A kormány kiemelten támogatja a nemzeti park igazgatóságokat

Hazánk nemzeti park igazgatóságainak munkája kiváló példa arra, hogy a teremtett világunk ösztönös szeretete és tudatos védelme hogyan kapcsolódik össze a fejlesztéseken, a programokon, látnivalókon, és az ökoturizmuson keresztül - közölte Nagy István agrárminiszter vasárnap a közösségi oldalán.

A kormány kiemelten támogatja a nemzeti park igazgatóságokat

A tárcavezető az MTI-hez eljuttatott minisztériumi összegzés szerint hangsúlyozta, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz megvalósítása 2025-ben új korszakot nyit Magyarország természetvédelmében.

A tíz nemzeti park igazgatóság számára elérhető 42 milliárd forintos keretből 59 projekt indul el, amelyek célja csaknem 100 ezer hektáron javítani a természeti környezet állapotát.

Kifejtették: a program átfogó célkitűzései öt fő területre koncentrálnak.

Az első és legfontosabb az élőhely-rekonstrukció, amely a források közel egyharmadát teszi ki. A vizes élőhelyek helyreállítása ezen belül is a legfajsúlyosabb: ezek a természet legfajgazdagabb, legértékesebb, de egyben legsérülékenyebb területei, ezért védelmük mindannyiunk közös felelőssége - hangsúlyozták, hozzátéve: mindez jól mutatja, hogy hazánk mindig élen járt a vizes élőhelyek védelmében, hisz 260 ezer hektárnyi Ramsari-területtel büszkélkedhetünk.

A második területként a kezelési infrastruktúra fejlesztését említették, amely magában foglalja az őshonos állatok génmegőrzését és a védett területek természetvédelmi kezelését. Jelenleg több mint 13 ezer őshonos haszonállat segíti a védett gyepek fenntartását, miközben korszerűsítjük az állattartó telepeket, itatókat és utakat - írták.

Az Agrárminisztérium közleménye szerint a harmadik prioritás a bemutatási tevékenység erősítése, amelynek célja az ökoturizmus fejlesztése.

A nemzeti park igazgatóságok ma már a hazai ökoturizmus legfőbb letéteményesei: évente 1,6 millió regisztrált vendéget fogadnak, 1000 fős szálláshelyhálózat és 1000 kilométer hosszú tanösvényrendszer áll rendelkezésre - emelték ki.

A negyedik terület az élettelen természeti értékek védelme. Magyarország több mint 4000 barlangot tart számon, és három, UNESCO által védett geoparkkal is büszkélkedhetünk - ismertették.

Az ötödik területként a természetvédelmi őrzés feltételeinek javítását sorolták fel, jelezve: a környezetvédelmi őrszolgálat 250 főből áll, az őrszolgálati irodák, gépparkok fejlesztése, eszközök beszerzése fog megvalósulni a projektek keretében.

Az ismertetés szerint a KEHOP Plusz program támogatásából az egyes nemzeti parkokra a következő összegek jutnak: az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságnak 3,3 milliárd, a Balaton-felvidékinek 2,6 milliárd, a bükkinek 3,3 milliárd, a Duna-Dráva területre 2,8 milliárd, a Duna-Ipolyra 2,5 milliárd, a Fertő-Hanságra 2,3 milliárd, a hortobágyira 3,7 milliárd, a kiskunságira 4,3 milliárd, az őrségire 4,3 milliárd, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságra 4 milliárd forint.

Idézték Nagy Istvánt, aki kiemelte, az idei év ünnepek sorozatát is hozta a nemzeti parkok számára. Az Aggteleki Nemzeti Park háromszoros évfordulót ünnepel: a park 1985. január 1-én alakult, Vass Imre 200 éve fedezte fel a Baradla-barlang főágát, és 30 évvel ezelőtt az Aggteleki és Szlovák-karszt barlangjai felkerültek az UNESCO Világörökségi listára, egyetlen természeti világörökségként. Szintén idén ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját a Kiskunsági Nemzeti Park.

A két nemzeti park számos programmal, rendezvénnyel és pályázattal várta a természetkedvelőket - tette hozzá.

A tárcavezető fontos mérföldkőnek nevezte a 2025-ös évet a természetvédelmi infrastruktúra bővítésében. A Jókai-kertben megnyílt a megújult Steindl-villában a Madárország elnevezésű kiállítás, amely Magyarország madárvilágát mutatja be.

Megújult továbbá a Kis-Balatonon a Vörsi Tájház, ahol az első természetvédelmi őr, id. Gulyás József megkezdte tevékenységét.

Lezárult a Kiskunsági térség Böddi LIFE programja is, mely a térség legnagyobb élőhely-rehabilitációs projektje volt.

Kiemelt jelentőségű, hogy Tata városa, amely elsőként nyerte el a Ramsari Város címet, idén először adott otthont a Ramsari Városok Polgármesterei 4. világtalálkozójának, amely egybeesett a tatai vadlúdsokadalom rendezvénnyel is - sorolta.

Felidézte, a természetvédelem nem csupán értékmegőrző, hanem közösségépítő és gazdaságélénkítő eszköz is, különösen azokban a térségekben, ahol a természet közelsége a legnagyobb kincs.

Ezért az Agrárminisztérium továbbra is támogatja a nemzeti park igazgatóságok munkáját, hogy a jövő generációi számára is megőrizzék Magyarország kiemelkedő természeti örökségeit - áll a közleményben.


A Magyar Reklámszövetség szerint piactorzító a tervezett új közterületi reklámszabályozás

A Magyar Reklámszövetség álláspontja szerint torzítja a piacot a közterületi reklámszabályozáshoz kapcsolódó kormányrendelet-tervezet, amely szerdán kerülhet kormányülés elé.
2026. 09. 09. 03:00
Megosztás:

Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP tartásnak annyi, mit tegyünk?

A borítékban, fiókban vagy házi széfben őrzött pénz megnyugtató látvány: bármikor elérhető, nem kell hozzá bankkártya, internet vagy mobiltelefon. Látszólag ugyanannyi marad belőle holnap is, mint amennyit ma elrejtettünk.
2026. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Visa stabilcoin-kártyái már 160 programban működnek

A Visa tovább gyorsítja a stabilcoinokra épülő fizetési infrastruktúra fejlesztését: a vállalat 2026-os pénzügyi évének második negyedévében már 160 stabilcoinhoz kapcsolódó kártyaprogram működött világszerte.
2026. 09. 09. 01:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Jogosult vagyok-e özvegyi nyugdíjra, és hogyan igényelhetem azt?

Egy házastárs vagy élettárs elvesztése nemcsak súlyos lelki megrázkódtatás, hanem a család anyagi helyzetét is alapvetően megváltoztathatja. Az özvegyi nyugdíj ebben az élethelyzetben nyújthat rendszeres pénzügyi segítséget, megállapítása azonban nem automatikus: az ellátást külön kérelemmel kell igényelni.
2026. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Horvátország javított PISA-helyezésén, de továbbra is az OECD-átlag alatt teljesít

Javított helyezésén Horvátország a 2025-ös PISA-felmérésben matematikából és természettudományokból, miközben szövegértésből megőrizte korábbi pozícióját. Radovan Fuchs oktatási miniszter a kedden Pozsonyban tartott regionális eredménybemutatón a horvát diákok környezettudatosságát és a digitális figyelemelterelés viszonylag alacsony szintjét emelte ki.
2026. 09. 09. 00:30
Megosztás:

A vidéki kkv-k mintegy egymillió embert foglalkoztatnak Magyarországon

A vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy egymillió embernek adnak munkát Magyarországon, foglalkoztatotti létszámuk 2021 óta csaknem 27 ezerrel nőtt - derül ki a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK), valamint az OPTEN céginformációs szolgálat közös elemzéséből, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 09. 00:05
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: nem tanultunk a koronavírus-járványból

Az országos tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány utáni időszakban nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyek egy következő járványhelyzetre való felkészültséget javítanák.
2026. 09. 08. 23:00
Megosztás:

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a TÖOSZ az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
2026. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Tovább nőtt a magyar turisták száma Horvátországban

A magyar vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt hét százalékkal növekedett Horvátországban az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
2026. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde csaknem 3 milliárd forint eredményt ért el az első fél évben

Közel 3,19 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2026 első fél évében, amely tartalmazza a KELER Csoport BÉT Csoportra eső eredményét is - derül ki a Budapesti Értéktőzsde kedden közzétett féléves jelentéséből.
2026. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Lemondott az Oktatási Hivatal elnöke

Benyújtotta lemondását elnöki tisztségéről és kormánytisztviselői jogviszonyáról az oktatási és gyermekügyi miniszternek Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke október 1-jei hatállyal.
2026. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

A forint kedden 0,2 százalékkal erősödött a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Az európai részvénypiacok kedden iránykereső kereskedés mellett vegyesen zártak, miközben a befektetői hangulatot továbbra is az energiaárak emelkedése és az ebből fakadó inflációs aggodalmak terhelték. Az olajárak újabb lendületet kaptak, a Brent jegyzése megközelítette a hordónkénti 100 dolláros szintet, az európai földgáz ára több mint három százalékkal nőtt.
2026. 09. 08. 20:00
Megosztás:

5000 új egészségügyi dolgozóra van szükség Kongóban

Mintegy ötezer egészségügyi dolgozó felvételére és betanítására, valamint további 1600 betegágyra van szükség a Kongói Demokratikus Köztársaság hat tartományát sújtó ebolajárvány elleni védekezés kiterjesztéséhez - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2026. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Nem sietik el a generációváltást a magyar vállalkozók, a cégük bánhatja

Komoly üzleti kockázattá válhat az utódlás a hazai családi vállalkozásoknál – mutat rá az EY második alkalommal elkészített Vállalkozói Barométer kutatása. Kelet-Közép- és Dél-Európa 16 országát lefedő, több mint 1000 vállalkozó megkérdezésével készült felmérésben 173 magyar válaszadó vett részt.
2026. 09. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb kedvező magyar gazdasági adat érkezett

A KSH ma reggel az augusztusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, mely szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,2 százalékkal emelkedtek. Az éves szintű infláció így enyhén nőtt: 1,3 százalékra a júliusi 1,2 százalékról. Az 1,3 százalékos tényadat megegyezik a várakozásunkkal és minimálisan elmaradt a konszenzustól. Az éves maginfláció enyhén emelkedett: a hetedik havi 1,9 százalékról 2,0-ra nőtt az index.
2026. 09. 08. 18:30
Megosztás:

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága 2026 második negyedévben, a nemzetközi fuvarozás összköltsége az infláció hatszorosával, 12,3 százalékkal ugrott meg, a belföldi fuvarköltségek 6,4 százalékkal nőttek, miközben a fuvardíjak alig több mint harmadát tudták a fuvarozók áthárítani - közölte a NiT Hungary - Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete kedden az MTI-vel a logisztikai és közúti fuvarozási szektorra szakosodott DigiLog Consulting cég Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) elemzése alapján.
2026. 09. 08. 18:00
Megosztás:

A világ GDP-jének 9 százalékát bukják a vállalatok ezen az egy hibán

Van egy láthatatlan költség, amit a cégek akkor is megfizetnek, ha az ára semmilyen kimutatásban nem szerepel: a túlterheltség, a stressz és az alacsony elköteleződés ugyanis közvetlenül hat a teljesítményre. A Gallup 2026-os adatai szerint globálisan csak a munkavállalók 20 százaléka elkötelezett1, Magyarországon pedig ez az arány 19 százalék2. A gazdasági tét óriási, hiszen a Gallup szerint a teljes elköteleződés globálisan 9,6 billió dollárnyi többletproduktivitást jelenthetne, ami a világ GDP-jének mintegy 9 százaléka.
2026. 09. 08. 17:30
Megosztás:

A kerékpárosbarát címre idén is pályázhatnak a települések, munkahelyek és közintézmények

Települések, munkahelyek és közintézmények idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre - közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kedden az MTI-vel.
2026. 09. 08. 17:00
Megosztás:

5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban

Augusztusban is a júliusi 5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban - közölte a cseh munkaügyi hivatal kedden Prágában.
2026. 09. 08. 16:30
Megosztás: