagkeresetet. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt a juniorok elhelyezkedése egy hat-nyolc hónapos képzés után akár négy-hat hónapig is eltarthat, ám a legtöbb iparágban zajló digitalizációs hullámnak köszönhetően a különböző szektorokban szerzett tapasztalatokkal – például a jogi, egészségügyi, pénzügyi, mérnöki vagy oktatási szakmai múlttal – rendelkezők manapság is gyorsan elhelyezkedhetnek, és a fizetésük 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti - összegzi a partnercégeitől szerzett tapasztalatokat az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters.
2025. 08. 01. 21:00
Megosztás:

Drágult az üzemanyag és emelkedett az áfa

Romániában két százalékponttal nőtt az általános forgalmi adó (áfa) és mintegy 6 százalékkal drágult az üzemanyag pénteken, miután hatályba lépett a kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek első csomagja.
2025. 08. 01. 20:00
Megosztás:

Kartellezés miatt 1,4 milliárdos bírságot szabott ki a GVH egészségügyi cégekre

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 01. 19:00
Megosztás:

Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják

Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe - mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser éskibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült. A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.
2025. 08. 01. 18:00
Megosztás:

Erste Csoport féléves eredmények: jó működési teljesítmény, erős tőkemegfelelési mutató

Az Erste Csoport jó működési teljesítménye folytatódott 2025 első felében. A nettó kamatbevétel 2,7 százalékkal nőtt az előző év első hat hónapjához képest, elérve a 3,79 milliárd eurót (2024 első féléve: 3,69 milliárd euró). Ezt a növekedést elsősorban az ügyféloldali erős növekedése okozta, és ellensúlyozta a csökkenő kamatkörnyezet hatását: a közép-kelet-európai régió erős teljesítményének köszönhetően a hitelállomány 2,7 százalékkal nőtt az év eleje óta, és elérte a 224,0 milliárd eurót. A betétállomány 2,8 százalékkal nőtt, elérve a 248,5 milliárd eurót, a legerősebb növekedést a cseh, magyar és ausztriai betétállomány érte el. A nettó díj- és jutalékbevétel 8,3 százalékkal nőtt éves szinten, elérve az 1,54 milliárd eurót (2024 első féléve: 1,42 milliárd euró), köszönhetően az összes elsődleges piacon tapasztalható növekedésnek. Összességében a működési bevétel 2,7 százalékkal, 5,67 milliárd euróra nőtt (2024 első féléve: 5,52 milliárd euró).
2025. 08. 01. 17:00
Megosztás:

Megkétszerezi transzformátorgyártó kapacitását a Ganz

Két éven belül megduplázza, ezzel 20 ezer MVA-re növeli tápiószelei transzformátorgyárának termelési kapacitását a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó vállalat nagyszabású beruházásának megvalósulását Magyarország Kormánya közel 15 millió euró értékű támogatással segíti a 150 Új Gyár Program keretében. A fejlesztés révén a Ganz tovább kívánja erősíteni nemzetközi piaci jelenlétét.
2025. 08. 01. 16:00
Megosztás:

A lakásbiztosítások 46 százalékához tartozik balesetbiztosítás

A lakásbiztosítások nemcsak elemi csapások, lopások ellen nyújtanak védelmet, hanem megfelelő kiegészítő biztosítás megléte esetén a balesetekre is. Történjenek azok akár nyári táborokban, fesztiválokon vagy egyéb eseményen. A K&H adatai szerint 2024-ben már a lakásbiztosítási szerződések 46%-ához kötöttek ilyen kiegészítő védelmet, amely bárhol is következzen be a baleset, fedezetet nyújt.
2025. 08. 01. 15:00
Megosztás:

Tokenizáció a blokkláncon – A valós eszközök digitális forradalma

A blokklánc technológia egyik legígéretesebb és legátfogóbb alkalmazása a tokenizáció, amely lehetővé teszi a fizikai és virtuális eszközök digitális reprezentációját egy elosztott főkönyvi rendszerben. A tokenizáció nemcsak új befektetési lehetőségeket nyit meg, de alapvetően alakíthatja át a pénzügyi piacokat, az ingatlanpiacot, a műkincspiacot és még sok más iparágat.
2025. 08. 01. 14:00
Megosztás:

Az amerikai piacok mínuszban zártak a tech-óriások vegyes eredményei és vámnyomás közepette

A vártnak megfelelően többhavi csúcsra, 0,3%-kal nőtt júniusban havi összevetésben a Fed által legfontosabb inflációs mutatónak tartott core PCE és ennek a maginflációs változata az USA-ban, amint az árucikkek árában elkezdett megjelenni a vámok hatása.
2025. 08. 01. 13:00
Megosztás:

Vegyes a kép az európai piacokon: a DAX és az FTSE MIB esett, régiónkban csak a BUX emelkedett

Európában a nagygazdaságok EU-s módszertan szerinti inflációs adatai kismértékben, de közös irány nélkül tértek el a várttól. A francia infláció a várttal szemben nem csökkent, az olasz a vártnál kevésbé mérséklődött, német viszont a várakozásoknál is jobban, 1,8%-ra csökkent.
2025. 08. 01. 12:00
Megosztás:

Mi áll a háttérben? 630 millió dollár égett el egy nap alatt: beszakadt a kriptovaluta piac

A kriptopiac újabb intenzív eladási hullámon ment keresztül: több mint 630 millió dollár értékű tőkeáttételes pozíciót likvidáltak mindössze 24 óra alatt. Míg az altcoinok szenvedtek, a Bitcoin tartotta kulcsszintjét, és újra dominanciára tett szert. A megrázó számok mögött fontos piaci tanulságok és lehetőségek is húzódnak – ezeket elemezzük cikkünkben.
2025. 08. 01. 11:00
Megosztás:

Megbillent a lendület: 8%-ot esett az XRP az ellenállási szint után – Intézményi szereplők mozgolódása a háttérben

Az XRP ára hirtelen 8%-kal csökkent, miután rövid időre áttörte a 3 dolláros szintet, majd éles eladási hullámba került. A háttérben nagybefektetői mozgások, csökkenő tőzsdei készletek és egyre több intézményi érdeklődés rajzol ki egy összetettebb képet a kriptopiac egyik legfontosabb szereplőjéről. Mutatjuk a részleteket!
2025. 08. 01. 10:00
Megosztás:

Nagyot hajrázott a pénzügyi év végén a Microsoft

Az árbevétel a 76,4 milliárd dollár lett a várt 73,9 milliárddal szemben, a részvényenkénti nyereség pedig 3,65 dollár, meghaladva a tavalyi 2,95, valamint a várt 3,37 dollárt is.
2025. 08. 01. 08:00
Megosztás:

A megosztott Fed változatlanul hagyta a kamatokat

A Fed júliusi ülésén változatlan kamatszintet jelentett be, az irányadó ráta 4,25-4,50%-on maradt, immár az egymást követő ötödik kamatdöntő ülésen. A döntés nem volt egyhangú, sőt1993 óta először fordult elő, hogy több döntéshozó sem szavazta meg a döntést, két jegybankár 25 bázispontos kamatvágást szorgalmazott volna.
2025. 08. 01. 07:00
Megosztás:

Czomba Sándor: a kormány mindent megtesz az álláskeresők minél gyorsabb elhelyezkedése érdekében

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján idén júliusban 220.956 fő volt a regisztrált munkát keresők száma, ami tavalyhoz képest több mint 3 ezer fős, 2010-hez képest pedig mintegy 330 ezer fős csökkenést jelent.
2025. 08. 01. 06:00
Megosztás:

Gyenge teljesítményt jeleznek a kínai BMI-adatok

Kína hivatalos feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe júliusban 49,3-ra esett vissza a júniusi 49,7-es háromhavi csúcsról. Az adat elmaradt a várakozásoktól.
2025. 08. 01. 05:00
Megosztás:

Otthon Start: Mekkora jövedelemmel és hitelösszeggel igényelnék a magyarok?

Milyen jövedelemmel igényelnék a magyarok az új Otthon Start lakáshitelt? Milyen hitelösszeget vennének fel és milyen ingatlanra költenék azt? Kielemeztük a Bankmonitor Otthon Start hitelkalkulátorát használók adatait, mutatjuk a legérdekesebb számokat!
2025. 08. 01. 04:00
Megosztás:

Újabb vámügyi megállapodást jelentett be Trump

Donald Trump bejelentette, hogy „teljes és átfogó” kereskedelmi megállapodást kötött Dél-Koreával. Ennek keretében az ázsiai ország exportjára kivetett vámok mértéke 15%-ra csökken 25%-ról, amivel Trump a hónap elején fenyegetőzött.
2025. 08. 01. 03:00
Megosztás: