Új leányvállalattal segíti az UNIQA üzleti partnerei felkészülését a jövő kihívásaira

A fenntarthatóbb és költséghatékonyabb működés elérésében, továbbá a szervezeti ellenállóképesség növelésében támogatja üzleti partnereit az UNIQA Biztosító Zrt. új leányvállalata. Az UNIQA Sustainable and Financial Business Solutions Kft. tevékenysége túlmutat a klasszikus céges biztosítási szolgáltatásokon: ügyfelei számára olyan személyre szabott segítséget nyújt, amelyben ötvöződik a mérnöki kockázati tanácsadás az ESG stratégiai javaslatok megfogalmazásával és a mindennapi működést lekövető gyakorlati megoldásokkal – mondta Zubor Tibor, az Uniqa igazgatóságának tagja, a nemrégiben bejegyzett társaság felügyelőbizottságának elnöke.

Új leányvállalattal segíti az UNIQA üzleti partnerei felkészülését a jövő kihívásaira

A jelenkori vállalatok kevéssé kiszámítható, dinamikusan alakuló környezetben kénytelenek ellátni feladataikat. Működésükre hatással van a gazdasági és szabályozási környezet folyamatos módosulása, az új technológiai forradalom, illetve a digitalizáció mind nagyobb térnyerése, nem utolsó sorban a geopolitikai és környezeti tényezők változása. Ebben a helyzetben felértékelődik az alkalmazkodó- és ellenálló-képesség, valamint a jövőtálló, fenntartható működés. Ezek fejlesztéséhez nyújt hatékony segítséget az UNIQA Sustainable and Financial Business Solutions Kft., amely bécsi székhelyű anyavállalatához hasonlóan a jövő kihívásaira készíti fel üzleti ügyfeleit.

Az UNIQA Biztosító Zrt. égisze alatt működő cég szolgáltatási révén a vállalkozások átfogó képet kaphatnak működési kockázataikról és megoldási javaslatokat azok csökkentésére. Emellett az UNIQA Sustainable and Financial Business Solutions Kft. portfóliójának részét képezi a vagyonvédelem, műtárgy szakértés, gépjármű flotta-menedzsment tanácsadás. Ez utóbb alatt elsősorban az éghajlati veszélyek vagy az ellátási lánc zavarainak mérséklése értendő.

A magyarországi piacra teljesítő cégre – akárcsak anyavállalatára, az Ausztriában működő UNIQA Sustainable Business Solutionsre – általánosan jellemző az adatvezérelt megközelítés, ami sok szempontból megalapozott döntéshozatalt tesz lehetővé a partnerek számára. Holisztikus szemléletű kockázatértékeléseit a biztosítótársaságnál rendelkezésre álló kockázatelemző-mérnöki kompetenciákat és szakértelmet hasznosítva készíti, ügyelve arra, hogy ügyfeleinek lépésről lépésre megvalósítható megoldásokat adjon az éghajlati, valamint az üzleti ellenállóképesség megerősítéséhez.

Az új társaság létrejöttét Zubor Tibor, az UNIQA Sustainable and Financial Business Solutions Kft. felügyelőbizottságának elnöke a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) éves konferenciáján jelentette be. Előadásában kifejtette: „a folyamatosan változó üzleti környezetben ügyfeleink olyan kihívásokkal szembesülnek, amelyek kezeléséhez új eszközökre, újfajta szemléletmódra van szükségük. Az UNIQA Biztosító Zrt. nemrégiben alakult leányvállalata abban lehet a segítségükre, hogy több évtizedes tapasztalatait aktivizálva tesz szakértői javaslatokat, és mellettük áll a megvalósításban”.

„Tevékenységünk túlmutat a klasszikus céges biztosítási szolgáltatásokon. Ügyfeleink számára olyan személyre szabott segítséget nyújtunk, amelyben ötvöződik a mérnöki kockázati tanácsadás az ESG stratégiai javaslatok megfogalmazásával és a mindennapi működést lekövető gyakorlati megoldásokkal. Úgy gondolom, velünk egy, a jövő kihívásait jól értő, azokra adekvát válaszokat adó vállalat, ezzel együtt egy újfajta képesség jelenik meg a piacon. Bízom benne, hogy üzleti partnereink hamar felismerik mindezek jelentőségét– emelte ki Zubor Tibor.


Már 5,6% körüli lakáshitelek is vannak – meddig eshetnek a kamatok?

Áprilisban még azt kérdeztük, hogy döntő fordulat előtt állnak-e a hitelkamatok. Azóta a kérdés eldőlt. A Magyar Nemzeti Bank augusztus 25-én harmadszor csökkentette egymást követő ülésén az alapkamatot, amely így 5,50 százalékon, több mint négyéves mélyponton áll – utoljára 2022 áprilisában volt ez alatt a szint alatt.
2026. 09. 02. 04:30
Megosztás:

Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést

Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával. A program lakáshitelpiacra gyakorolt hatásait a Bank360 szakportál foglalta össze.
2026. 09. 02. 04:00
Megosztás:

A tavalyi rekordok és a nyári szabadságok fékezték le az augusztusi lakáspiacot

Nagyot fordult a lakáspiac egy év alatt. Tavaly augusztusban az Otthon Start Program (OSP) bejelentése és közelgő indulása jelentős pluszkeresletet hozott. Ezzel szemben az egyéves évfordulóra azonban lényegében eltűnt ez a rendkívüli hatás az ingatlan.com friss elemzése szerint. Idén augusztusban országosan 41 százalékkal kevesebb, összesen 232 ezer érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra, mint egy évvel ezelőtt. A legnagyobb éves visszaesés a fővárosban és a megyeszékhelyeken következett be: Budapesten 44, a megyeszékhelyeken 43 százalékos volt a csökkenés. A községekben ennél jóval kisebb, 31 százalékos volt a kereslet visszaesése.
2026. 09. 02. 03:30
Megosztás:

780 forint volt az utasbiztosítás átlagos napidíja az idei nyaralási szezonban

Az idei nyaralási szezonban 780 forint volt a megkötött utasbiztosítások átlagdíja, ami közel tíz százalékkal volt magasabb az előző év hasonló időszakának 712 forintos szintjénél – derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő társaság legfrissebb adataiból. A külföldre utazók 54 százaléka az idei szezonban három országot választott célpontnak: 28 százalékuk Horvátországban, 15 százalékuk Olaszországban, míg 11 százalékuk Ausztriában nyaralt.
2026. 09. 02. 03:00
Megosztás:

Tisza: Gyorsítani kell az EU vízügyi stratégiájának végrehajtását

A Tisza Párt európai parlamenti delegációja azt szorgalmazza, hogy az ír uniós elnökség gyorsítsa fel az Európai Unió vízügyi reziliencia-stratégiájának végrehajtását – közölte a párt EP-képviselőcsoportja kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 02. 02:30
Megosztás:

Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant

Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2026. 09. 02. 02:00
Megosztás:

Új vezérigazgató irányítja a BKK-t

Bodor Ádám korábbi mobilitási vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának szeptember 1-jétől Karácsony Gergely főpolgármester - közölte a BKK kedden az MTI-vel.
2026. 09. 02. 01:00
Megosztás:

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület

A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
2026. 09. 02. 00:30
Megosztás:

Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után

Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 23:30
Megosztás:

Nem indult jól a Shein tőzsdei kalandja

A Shein hongkongi tőzsdei debütálását mintegy 10%-os árfolyamesés követte a kereskedés első óráiban: a részvények árfolyama 43,72 hongkongi dollárra csökkent a 48,56 hongkongi dolláros kibocsátási árhoz képest.
2026. 09. 01. 22:30
Megosztás:

Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást

Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 09. 01. 22:00
Megosztás:

Visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök

Visszaadja parlamenti mandátumát és visszavonul a politikától Keir Starmer volt brit miniszterelnök.
2026. 09. 01. 21:30
Megosztás:

A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat

A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
2026. 09. 01. 21:00
Megosztás:

Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás: